Tisztelgés Hantai Simon művészete előtt

Hantai Simon: Meun, 1967. Fotó: © Szépművészeti Múzeum© HUNGART 2022

A kiállítás kurátora Geskó Judit művészettörténész, vele beszélgettünk Hantairól, kiállításrendezésről és a képszekvenciákra épülő kurátori módszertanról.

◼ A Hantai, Klee és más absztrakciók című tárlat a művésznek azt az időszakát vizsgálja, amikor már Párizsban élve a modernizmus legfontosabb irányzatait tanulmányozta. Milyen művek kerültek be az anyagba, és ezek miként kapcsolódnak Hantaihoz?

Ez a kiállítás szinte egyenesen következik a Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig című tárlatunkból, abban az értelemben, hogy azt vizsgálja, milyen módon lehet lefordítani a valóságot az elvontság, illetve az absztrakció nyelvére. A kiállítás egyfelől Hantai és a modernizmus viszonyát vizsgálja, kapcsolódását Picassóhoz, Miróhoz, Paul Klee-hez, hiszen tudjuk, hogy már főiskolai hallgatóként is nagy figyelemmel tanulmányozta a modernizmus klasszikus alkotóit. Másrészt a múzeumtörténeti szempontból is fontos második rész a Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményéből válogat, olyan lapokat, amelyek a Hantai-életműhöz is kapcsolódnak, többek között Joan Miró, Jean Dubuffet, Henri Michaux, Roberto Matta, Wifredo Lam, Hans Hartung, Motherwell, Tobey, Sam Francis műveit.

Pablo Picasso: Dohányzó férfi, 1964. Fotó: © Szépművészeti Múzeum

A tárlat rendezése előtt áttekintettem a grafikai gyűjtemény lapjait. A hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes években sok nagyszerű sokszorosított grafika vagy rajz került be a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe, az akkori szerény körülmények ellenére. A kiállított papíralapúmunkák magyarázatul szolgálnak Hantainak Párizsba érkezését követő kinyílásához és munkamódszeréhez. Paul Klee műveit pedig a bécsi Albertina kölcsönzése révén tudjuk bemutatni.

Paul Klee, Mese a két halról 1937, Dauerleihgabe Sammlung Forberg © Fotoatelier Peter Schalchli, Zürich

 

◼ A tárlat főként Klee szerepére koncentrál. Hogyan érhető tetten ez, és miben szolgált Klee mintául Hantainak?

Az első szekció Miró, Picasso és Paul Klee műveit mutatja be, elsősorban Paul Klee-ét és az ő, főként Hantai Tabulák című sorozatának megformálásában játszott szerepét. Klee az a különleges, részben szürrealista, részben kubisztikus művész, aki számtalan, mezőkre felosztott képet készített, és ennek a művészi megoldásnak színkezelése, formavilága és szerkezete, a modernista rácsmodell, a raszter is nagyon érdekelte Hantait, aki könyvtárában több Paul Klee-monográfiát is őrzött.

Hantai Simon először a negyvenes évek első felében Magyarországon, az Andrássy út 27.-ben működő kis galéria gyűjteményében találkozott Miró és Klee műveivel. Pán Imre és Mezei Árpád könyvesboltja és kiállítóhelye, a Művészbolt amolyan szellemi központként működött, ahol a fiatal magyar művészek fekete-fehér reprodukcióban megismerhették az európai kortárs művészek munkáit. Párizsban aztán kiszínesedett ez a világ. Egy filmes művész fogadta be Hantait és feleségét 1948 őszén, és az első fél évet kizárólag azzal töltötték, hogy magukba szívják a párizsi galériák és múzeumok gyűjteményeinek világát. Három évvel vagyunk a második világháború vége után, az amerikai művészek lassacskán áthajóztak, átrepültek már Európába. Hantai nemcsak olyan jelentős francia művészekkel ismerkedett meg, mint Henri Michaux, Jean Dubuffet vagy a német Hans Hartung, hanem ekkor már Párizsban él és dolgozik Sam Francis, illetve Velencében találkozott Jackson Pollock művészetével, és 1952-ben, Párizsban is megnézte a kiállítását. A gesztusfestők művészete felszabadító erővel hatott rá, szinte kataklizmaszerű felismeréseket hozva, miközben persze két és fél évig még kapcsolódott André Bretonhoz és köréhez, de belül érezte, hogy a késő szürrealizmus fáradt ága már nem az az erő és dinamizmus, amelyre ő vágyik. Tele volt robbanékony életenergiákkal. 

Joan Miró: Vándormadár, 1941, Fotó: © Szépművészeti Múzeum

 

◼ Folyamatosan újat keresett, mindig előretekintett?

Nem csak erről van szó. A párizsi művészeti életben főleg papírmunkákkal megjelenő, játékos, vidám és szintén erőteljes Joan Miró az egyik példaképe. Ugyanakkor élénken emlékszik a még csak pár évvel korábban zajlott magyarországi vitákra, amelyek a Mezei Árpád, Pán Imre páros és Kállai Ernő között zajlottak, és végül az Európai Iskola szakadásához vezettek. Röviden ezt úgy lehetne összefoglalni, mint a bioromantika és a szürrealizmus irányának szétválását. A bioromantika az élővilág törvényszerűségeit, belső folyamatait és elementáris erejét vizsgálja, ennek vizuális megjelenítésére törekedik. Akkor, amikor Hantai számára a párizsi szürrealizmus egy rövid időre újra meghatározóvá válik, és ebben a stílusban dolgozik, akkor tulajdonképpen a régi magyarországi polémiát viszi el Párizsba. S ez a fajta kutatás voltaképpen soha nem hagyja őt el, csupán a kissé fáradt, késői szürrealizmust a franciaországi nagy élmények hatására nagy művészetté alakítja át.

Folyamatosan tanulmányozta Mirót és Cezanne-t. Mirót a dekorativizmusa és színhasználata, Cezanne-t pedig az építkező művészete miatt, és voltaképpen mindkét jelleget megtalálta a német származású svájci művész, Paul Klee munkáiban, akiről csak az utóbbi időkben mutatták ki, milyen óriási hatással volt általában is a szürrealizmusra, nemcsak a késői években, hanem már a harmincas-negyvenes években is, amikor az európai galeristák és gyűjtők a fasizálódó Európából Amerikába, a keleti partra menekültek. Az amerikai modernisták, az absztrakt expresszionisták és a konkrét művészek is mind figyeltek Paul Klee-re, és az is mutatja Hantai különlegességét, hogy Magyarországról indulva, voltaképpen ugyanarra figyel, mint azok a nagy amerikai művészek, Jackson Pollocktól Kenneth Nolandig, akik a XX. század második felében erősen megváltoztatták a világ művészetének felfogását. 

Hantai Simon: Festmény, 1949. ©Archives Simon Hantaï/HUNGART 2022, fotó: Áment Gellért

 

◼ Mióta kutatja Hantai munkásságát, hogyan került vele kapcsolatba?

Amikor 2008 elején megvásároltuk az 1951/52-ben készült bioromantikus festményét egy francia galériától, akkor felhívtuk, kérve, hogy igazolja, valóban ő festette a képet. Kezdettől őszinte bizalommal fordult a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteménye felé, ami a múzeum rangja mellett talán annak is köszönhető, hogy engem sem talált ellenszenvesnek. Ettől kezdve folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, hol levelezés, hol telefonbeszélgetések útján, néhány esetben személyes találkozásra is sor került, és Simon elhatározta, hogy mivel a Szépművészeti Múzeum odafigyelt rá és megvásárolta egy Párizsban festett, relatíve korai munkáját, akkor ő, ezenfelül, az egész életművet bemutató, vagyis a négy párizsi évtizedet reprezentáló válogatással ajándékoz meg minket. Gondosan összeállította a művészetének legfontosabb állomásait kifejező képcsoportot, és mindegyik kép vakrámájába beletett egy-egy nekem szóló levelet. Özvegye és öt gyermeke adta át nekünk a nyolc kulcsművet, így a Mariálék, a Meun című képek, az Etűdök, a Tabulák kialakulásának pillanatában készült kis méretű munkák most itt láthatók. Az adományban is hajszálpontosan megfigyelhető Paul Klee korai fekete-fehér metszeteinek hatása, éppúgy, ahogyan színes festményeinek és akvarelljeinek strukturális és kolorisztikus impulzusa. 

Hantai Simon: Absztrakt kompozíció, 1951-1952. Fotó: © Szépművészeti Múzeum © HUNGART 2022

 

◼ Mennyire ismerik Hantait a nagyvilágban és itthon, vagy talán pontosabb úgy kérdeznem, hogy mennyire értik, miről is szól ez az életmű?

Itthon kevésbé ismerik, legtöbbször még mindig úgy kerül szóba, mint a külföldi árveréseken szereplő legdrágább magyar művész, de ennél sokkal nagyobb a művészettörténeti jelentősége. Jean Clair, a Pompidou művészettörténésze 1972-ben összefoglaló könyvet írt a kortárs francia festőművészetről, amelyben az egyetemes és francia tendenciák metszéspontjait vizsgálta, és diagramjának közepére Hantai Simont helyezte. Hantai, miután 1982-ben Franciaországot képviselte a Velencei Biennálén, megcsömörlött a művészeti piactól, és csaknem két évtizeden át nem állított ki. Nem tűnt el, folyamatosan dolgozott, és eszmecserét folytatott jelentős kortárs francia filozófusokkal, beszélgetőkönyvek készítésében vett részt, a nagy hagyományú francia esszé- és filozófiai szakirodalomban gyakorta hivatkozott művész.

Jelenleg a híres nemzetközi Gallery Gagosian foglalkozik Hantai műveivel. Washingtonban, a National Gallery modern és kortárs irányzatoknak épített új szárnyában, belépve az épületbe, a földszinten Hantai piros-fehér színvilágú Etűd-kompozíciója fogad. Párizsban a Centre Pompidou állandó kiállításán képe Jackson Pollocké mellett függ a falon.

Számomra rendkívül fontos, hogy a Szépművészeti Múzeum állandó gyűjteményében ma már kilenc alkotása található, és hogy a mostani kiállításunk megnyitóján Hantai világhírű muzsikus fiai, Pierre, Marc és Jérôme játszottak Bach-, Rameau- és Couperin-műveket. 

Hantai Simon: Cím nélkül, 1958. Fotó: Sam Mory

 

◼ Az egyik Klee-munka a Szépművészeti Múzeum saját gyűjteményéből való. Milyen úton került ide?

Egy zöld-barna mezőkre osztott kompozícióról van szó, amelynek a fenyőmotívuma Hantai egyik nagy méretű festményén megismétlődik. Ezt a művet harmadszor állítjuk ki, de csak pár hónapja tartozik a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe. 1985-ben rendeztem egy XX. századi grafikatörténeti kiállítást, és magángyűjtőkhöz, többek között nagy mesterekhez (Bak Imréhez, Nádler Istvánhoz, Maurer Dórához) fordultam, akiknek a gyűjteményeiben nemzetközi papírmunkák is voltak. Ez a kis Klee-munka Maurer Dóra gyűjteményéből való, kölcsönadta már az 1985-ös történeti kiállításra, majd 2021/22-ben része volt a Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig című kiállításunknak is, és amikor erre a Hantai, Klee és más absztrakciók kiállításra is kölcsönkértem, Dóra azt mondta, most már ne vigyem vissza, legyen a múzeumé.

1977-ben végeztem az egyetemen: történelem, spanyol, művészettörténet szakon, és rögtön utána idekerültem a múzeumba. Másfél évig gyerekfoglalkozásokat tartottam, ami akkor teljesen úttörő dolog volt Magyarországon. Majd a Modern Képtárba kerültem, de egy pár év után átkértem magam a Gerszi Teréz vezette grafikai gyűjteménybe, ahol húsz évet töltöttem. Ez életem egyik legjobb döntésének bizonyult, mert ugyan az egyetemen középkorosnak indultam, de a modern művészet nagy kérdései és ennek kutatása magával ragadott. Egy idő után világossá vált, hogy csak egy művészet létezik, és nagy szerencse, hogy ugyanabban a gyűjteményben, ahol dolgozom, van, aki Bruegellel foglalkozik, más Dürerrel vagy Watteau-val, Tiepolóval. Miután a modern gyűjtemények vezetője lettem 2005-ben, minden kiállításnál egyfajta enciklopédikus szemlélet megvalósítására törekedtem. Így volt ez a Monet-, a Van Gogh- vagy a két Cezanne-tárlat esetében, és reményeim szerint így lesz a 2026-ban megrendezendő Bonjour Monsieur Gauguin-kiállítás esetében is. Ma már a múzeum tudományos munkatársa vagyok, negyvenhatodik éve dolgozom itt.

A nagy művészek munkái olyan koordináta-rendszert biztosítanak, amelyben elhelyezhetők a korban alkotó többiek, sőt a követők és az elődök is. Hála az új technikának, a LED-lámpa felfedezésének, ma már papírmunkát és olajképet egymás mellé is lehet helyezni, így a kiállítás különböző szekvenciákból, értelmezési szintekből épülhet fel, mélyére tud ásni fontos kölcsönhatásoknak. Egy történeti gyűjteményt építő és történeti kiállításokat rendező muzeológusnak nagyon fontos feladata a kontextus megteremtése. Személyesen pedig mindig azok a művészek érdekeltek, akik nem kötnek kompromisszumot, akik szabadok, mert csak a szabadságból lehet meríteni.

A szerző művészeti író