Hétfő reggel Żaryn a Twitteren írta, hogy éppen megkezdődött a legnagyobb csoport betörési kísérlete Lengyelország területére. A bejegyzéshez egy videó is társult, amelyen az úton menetelő több száz fős csoport látható, csomagokkal, gyerekekkel.
Żaryn a fehérorosz–lengyel határon kialakult helyzetet a feszültség szándékos fehérorosz eszkalációja eredményének nevezte, hozzátéve, hogy Lengyelország elleni hibrid támadásnak tartja a migránsok összehangolt áttörési kísérletét a Lengyel Köztársaság területére. A szóvivő szerint a határon történtek Lukasenka fehérorosz elnök Lengyelország, Litvánia és Lettország elleni bosszúja, a válság egyértelműen politikai természetű, amit Fehéroroszország állami szervei irányítanak. Lukasenka mesterséges migrációs útvonal létrehozásával és a migránsok cinikus kizsákmányolásával próbálja destabilizálni Lengyelországot, Litvániát, Lettországot, illetve az Európai Uniót a minszki rezsim ellen bevezetett szankciók feloldására kényszeríteni, és eltántorítani ezeket az országokat és az Uniót a fehérorosz ellenzék támogatásától.
A határ destabilizációja az információs hadviselés eszközeivel is kiegészül. Stanisław Żaryn szerint a fehéroroszok dezinformációs tevékenységet folytatnak, érzelmi zsarolást alkalmaznak, a figyelmet a migránsok között kisebbségben lévő gyermekekre és nőkre irányítják, azt remélve, hogy a lengyel és a nyugati közvélemény nyomást gyakorol majd a lengyel kormányra, hogy létesítsen állandó migrációs útvonalat Lengyelország területén, hiszen a migránsok fő célja az országon történő átkelés nyugat felé.
Lengyelország minden szükséges lépést meg fog tenni a határ védelmében, amely egyben a NATO keleti és az Európai Unió külső határa is; állandó kapcsolatban áll a NATO-val és az EU-val, akik többször is támogatásukról biztosították a határ védelmét célzó lépéseket, melyekkel a lengyel közvélemény is egyetért – hangsúlyozta közleményében Żaryn.
A migránsok nagyobb csoportja a kuźnicai határátkelő közelében tartózkodik, és a legfrissebb információk szerint erőszakkal próbál bejutni Lengyelországba. Katarzyna Zdanowicz, Podlázia Vajdaság Határőregységének szóvivője a PAP lengyel hírügynökségnek elmondta: egyértelmű, hogy ezeket az embereket a fehérorosz szolgálatok nem a kuźnicai határátkelő felé irányítják, hanem „valahova az erdőbe”. Mariusz Kamiński belügyminiszter leszögezte, hogy minden forgatókönyvre felkészültek, a határ védelmét megerősítették, és megemelték a határon szolgálatot teljesítő katonák, rendőrök létszámát.
A cseh Konzervativní novinyban a lengyel–fehérorosz határon történtekről beszámolva Marian Kechlibar megjegyzi, hogy legyen az az afrikai vagy a török maffia, a fehérorosz állam vagy más, aki a migránsokat utaztatja, „vendégkörük” mindenhol feltűnően hasonlóan viselkedik. Ennek illusztrálására a cikk szerzője a magyar, a görög, a horvát, a calais-i francia, a görög és a bolgár határon készült videókat is felhasznál. „Németországba, Franciaországba, Nagy-Britanniába, Svédországba akarunk menni. Ti, többiek – spanyolok, görögök, lengyelek, magyarok, bolgárok – pedig, akik olyan szerencsétlenek, hogy országaik az utunkban állnak, csak nézzenek szépen félre addig, amíg átmegyünk rajtuk. Ha nem teszitek, akkor megpróbáljuk erőszakkal.” A cseh szerző szolidaritását fejezi ki a lengyelekkel, de úgy véli, a fehérorosz „légihíd” zsarolási taktikaként elsősorban a németeket célozza meg, ahol a befogadó mentalitás még mindig nem tűnt el teljesen, a leendő német kormányt alkotó három párt közül kettő (az SPD és a Zöldek) már bírálták is Lengyelországot, vezetőik menekültekkel szembeni „méltatlan viselkedése” miatt. Csehországnak nagy szerencséje van, hogy mindez nem valahol Třinec közelében történik, hogy árnyékba tud húzódni a menekültútvonalak elől, s egyik szomszédja sem teszi ki olyan idegpróbának a cseh politikát, mint a lengyelt, vagy a görögöt. Hiszen ilyen próbát talán a most alakuló ötpárti cseh koalíciós kormány ki sem bírna.
A mostani válság okán azonban három fontos szempontot mindenképpen figyelembe kell venni a Konzervativní noviny szerzője szerint. Egyrészt a válság tartósságát, hiszen bár néha alábbhagy az intenzitása – meg is jelennek rögtön az olyan típusú kommentárok, miszerint: „Áh, vége a migrációs válságnak, most mivel fognak ijesztgetni a populisták?” –, mégis évek óta állandóan jelen van. Sőt, a fejlődő országok egy-két generáció óta tartó népességnövekedése egyre intenzívebb. Most még csak a 2000 körül születettek indultak el, de az utánuk jövő generációk népesebbek. Ha fél év múlva tehát úgy vélni, hogy vége a migrációs válságnak, mert egyik határon sem mozdul semmi, az a migrációs válság működésének teljes félreértése lenne. Mindig éppen abban a pillanatban eszkalálódik, amikor új lehetőség nyílik Európa határainak tömeges átlépésére.
Másodszor, pedig az európai politika elvi skizofréniáját említi a szerző. A „wirhabenplatz” hashtag, amit eredetileg a határnyitás hívei használtak, a német Twitteren kezd újra népszerűvé válni, de már egyre inkább gúnyként. Vonakodva bár, de el kell ismerni, hogy nincs alapvető különbség a fehérorosz autokrata és Carola Rackete tevékenysége között. Az egyik az erdőben, a másik a tengeren játszódik, de mindkét esetben célzott, tömeges embercsempészetről van szó a fejlődő világból Európába, igaz, eltérő indíttatásból. Az Európai Parlamentben azonban csak Rackete kapott ezért tapsot. Nem valószínű, hogy a megváltó komplexusban szenvedő Németország meg tudja győzni a többi európai országot. Földrajzilag sem túl szerencsés, hogy a „Germany, Germany”, ahová az újonnan érkezők igyekeznek, elég távol van a migrációs gócoktól – ami azt jelenti, hogy a migráció németekre gyakorolt hatását azért némileg tompítja a határ- és tranzitországok védekezési törekvése. Ez lehetővé teszi a németek számára, hogy határozottan kitartsanak amellett a jogi elv mellett, miszerint „a menekültügyi törvények nem ismernek felső határt”. Ez persze alig egyeztethető össze a világ csaknem nyolcmilliárdos lakosságának valóságával, hiszen túlnyomó többségük Németországnál jóval szegényebb országokban él. Ha Németország valahol Dél-Olaszországban vagy Görögországban lenne, Afrika és Ázsia látótávolságán belül, akkor egy kikényszerítődne egy felső határ.
A cseh cikk harmadik és egyben utolsó pontja szerint azonban Lukasenka veszélyes játékot játszik, veszélyesebbet, mint Rackete. A heti negyven járat, amely a közel-keleti repülőterek és Minszk között közlekedik, rengeteg potenciális migránst jelent. Mondjuk havi harmincezret. Jól lehet ugyan rajtuk keresni – ha mindenki mondjuk ötezer eurót fizet a fehérorosz államnak a tranzitért, az is nagy pénz. Viszont, ha Lukasenkának nem sikerül sikeresen külföldre szorítani őket, akkor sok, dühös, magát becsapottnak érző fiatalember marad a nyakán.
A Postoj című szlovák lap szerzője, Christian Heitmann is arra hívja fel a figyelmet, hogy Lukasenka geopolitikai fegyverként használja a migránsokat. A lengyel kormány által három-négyezerre becsül, mintegy húszezer lengyel katonával farkasszemet néző migráns már október óta próbál átjutni a határon. A lengyel hatóságok több mint tizenegyezer illegális határátlépési kísérletet jegyeztek fel. A legtöbb migráns Irakból érkezik, ahonnan a fehérorosz állam importálja őket. A Belsat, Lengyelországban működő fehérorosz független televízió kutatása azt mutatja, hogy Lukasenka tizenkét utazási irodát vett igénybe a migránsok turistavízumainak feldolgozására. A Deutsche Welle értesülései szerint az észak-iraki erbíli fehérorosz konzulátusát az iraki utazási irodák is használják vízumkérelmek feldolgozására.
Azonban annak ellenére, hogy egyre több olyan felvétel lát napvilágot, hogyan próbálnak, a drótok átvágásával, a fák határkerítésre döntésével erőszakosan átjutni a cinikusan geopolitikai célra felhasznált migránsok a határon, ami ijesztően hathat az európaiakra, mégsem szabad említés nélkül hagyni ezeknek az embereknek a helyzetét. Sokan közülük kétségbeejtő helyzetbe kerültek: a minszki rezsim vagy az embercsempészek hazugságait elhíve indultak a könnyűnek mondott, Európába tartó útra. Tizenkét-tizenötezer euróba kerül egy ilyen út, a jegy, a fehérorosz vízum és a lengyel határ menti erdőbe szállítás. Sok migráns itt ébred rá, hogy az 1,2 millió menekültet kereső Európáról szóló állítások csak marketingfogások voltak. Egy idegen országban, zord időjárási körülmények között találták magukat, többen már kihűltek közülük, vagy a határ menti folyóba fulladtak.
Ez igazi morális dilemma az EU számára, dilemma a jogi normák és a közvélemény között, de dilemma abban az értelemben is, hogy bár az európai jogszabályok minden menedékkérőnek jogot biztosítanak menekültkérelem benyújtására, ez alapján azonban nem engedhető meg, hogy egy szomszédos állam maga váljon csempésszé, csak azért, hogy kárt okozzon az Uniónak és tagállamainak.
Az, hogy a nemzetközi jogtól, a menekült fogalmát szűken értelmező genfi egyezménytől eltérően az európai jog tágabb, kiegészítő védelmet ajánl a közvetlenül nem üldözött, már biztonságos harmadik országban tartózkodó embereknek is, a 2015-ös válságig jól működött. Ez azonban sok mindent megváltoztatott. Ráadásul további konfliktusokat eredményezett, a Postoj szerzője itt többek között arra utal, hogy sokan menekültkérelmük elutasítása esetén is az Unió területén maradnak, akiket pedig végül sikerül visszajuttatni szülőhazájukba, sokszor már olyan gyerekekkel utaznak, akik sosem éltek Németországon, Ausztrián stb. kívül, nem is igazán beszélik szüleik anyanyelvét, szülőhelyükön maradásuk a munkaerőhiánnyal küzdő gazdaság számára is inkább hasznos lenne.
Lukasenka, fehérorosz elnök most azzal számol, hogy – török mintára – az Uniót az országa ellen hozott szankciók visszavonására kényszerítheti, és Lengyelország, Litvánia sem véletlen célpontok, mindkét ország Lukasenka legelkötelezettebb kritikusai közé tartozik, a fehérorosz ellenzék központja pedig Vilniusban és Varsóban van. Ebben a helyzetben Brüsszelnek minden tőle telhetőt meg kell tennie Lengyelország, Litvánia és Lettország megsegítésére. Lukasenka esetleges sikere minden közel-keleti állam számára precedenst teremtene arra, hogy a politikai vagy gazdasági problémákat migránsok exportálásával és az Unió zsarolásával kezelje, írja Christian Heitmann a Postojban.
