A kenyér kőből van, Kállay Eszterrel, 2020, Molnár Ani Galéria, Budapest fotó: Ember Sári
Önmagát nem szereti definíciókkal körülhatárolni – és valóban, a képzőművészet bármely ágában alkot, tagadhatatlanul sokat hoz látásmódban a fényképészetből is: tárgyai mögött történetek sejlenek fel lépten-nyomon. Munkáit 2018-ban Herczeg Klára-, 2019-ben pedig Leopold Bloom Képzőművészeti Díjjal ismerték el.
Ember Sárit leginkább sajátos „tárgyairól” ismerheti a közönség. Kerámiából, agyagból, márványból és kőből készít objekteket, melyek időnként szoborszerűek, máskor pszeudo-használati tárgyakként működnek.
Glorious times, 2019, Karlin Studios, Prága fotó: Ember Sári
Alaptémái a csendélet és a portré, ugyanakkor minden alkotása mögött narratívák húzódnak meg és sejlenek elő – ez a jellegzetesség szervesen fakad fotográfiai szemléletéből. A kerámiaobjekt nem csupán egy tárgy, de egy otthon tárgya, a felborult váza sem feltétlenül az, aminek tűnik, inkább egy ásatáson megtalált darab, egy korszak lenyomata, a mázolt kőtál pedig a családi örökség része – ha annak akarjuk látni. A tárgyak által elmesélt történetek a fiktív és a valóságos ellentétpárok között mozognak, és azzal a különös érzéssel szembesítik a nézőt, hogy első látásra nem tudja eldönteni, valódi emléktárgyakat vagy műalkotásokat lát-e.
A személyes tárgyakon mint szimbólumokon keresztül az emlékek, az örökség, az otthon és az identitás fontos kérdéseit járja körül és késztet elgondolkodásra arról, hogyan birkózunk meg saját, magunkkal hozott örökségünkkel. Objektjei egyszerre művek, díszek és használati tárgyak, amelyek nem a tőlük elvárt megszokások alapján funkcionálnak, , más módokon azonban „működnek”; egyszerre üresek és emlékekkel telik. A kiállítások berendezése is gyakran épít a néző elbizonytalanítására – nem tudjuk, hogy egy színpadi díszlet, egy múzeumi raktár, egy régészeti leleteket összegyűjtő bázis vagy egy valaha volt otthon kulisszái között mozgunk.
Cím nélkül (Maszk No 6.), 2017, márvány, 29,5x23x2 cm fotó: Ember Sári
A tárgyak szinte a végsőkig redukáltak: Ember Sárit az érdekli, mi az a minimális formai utalás, amelyből a néző felismerhet az objektben egy dísztárgyat vagy akár egy arcot. A minimumot keresi, ami még előhív emléket, ismerős formát. Az arcok maszkokká válnak, így és általuk a jelenlét és a hiány témái is fölmerülnek.
Ember Sári művészetében érzékenyen rajzolódnak ki az otthonnal, a családdal, a személyes és a közös múlttal, az identitással kapcsolatos kérdések. A választott matériával – a márvány és a kő a művészettörténeti elődökre, a kerámia anyaga az otthonra tett utalásként értelmezhető – és absztrahált formákkal egyfajta mágiát mutat be: mintha szertartás részesei lennénk, ahol emlékek, hagyományok, rituálék, személyes és közös történetek, elveszett és fellelt identitások idéződnek meg. Mindannyiunk számára ismerős kérdések, mind tudunk kötődni hozzájuk – nosztalgiával, gyásszal, örömmel, keserűséggel vagy épp a múlt pillanatnyi visszaidézésének személyes „mágikus” módjaival.
Since our stories all sound alike, 2018, Galleria Campari, Milano fotó: Ember Sári
Kék váza szemekkel (No. 18), 2018, mázas kerámia, 53x21x21 cm fotó: a Művész és a Molnár Ani Galéria jóvoltából
