Ezt a nevet természetesen csak Trianon óta találjuk meg a térképeken, korábban Kremnitz, majd legtovább Körmöcbánya névvel illették e helyet a régi mappák rajzolói. Arról is olvasni, hogy
már Krisztus után 750 körül kutatták itt az aranyat, minden bizonnyal a településen átfolyó Körmöc-patakban
lelték meg az első víz sodorta rögöket. A többi pedig már általános iskolás tananyag: a Nápolyból annak idején kalmárszellemet is hozó Károly Róbert 1328-ben adott kiváltságokat az itt élőknek, 1335-ben pedig már működött a királyi kamara, verték a Carobertónak hívott király Európa-szerte híres aranyforintjait. A Türingiából és Sziléziából érkezett bányászok leszármazottai a XV. századra járatták csúcsra a bányákat és a pénzverőt.
Az európai szinten politizáló Zsigmond idején, majd
Mátyás király halála után zavaros idők jöttek, de 1465-től, húsz esztendőn át építve, végül elkészült a ma is álló Szent Katalin vártemplom,
Körmöc máig meghatározó épülete. Ide mindenképpen be kell térnie egy órácskára a magyarországi turistának, mert igazi kincseket, magyar emlékek valóságos tárházát találhatja itt. Az 1560-as nagy tűzvész után, amely a várossal együtt elpusztította a templomot is, már nem állították ugyan vissza eredeti alakjában, de a mai napig őrzi még a gótika légiességét.
Storno Ferenc szignója Szent János apostol lábainál (a szerző fotója)
Később reneszánsz elemek kerültek a toronyra, s némi barokkos hatás is érezhető az épületen, de szerencsére meghatározó maradt a gótika, még ha sokszor XIX. század végi formájában is. Ekkoriban dolgozott itt évekig a soproni Storno Ferenc, akinek keze nyomát főként a falakon és az oltárokon találjuk meg.
A nagyváradi székesegyház főhajóját és a lőcsei Szent Jakab-templomot is kifestő Storno
1884-ben végzett Körmöcön a munkával, szignóját sok helyen fel lehet fedezni a kéthajós, hálóboltozatú istenházában.
Szárnyasoltár a Szent Katalin templomban (fotó: Krómer István)
Vegyük észre a magyar szimbólumokat a boltozat zárókövein, vessünk egy pillantást a híres versenyorgonát hordozó kórus 1489-ből származó csillagboltozatára is. Álljunk meg sorban a Storno által felújított oltárok előtt, vessünk egy pillantást
a szószék alá helyezett haragos arcú jezsuitára, aki talán innen intette bűnbánatra
a világi élvezetekbe nemritkán belefelejtkező népet. A szobrok közül a bal oldali mellékoltáron Mária alakjára, a karzat alatt pedig a Szűz mellett Szent Ilonára és Árpád-házi Szent Erzsébetre szokták az idegenvezetők felhívni a figyelmet.
Szent asszonyok (a szerző fotója)
Ott áll, a templom tornyától kissé oldalra, az erődítések részeként az óratorony is, amelynek többszintes kiállítása a régi harangozóknak, harangoknak állít méltó emléket. Utóbbiak közül egy 1588-ban öntött példány a legöregebb. Ebből mindjárt sejthetjük is, hogy a korábbi harangokból a zavaros időkben, például az 1433-tól kezdődő huszita megszállás idején fegyver: ágyú vagy szakállas puska lett. Az ekkoriban inkább csak nagyot pukkanó fegyvereket Husz János tanainak követői előszeretettel alkalmazták híres szekérváraikban.
Jan Giskra/Jan Jiskra, avagy Giskra János vezetésével a hazájukból kikergetett husziták keményen tartották magukat a Felvidéken, így Körmöcön is. Amit unokaöccse, Székely Tamás sikertelensége után maga Hunyadi János is sikertelenül ostromolt 1449-ben. Végül
a cseh rablóbandák problémáját Mátyás királynak kellett megoldania, aki egyszerűen átvette a kemény katonák nagyobbik részét híres fekete seregébe.
1462-től így ismét a magyar királynak, jelesül Mátyásnak verik az aranyforintokat Körmöcön.
A szigorú jezsuita (a szerző fotója)
A reformáció Körmöcöt is elérte, de a jezsuita érvek (lásd a szószék alatti szobrot) már 1653-ban erősebbnek bizonyultak, többségében katolikus lett a város, és az is maradt a mai napig. De még mindezek előtt
Körmöcbánya kinyitotta kapuit Bocskai vad hajdúi, majd Bethlen Gábor fejedelemnek,
a „téli király”, Frigyes prágai protestáns uralkodó megsegítésére küldött seregei előtt is. Ezt követően már a Habsburg-házból származó magyar királyoknak bányászták itt a nemesfémet, s verték aranypénzeiket.
A magyarok aranyvárosában, „eldorádójában” egy 1891-es összegzés szerint már csak 47,82 kilogramm arany és 214 mázsa „zúzóérc” került a felszínre. Ez utóbbit kilenc zúzóműben dolgozták fel a körmöci, ekkor már jobbára tót munkások, akik 36 kilogramm aranyat tudtak kinyerni belőle. A kiegyezés után 167 millió darab aranypénzt vertek a városban, amelyek közül sok még mindig ott lapulhat a családi kincsek között, ékszeres dobozkákban.
A főtér, előtérben az óratoronnyal a Szent Katalin templom tornyából (fotó: Krómer István)
Körmöc aranykészlete a XX. századra kimerült. E véres századból már alig két évtizedet volt magyar impérium alatt a bányaváros, 1918 zavaros őszén bevonultak a cseh légionáriusok, ezt a foglalást pedig a trianoni diktátum szentesítette. A ferences barátok temploma s a városháza felé lejtő főteret nemsokára a Pozsonyban, baráti tűzben elesett repülőtisztről, Milan Rastislav Štefánikról nevezték el.
Érdekes, hogy Körmöc lakossága az utolsó magyar népszámlálás,
1910 óta nem sokat változott. Ekkor a 4500 lakos egy-egy harmada volt német, magyar vagy szlovák.
Ma sem laknak ötezernél többen itt, de magyar vagy német szót leginkább csak a turisták szájából hallani.
Nyitókép: A Szent Katalin templom déli homlokzata (fotó: Krómer István)
