Ha már az utazó letért a Kis-Homoród völgyébe, akkor a homoródalmási sófürdő után, ha van mivel, érdemes átkerekeznie a szomszédos, alig négy kilométerre lévő faluba, a színmagyar Homoródkarácsonyfalvára. Amelyet a legenda szerint azért hívnak így, mert első birtokosa karácsonykor született. Ez még igaz is lehet, az viszont biztos, hogy az Erdély kapcsán sokat emlegetett, 1332-es pápai tizedjegyzékben fordul elő először a falu neve leírva.
De talán még ennél is régebbi a temploma, amelynek
alapjait és negyedgömb kupolás szentélyét valamikor a 13. század végén építhették,
hogy azután a gyorsan pergő századok folyamán többször is alakítsanak rajta. Szentkarácsony legfőbb nevezetessége ez a templom, annak is a már a bevezetőben emlegetett freskója.
Az ötszázharminc méter magasan fekvő folyóvölgy egyik kiemelkedésére épített istenháza a rajta található évszám szerint 1496-ban kapott vaskos, bástyaszerű tornyot és nyugati,
fedett bejáratot egy Agnus Dei (Isten Báránya) domborművel.
Jelentéktelenebb, de azért némi védelmet adó kerítőfalát az 1640-es években emelték. Ez nyugaton és keleten is csatlakozik a templom hajójához, így a falu megspórolta az északi falszakasz kiépítését.
A katonáskodó, állatokat tartó és a patakvölgy kevés földjét művelő közösség az 1560-as években lett unitáriussá, és vélhetően azon nyomban le is meszelték a kívülről is festett istenháza falait. És bizony a mi szemszögünkből jól is tették ezt, hiszen a mészrétegek, majd az erre idővel felkerülő vakolat megőrizte nekünk azt a csodát, amit a középkor embere itt mindennap láthatott.
Ahogy gyarapodott a közösség, idővel megemelték a hajó magasságát. 1752-ben elkészült a templomnak a déli kerítőfaltól épített fedett bejárata és az új, kilencvenhat darabos, virágdíszes kazettás mennyezet is. Aztán 1790-ben, talán barokk hatásra, nagyobb ablakokat vágtak a templom déli falára, de
a szentélyhez szerencsére nem nyúltak. Ennek freskói, sejthetően a tizenkét apostol ábrázolásával, még feltárásra várnak.
Aztán eljött az 1833-as esztendő, amikor valamiért méretes ablakot vágtak az északi falra is.
Szent László-legenda a falon (fotó: Markolaci/Wikimédia)
Talán észre sem vették az akkori kőművesek, hogy a bontómunka közben elpusztították a menekülő kun vitézt lándzsájával átdöfő lovagkirály falra festett alakját. Így mi már sajnos csak a hátrafelé nyilazó kunba fúródó királyi lándzsát láthatjuk. De kárpótol bennünket a freskóciklus nyitó jelenete,
a trónon ülő király előtt térdeplő, bajuszos alak, aki a kutatók szerint Erdélyben egyedül itt tűnik fel.
Mint ahogyan csak a szentkarácsonyi templomban látjuk a történet végét úgy, hogy Szent László immár hermelinprém szegélyű köntösben, királyi koronával a fején birkózik meg a kunnal. Akinek a lábát itt, a jelenetben a lovagkirály harci bárdjával vágja meg alaposan az elrabolt leányzó.
A vakolat megőrizte nekünk a csodát (a szerző fotója)
Már a korábbi, villanyszerelési munkálatok is jelezték a 14. század első harmadára datált, tizenegy méter hosszú festményciklus létezését, de a templom freskóinak a kutatása csak 1998-ban kezdődött meg. Az első szonda, kibontott kis négyszög mindjárt egy király fejét hozta napvilágra, 2006-ra az is kiderült, hogy háromkirályok imádását ábrázoló festmény részleteként. Ezután következett csak a legenda feltárása. A kutatások szerint
a szentkarácsonyi Szent László-legenda mestere dolgozott a gelencei és a sepsibesnyői templomokban is,
s az ő keze nyomát őrzik az azóta megsemmisült homoródszentmártoni freskók.
Mindezt pedig a viseletek, a fegyverek és a lószerszámok ábrázolása, valamint a festéstechnika támasztja alá. Külön érdekessége az itteni freskóknak a kun vitézek láncvérttel kombinált sisakjainak furcsa, de egységes ábrázolása. A templom történetéhez még az is hozzátartozik, hogy ama szerencsétlen ablakvágás előtt egy emberöltővel, az 1800-as évek elején kapta meg a torony jelenlegi, jellegzetes formáját.
A gelencei és a sepsibesnyői freskókon is ehhez hasonló a viseletek, fegyverek és lószerszámok ábrázolása (fotó: Markolaci/Wikimédia)
Nem változott azóta sem küllemében az unitáriusok kezén maradt istenháza. Aztán 1768-ban, majd 1777-ben a megszentelt helyhez egyáltalán nem illő jelenetek játszódtak le itt:
a falu templom nélkül maradt katolikusai erőszakkal próbálták meg visszavenni az épületet.
A küzdelemnek állítólag halálos áldozatai is voltak, talán éppen ez volt az utolsó ilyen jellegű „vallásháború” Magyarországon. A szentkarácsonyi katolikusok azután 1783-ban méreteiben hasonló templomot emeltek maguknak, amelyet szoborkincse mellett gazdag rokokó stukkói miatt is érdemes megnézni.
Kétszáz éve nem változott a templom belseje (fotó: Markolaci/Wikimédia)
Végezetül a bevezetőben említett rovásírásos töredéket csak akkor láthatjuk, ha felmászunk az unitárius templom vaskos tornyába, annak is egyik felső lőrésablakáig. Itt, az ablaknyílás kőből faragott bélletébe van beépítve egy régebbi, bizonyosan máshonnan származó kő
néhány máig megfejtetlen rovásjellel.
Ha pedig a templomban már mindent megnéztünk, álljunk meg még egy kicsit a kerítőfal elé Erzsébet királynénak emelt szobornál is. Amit 1904-ben, halála után hat évvel avatott fel Karácsonyfalva közössége. Aztán, ha maradt időnk, kerekezzünk el a falu másik büszkeségéhez, az egy évvel később telepített, híres szelídgesztenyéshez is.
Nyitókép: Szent László-freskó Homoródkarácsonyfalva unitárius templomában (fotó: Markolaci/Wikimédia)
