Közép-Európa közös identitása elemeinek, közös emlékezethelyeink keresése az utóbbi időszak rendkívül fontos kutatási iránya. Fülöp Márta kötete e vizsgálatok fontos mérföldköve. A szlovákiai magyar irodalomtudós, a pozsonyi Komenský Egyetem szlovák tanszékének oktatója, a szlovák nemzeti mozgalom legfontosabb időszakának, a XIX. század szlovák irodalmának kutatója. Munkája, amely először szlovák nyelven jelent meg, éppen azt az időszakot dolgozza fel, amikor a két nemzet egy állam keretében, együtt élt. Identitása is alapvetően közös elemekből táplálkozott, még akkor is, ha éppen ebben az időszakban jelent meg a kizárólagos identitásválasztás kényszere is. A szerző a korszak mindkét nyelven született szépirodalmának ismerője, és ami még ennél is fontosabb, jól tudja, hogy az egymásról alkotott, sokszor azonos elemekből építkező nemzetképek a közös identitás közegéből születtek, „egymással feleselnek”.

Miért is szerepelnek az 1918 előtt született szlovák szépirodalmi művek a könyvtárak világirodalmi polcain? Miért kerülnek egymástól XX. századi távolságra olyan magyar, szlovák, horvát és más nemzethez tartozó szerzők művei, akik ugyanabban a kulturális közegben, ugyanabban az irodalmi környezetben alkotó szerzők? Az egykori magyar–szlovák együttélés nem kapcsolattörténetként jelenik meg a monográfiában, hiszen a modern „nemzet” és a „nacionalizmus” mai értelmezései múltunk feltárásában félreértelmezéshez vezethetnek. A szerző alapvető megállapítása, hogy a modern nacionalizmus születése éppen ezekből a XIX. századi irodalmi szövegekből tárható fel. A szerzők nem csak művészek, hanem a modern nemzetté válás alakító szereplői is. Műveik által születik meg a nemzeti imagináció, alakulnak ki a máig rögzült nemzeti sztereotípiák. A kötet első részében Fülöp Márta elméleti áttekintést ad a nacionalizmus, a sztereotípia, a nemzetkép és az imagológia kutatásának elméleti hátteréről.

Az elméleti bevezető után a XIX. századi szlovák próza magyarságképe elemeinek, majd a magyar próza szlovákságképe jellemzőinek vizsgálata következik. A kor magyar államának politikai nemzetéről kialakított kép értelmezésében az európai sztereotípiák összefüggéseinek feltárása ad eligazítást. Hiszen ebben az időben a szlovák irodalom a nemzet felemeléséért, jogainak kivívásáért, s védelméért is fellépett, így nem is csodálkozhatunk, hogy a magyarok döntő részben negatív tulajdonságokat hordoznak; idegenek, gőgösek, lusták, bevándoroltak, lázadók, káromkodók, pogányok, istentelenek. Egyetlen közös tulajdonságuk az ártatlan, dolgos, őslakos és imádságos szlovákokkal: a vendégszeretet. Ez a korszakban született sztereotípiarendszer tartósan meghatározta, s részben ma is meghatározza az egymásról alkotott képet. Eredetének, kialakulásának tudományos feltárása ezért a mai kapcsolatokra is jelentős hatással van. A következő fejezetben bemutatott, a magyar prózairodalomban megjelenő szlovákságkép, a szlovák népelnevezésről, attribútumairól, nyelvéről, történelméről, vallásosságáról alkotott képek döntő részben pozitívak. Persze ez meg a többségi nemzet képe a „a mi szlovákjainkról”.

A kötet tekintélyes szövegkorpusz feldolgozásával, alapvető fontosságú tudományos megállapításokra jut, aminek érvényességét erősíti, hogy a szerző Marta Fülöpová, azaz Fülöp Márta mindkét művelődés közegét sajátjaként értelmezheti, ahogy műve első lapjain maga is írja: „Fülöp Márta vagyok. Ezt azért tartom fontosnak így az elején kijelenteni, mert a könyvem borítójára a nevem szlovákul van felírva. Mert Marta Fülöpová is vagyok. (…) a nemzeti sztereotípiák kérdésköre azért keltette fel az érdeklődésemet, mert személyes megélésem szerint a szlovákiai magyar identitás … ugyanolyan nehezen értelmezhető mind a szlovák, mind a magyar oldalon … valaki vagy szlovák, vagy magyar – a »nemcsak, hanem« nem létezik.”