Atya, mikor hallottál először a radi vértanúkról?
Amikor idekerültem plébánosnak, tehát huszonnégy évvel ezelőtt. Az első hetekben levelet váltottam elődömmel, Eigel Gábriel atyával, aki akkoriban már Brazíliában volt misszionárius. Ő figyelmeztetett levele végén, hogy ne felejtsek el a radi vértanúkhoz is imádkozni. Kíváncsi lettem, kik is ők, s eleget téve a felszólításnak, elkezdtünk az esti misében hozzájuk imádkozni, bár semmit sem tudtam róluk. Azután megkérdeztem egy innen elszármazott papot, dr. Gábor Bertalan szepsi esperest, aki felhívta a figyelmemet néhány forrásra. Majd 2000. november 13-án, a magyar szentek és boldogok emléknapján megtartottuk a radi vértanúk első emléknapját is. Erre az alkalomra Bertalan atya kis dolgozatot írt az első mártírról, Iglódy István és kora címmel.
Ez a reneszánsz kúria csak úgynevezett rezidenciaként szolgált. A kolostorok tizenkét főtől kezdődtek, itt azonban csak négyen laktak egy időben. Melith György földbirtokos adományozta ezt az épületet a minoritáknak, akiket Sztropkóról hívott ide. Petrik Béla plébánoselődöm szerint ez egy vízi vár volt már a XIV. században. A szerzetesi élet 1637-ben indult meg. A minoriták a vár sarokbástyáját alakították át kápolnává.
Két év múlva húsvétkor három fiatal jelentkezett, hogy szeretnének a rend tagja lenni. Köztük volt Iglódy Illés, aki szerzetesként az István nevet kapta. Még abban az évben meggyilkolták. Protestáns szülők gyermekeként jött a világra innen nem messze, Rozvágyon, és a rendbe lépése előtt két évvel tért át katolikus hitre. Alamizsnáért indult november 6-án, amikor Kisgéres határában felismerték és
hittagadásra akarták kényszeríteni. Mivel erre nem volt hajlandó, elvágták a torkát. Tizenkilenc éves volt.
A rákövetkező évtizedekben még tizenegy szerzetes halt vértanúhalált Radon.
Ennyire veszélyes helynek számított a település az akkori Magyarországon?
Határvidék volt több szempontból is; egyrészt a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség, s ebből adódóan a katolikusok és a protestánsok között. De sosem lehetett tudni, hol a határ, és akkor az itteni falvak hol ide, hol oda tartoztak. Ráadásul ez a Felső-Bodrogköz erősen protestáns vidék volt. Csupán a pálosok és a premontreiek képviselték a katolicizmust. Ám az ő működési területük között mintegy harminc kilométeren még elenyésző volt a katolikusok jelenléte, ezért határozta el Melith György, hogy idetelepít egy harmadik rendet, és missziós állomást hoz létre, amelyet idővel kolostorrá fejleszt. Azonban ő a következő évben meghalt, a minoriták pedig csak 1711-ben szánták el magukat a fejlesztésre, mondván, hogy ahol ilyen sokan haltak vértanúhalált, azt a helyet nem hagyhatják el. Akkor akartak emeletet húzni az épületre.
Ez azonban nem történt meg…
Így igaz. Jelenleg régészeti kutatómunka zajlik, amelynek eredményeként kiderült, hogy a kolostort háromszor is felgyújtották a XVII. században, a tető leégett és a boltívek beomlottak. A szerzetesek a maguk módján rendbe hozták az épületet, de a tervezett emeletet nem bírták volna el a falak. Ráadásul az árvizek is rendszeresen elöntötték a falut, s talán ezért is hagyták el végleg a minoriták 1767-ben a kolostort.
Szóljunk még a vértanúkról. Hogyan határoztad el, hogy megkeresed a nyugvóhelyüket?
Amióta először hallottam róluk, ez már érlelődött bennem, és nemcsak bennem – a baráti körömben és a hívek körében is.
Valójában mégsem mi kerestük őket, hanem ők találtak meg minket.
Hogyan?
Fokozatosan egyre többet tudtunk meg az épületről. Kezdetben fogalmunk sem volt arról, hogy eredetileg U alakban vízi várnak épült, majd pedig reneszánsz kúriává alakították át. Időközben előkerült a plébánia historia domusa, és abból nagyon sok mindent megtudtunk. 2009-ben azután szükségessé vált a plébánia tatarozása, és amikor garázst és kazánházat akartunk hozzáépíteni, akkor találtunk rá a régi épület köveire. A régészeti munka azonban anyagi okokból csak két év múlva indulhatott meg. Megtaláltuk a régen lebontott szárny alapjait, s azok feltárása közben leltek rá a sírokra a régészek, Tajkov Péter és Balogh Árpád.
Hogyan tudtátok Iglódy István maradványait azonosítani?
A leírások szerint kínzói karddal kereszt alakban bevágták a koponyáját. A törvényszéki főorvos, Nikita Bobrov első ránézésre azonosította. Iglódy sírját középen a templomban, az oltár előtt helyezték el. Tizennégy sírt tártunk fel, de csak az övében találtunk ékszert; egy köves ezüstgyűrűt az ujján.
Miért volt fontos az ő esetében a CT-vizsgálat?
Azt akartam, hogy mindent, ami hozzá kötődik, a mai kor eszközeivel dolgozzunk fel. Ez több lépésben valósult meg. Elsőként az exhumáció, a holttest kihantolása történt meg, amiről dokumentáció született. Másodjára Iglódy István csontvázát CT-vel digitalizáltuk. Ezt dr. Hako René Kassa megyei tisztiorvos végezte el. Mivel nagyon meg volt sérülve a koponyája,
szerettem volna, ha rekonstruálni lehet az eredeti arcot.
Születtek ugyan ábrázolások róla, de azok évtizedekkel vagy évszázadokkal később keletkeztek, én pedig az igazi Iglódy István szemébe akartam nézni. Ma már létezik olyan technika, amely a darabokból össze tudja állítani a teljes koponyát, amelyet 3D-ben ki is nyomtattunk. Most már csak annyi van hátra, hogy ennek alapján rekonstruáljuk az arcát.
Mindez sok pénzbe kerül. Honnan volt, van és remélhetőleg lesz meg erre a szükséges összeg?
Főleg önerőből. A régészeti munkákat a minoriták szlovák rendtartománya is támogatta. Ezen kívül olyanok is hozzájárultak a költségekhez, akik fontosnak tartották ezt a feltárást és azonosítást. A szlovák Kulturális Minisztériumhoz nem fordulhatunk, mert az épület nem műemlék. Mégis lehetőség nyílt arra, hogy idén bekerüljünk a száz felújítandó épület közé, mert jelentős történelmi épületnek számítunk. A Kassai Műemlékvédelmi Hivatal bennünket javasolt, azonban a Fejlesztési Minisztérium elutasította ezt, mondván, a plébánia nem számít közhasznú épületnek.
Pedig lennének még terveid… az Iglodianumra gondolok. Mi lenne ez?
Ez több síkon valósulna meg. Az első és talán a legfontosabb, hogy
kezdeményezés induljon el Iglódy István tiszteletének, kultuszának terjesztésére.
Idetartozik az évente megrendezett novemberi emléknap és egy zarándoklat is, amely születésének és vértanúságának helyét köti össze. Szerveztünk már konferenciát is, és idén először Szív-napokat tartottunk az itt táborozó gyerekeknek, fiataloknak. Szerettük volna az ő példáját felmutatni a ma emberének, mert annyi gazdagság van ennek a fiatal fiúnak az életében, aki a hitét és hivatását mindvégig megőrizte.
A másik tervünk az, hogy ezt a helyet, ahol ő élt, alkalmassá tegyük a vele való találkozásra. Kialakítanánk egy lakrész, ahol a plébános vagy idővel majd szerzetesek élnének, visszaépítenénk a már eltűnt szárnyat is a plébániához, valamint a kápolnát és a templomhajót, ahová elhelyeznénk a vértanúk csontjait. Szeretnénk továbbá újra beindítani az évszázadok alatt megakadt boldoggá avatási ügyet is.
