Vissza-visszatérő vándor

Mayer Hella, Csend 1. 2022

 

Jelenleg Stockholmban élsz, most mégis itthon állítottál ki. Képeiden gyakran megjelenik a vándorlás, az elvágyódás. Nehéz volt elszakadnod Magyarországtól? Mi vitt Svédországba? Mennyiben befolyásolja a művészetedet, gondolkodásodat, hogy nagyon különböző helyeken éltél és élsz?

Stockholm a fő rezidencia, de sok időt töltök Budapesten is. Mindkét helyen van műtermem, viszont csak Budapesten állítok ki, s vagyok aktív részese a művészeti életnek. Már amennyire. Ez nem bánt különösképpen, mert szeretem a műtermi csöndet és magányt.

A szerelem vitt Budapestről Stockholmba, és a családom köt oda a mai napig. Lassacskán harminc éve utazom a két világ között. A kaland már gyermekkoromban kezdődött, amikor Erdélyből Magyarországba költöztünk. Az országváltás meghatározó az életemben: részben függőség, részben sóvárgás az otthon után, amit már túl bonyolult lenne definiálnom. Emiatt jelenik meg képeimen rendszeresen témaként az út . Ugyanúgy a hiány és a hiánypótlás igénye is inspiráló motívum, vagy nevezhetjük úgy is, ahogy te nevezed: az elvágyódás. A képalkotás mágikus ereje képes az űrt ideiglenesen betölteni: megfestem a hiányzót, és ez békével tölt el. 

Mayer Hella, Kilátások 1., 2020

 

A Képzőművészeti Főiskola előtt és után Stockholmban tanultál. Hogyan illeszkedtél be az ottani művészeti életbe? Fenn tudod-e tartani mellette az itthoni jelenlétet?

A stockholmi művészeti életbe nem illeszkedtem be. Elég korán elszakadtam az ottani művészek körétől, és már nem találtam vissza. Eléggé visszahúzódó vagyok, nem is kerestem túl nagy hévvel az utat. Stockholm számomra a nyugalom és a csend szigete, ahol megbújok a szűk családdal, és festek. Budapesten lüktet az életem, találkozom emberekkel, kiállítok (ha úgy alakul) és más dolgokról beszélgetek, mint az északi hétköznapokon. 

Mayer Hella, Kilátások 4. (A hegyen túl), 2021

 

Hogyan mutatnád be a festészetedet azoknak, akik nem ismerik?

Az a határ érdekel, amely a tudattalan és a tudatos között húzódik: különösképpen az ezen a határmezsgyén való egyensúlyozás, átlépés. Kifejezésmódomat is az átmeneti jelleg formálja. Álom és valóság, jelen és múlt, élet és halál, magány és szerelem – állapotok, melyekből az átlépés kalandos. Ha az egyikben vagyok, a másik hiánya félelmetes, de egyben mágnesként vonzó is. A kettő között találok rá a lehetőségre, hogy mindkettő látótávolságon belül legyen. Ez a senki földje. Ezen a ponton két világ képét összeillesztem, a hiány tárgyát, amely a folyamat üzemanyaga, leképezem és betöltöm.

Egész életemben utakra vállalkoztam, hosszú utakra hosszú távolléttel, mint egy folytonos vándor. A vándor vállalja a rizikót, hogy eltévedhet, egyúttal megnyílik az út a kiszámíthatatlan felé. Ha elveszti önmagát, elgondolkozhat, hogy ki ő, mit akar, merre szeretne haladni. A vándor elveszíthet és megtalálhat valamit: egy helyet, egy választ vagy egy megoldást. 

Mayer Hella, Látogató 1., 2023

 

A festészet mellett illusztrálsz is, vonz az irodalom, a költészet. Édesanyád szerint író is lehettél volna, mégis a festészet mellett döntöttél. Miért ezt választottad?

Gyerekként is szenvedélyesen elolvastam mindent, ami a kezembe került. Így az időm egy részét nem az engem körülvevő valóságban töltöttem, hanem abban, amit mások elképzeltek. Szerettem a szavak mögötti világot. Természetesnek tűnt, hogy én is kifejezzem a gondolataimat. A felnőttkor küszöbén még nem tudtam, hogy mi legyen belőlem. Szerettem rajzolni és írni is. Éveken át fejlesztettem a rajztudásomat, az írás csak szórakozás volt. Amikor tizennyolc éves fejjel Stockholmba költöztem, légüres térbe kerültem. Pedig bennem volt a nagy lendület, hogy valamit kezdjek az életemmel. Ezt a lendületet akkor nem tudtam semmire sem használni, mert először helyet kellett találnom a svéd kultúrában, ennek pedig első lépéseként meg kellett tanulnom a nyelvet. Ekkor erősödött meg bennem az igény, hogy képi formában fejezzem ki magam, ami meg is maradt: csökönyösen festek, rajzolok, papírt vágok. Ám ez nem zárja ki, hogy valamikor majd tollat ragadjak.

Legtöbbször a tér inspirál, főképp, amelyhez emlékek kötnek. Ez nem véletlen, hiszen a hely-, otthon- és útkeresés a tér megjelenítésével jár. Vissza-visszatérek helyekre, megörökítem őket: a hely szelleme vonz. A kert ösvényeivel és növényeivel; a fellegvár a felfelé gyaloglás élményével, a körültekintés örömével. Ugyanúgy a belső terek is vonzanak: a falak közé zárt élet és a szobából való kilépés, kitekintés. A bútorok, tárgyak megszemélyesülnek, hordozzák a használó nyomát. Ez az egész bolyongás a terek között egy bonyolult útvesztőben való járkáláshoz hasonlítható. Út, életút és labirintus – szavak és szimbólumok, ezek is inspirálhatnak, azaz: a gondolatok. Elmélyült beszélgetések, könyvek. Például Haruki Murakami írásai, amelyekben elvész a határ a valóság és egy másik (?) világ között. A figuráim azok az emberek és állatok, akik körülvesznek, akiket szeretek. Mindez – tér, gondolat, figura – a vásznon egy idő után önálló életet akar élni. Kérik tőlem, hogy így fessem őket, vagy úgy.

A hegyen túl tárlatodon mit láthatott a közönség?  Új motívumok jelentek meg a képeiden?

Ezen a kiállításon a közönség bizonytalan helyzetbe került: a József nádor tér sarkánál volt talán, de nem lehetett tudni, hogy a hegyen túlra tartott, vagy oda érkezett. Képenként helyet cserélhetett a néző: a kolozsvári Fellegvár aljából haladhatott felfelé ösvényeken és lépcsőkön; sétálhatott egy olyan tó mellett, amely talán a felhős ég; beléphetett sötét vagy színes szobákba, ahol nem történt semmi, vagy ahol madarak éltek, vagy valaki zongorázott. Nem tudom, mennyire voltak újak vagy régiek a motívumok. Nekem megszokottnak, otthonosnak és szívet melengetőnek tűntek.

Mayer Hella, Megtalált utak 1., 2022

 

Alkotásaid vissza-visszatérő motívuma a zongora, a kislány, a vadkacsa. Számodra milyen jelentést hordoznak?

A zongora motívuma akkor jelent meg a képeimen, mikor nagyobbik lányom ötévesen leült a zongorához, és játszva leütötte a billentyűket. Valami varázslat volt akkor a levegőben. De egy nagy fekete zongora önmagában is izgalmas. Feküdtél be zongora alá gyerekként? Megfogtad a lábát az összes hajlatával? Végigsimítottad a festett fát, érezted a melegét a tenyeredben? És még a hangokról nem is szóltam.

A kislány motívum a gyermekeim formáját hordozza. Eleinte Linnt. Kicsi volt, gyorsan nőtt és változott. Minden állapotát szerettem, és meg kívántam őrizni. Az ő alakja fedezte fel azt a világot, amelyet megfestettem. Általa jártam be én is a tereket, változtatott engem is gyerekké, és vitt magával felfedezőútjaira az ő alakjában.

A vadkacsa és egyéb állatok (szarkák, varjak, korábban őzek és nyulak) azért tűntek fel a képeken, mert közvetlen környezetemben gyakran találkoztam velük. A lakástól öt percre van egy öböl, mindig sok arra a vadkacsa, ahogyan akad Magyarországon és Erdélyben is. Az állataim el tudnak repülni messzire, vándorolnak velem együtt. Látják a világot magasról és földközelből is. Szépen éldegélnek, nem töprengenek felesleges dolgokon.

Mayer Hella, Zongoralecke 28., 2023

Milyen az alkotói módszered: a technika, az anyagok, az alkotás folyamata? 

Évtizedeken át formálódott a festészeti technikám. Kísérletezem, vannak visszatérő motívumok, de szívesen befogadom az új megoldás lehetőségét. Amikor olajat használok vászonra, szeretem, ha változatos módon van megfestve. Például a finom, leheletszerű átmenet az ég ábrázolásakor harmóniát, túlvilági szépséget sejtet. Elmosódó, átlátszó felületek az eltűnés, áttűnés jelenségét erősítik. A rétegeltség, árnyaltság, lazúr dúsítja a forma tömegét. Részletgazdag motívumok egymást takarva titkokat rejthetnek. Ha hibázom, az spontán reakciót kíván tőlem annak javítására: ez a váratlan fordulat kiszámíthatatlan eredményekhez vezet. Véletlennek nevezném, ami felboríthatja a korábbi állapotokat. A tévedés ismeretlen, új utakhoz vezet, ezért szinte kívánatos az alkotói folyamatban. Kihívásként élem meg, berögzült technikai megoldásokat zilál szét. Ilyenkor a tudást és a tapasztalatot sutba dobom, és a gyermeki kíváncsiság mozgatja a kezem. Lecseppenő festék, elkenődő részletek az anyag, a kompozíció és forma átalakulását eredményezik. Ha elcsodálkozom a végeredményen, akkor elégedett vagyok.

Az inspiráló motívum nem jelzi a végeredményt, mivel a kép alkotás közben folyton változik, aktív jelenlétet követel, párbeszédet a művel. Emiatt csak keveset tervezek meg előre. Ha egy konkrét képtervet valósítanék meg, megfosztanám a lényegétől, attól, ami csupán a kép születése közben kezdhet sarjadni, ami nem megfogalmazható és többértelműsége kívánatos.

Mayer Hella, Kék tó 2., 2022

  

Ha tájba ágyazódik az esemény vagy eseménytelenség, színbeli vagy tónusbeli átmenetekkel nagy távlatokat festek, ahol épület, növény és ember eltörpül, a horizont távoli, az űr mélye sejthető. A figuratív elemek szabadon mozogva jelennek meg, néha a gravitációt meghazudtolva, sokszor félig kilépve a kép felületéről. Folyamatosan viszonyítok, mérlegelek. Keresem az összhangot, az ellentmondást, így újabb rétegek fedik le az előzőt. Részletek feltűnnek vagy eltűnnek. Fényben és árnyékban feloldódó organikus növényvilággal nonfiguratív játékot űzök, míg határozott elemek vezetik a tekintetet. A látószög választása (gyakran madártávlat) lehetőséget nyújt, hogy könnyen áttekinthető legyen a tér. Sokszor élesen elválasztom a szereplőket a háttértől, olykor a felismerhetetlenségig feloldódnak. A motívum elhelyezése, a perspektíva és a látószög az alkotó vagy a szemlélő jelenlétének feltétele és nyoma. Így egyik tér sem üres. Kerülöm, hogy középre szoruljon a kompozíció. Fontos, hogy levegős és szabad érzetet keltsen a tér. Azt várom el a képtől, hogy belefelejtkezzem, beleköltözzem és bolyongjak ott is, amit nem látok rajta.

A szerző művészettörténész

Mayer Hella 1976-ban született Kolozsvárt. 1996 és 1999 között a stockholmi Gerlesborgsskolanban folytatott képzőművészeti tanulmányokat, majd 1999-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára jelentkezett. Mestere Szabados Árpád volt. 2006-ban diplomázott. Rendszeresen kiállít Magyarországon, éveken át az OctogonArt, majd a Várfok Galéria Spiritusz szekciójának művészeként. Külföldön, például a párizsi és a brüsszeli Magyar Intézetben, a stockholmi Liljevalchs Konsthallban és a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban is bemutatta alkotásait. Szerepelt csoportos kiállításokon a KOGARTban, a Virág Judit Galériában és a Reök Palotában is.