A szerencsejátékok világának sötétebb oldalát látjuk a Casino című filmben, míg a szerencsejáték-függőséggel elsőként Dosztojevszkij regénye, A játékos foglalkozik. Ám az égi mannaként aláhulló „pénzesők” a képzőművészetben is jelentős nyomot hagytak.
Az egyik legelső ismert „szerencsejáték” az egyiptomiak szenet nevű rituális táblajátéka volt. A leletanyagok alapján, Kr. e. 3500 körül már igen népes rajongótáborral rendelkezett. A Bábel tornyát építő ókori babilóniaiak szintén megrögzött szerencsejátékosok voltak, ahogyan az Borges A babilóniai sorsjáték című novellájában is olvasható. A Krisztus eljövetele előtti időkben, a római polgárok ugyancsak gyakran járultak Fortuna istennő oltárához. A görög mitológiában megfelelője a jó szerencse istenasszonya, Tüché. A rómaiak hatalmas jelentőséget tulajdonítottak a hadiszerencsének a csatatéren, emellett szenvedélyes kockajátékosok is voltak. János evangéliumában olvasható, hogy a Jézust keresztre feszítő római katonák „sorsot vetettek” Krisztus „királyi” köpenyére. A szállóigévé lett híres latin mondás pedig Julius Caesartól származik, amelyet katonáinak mondott, amikor seregével átlépett a Rubicon folyón: „Alea iacta est!” – „A kocka el van vetve!”
Fortuna istenasszony kultikus tisztelete a középkorban is folytatódott. A legnagyobb német festő, a magyar származású Albrecht Dürer Nagy Fortuna metszetén e kifürkészhetetlen arcú istennő szó szerint a „fellegekben jár”, akár egy szerencsejátékos, aki már a képzeletbeli nyeremény elköltéséről ábrándozik. Pontosabban egy hihetetlen aprólékossággal kidolgozott városka – lényegében a Világ kicsinyített mása – fölött lebeg. Jobb kezében díszesen megmunkált Aranyserleget tart, amely természetesen a Győztesek jutalma lesz. De ne igyunk előre a medve bőrére! Bal kezében ugyanis egy sokkal kevésbé vonzó tárgyat szorongat: egy lovak szájába való zablát – ez a szolgasors vár a Vesztesekre… Az egyre nagyobb félelmet keltő nőalak szemmel láthatólag terhes, mégpedig a méhében hordott Jövendővel, ami egyesek számára számtalan örömforrást, másoknak rengeteg gyötrelmet fog majd jelenteni, míg lábával aprócska földgömbön egyensúlyoz, ami esetünkben a „szerencse örök forgandóságának” szimbóluma. Ne legyenek azonban kétségeink: Fortuna istennő nem szeret sokáig egy helyben tartózkodni, így hamarosan a szárnyait is használni fogja – és úgy elhúz a fejünk fölött, hogy észre sem vesszük!
Egy másik reneszánsz polihisztor finom tollrajzán a mennyei javak kész felhőszakadását látjuk. Ám ezúttal biztosan nem a jackpotot ütöttük meg, épp ellenkezőleg: maga a munka fog a nyakunkba szakadni. Leonardo vadul kavargó látomásán – A mennyei javak felhőszakadása – ugyanis számtalan hétköznapi használati tárgy záporoz alá a levegőből: stilizált edények, gereblyék, fűrészek, szegek, csengők, szögmérők, létrák etc. hullanak alá, mintha az Ideák Világából potyognának. Egyes mai esztéták szerint Leonardo egy korabeli tornádót örökített meg ezen a rajzon, ugyanakkor egyértelmű allegóriává bővítette a látottakat, a jobb felső sarokban ugyanis tükörírással Ádám és Éva nevét tüntette fel, utalva rá, hogy a bűnbeesés előtt az embernek még mindene megvolt, nem kellett a munka és a pénzkeresés nyűgével bajlódnia. Leonardo lángelméjéhez méltó komplex látomás ez: egy természeti jelenség (tornádó) legelső megjelenítése a képzőművészetben összekapcsolva a neoplatonizmus és a Genezis tanaival.
Legfényűzőbb életet kétségkívül a velenceiek éltek a reneszánsz Itáliában. Saját gyártású kristálypoharak és valószerűtlen szépségű kelmékbe bújtatott nők fokozták e korszak fényének csillogását. Tiziano képein megcsodálhatjuk valamennyit. Danaé című képén látjuk a festészet történetének talán legjobban sikerült női aktját. A pihepuha párnákon heverő női test szinte feloldódik a fényben, olvadni kezd. Soká Zeusz sem késlekedhet. Egy cserzett bőrű, tenyeres-talpas szolgálólány – a gyöngyhajú és gyöngyházfényű akt szöges ellentéte – köpenye segítségével igyekszik felfogni a mennyekből szitáló aranyesőt. S ami már nem látható a képen: e cseppekben csordogáló pénzeső fokozatosan emberi (vagy isteni) alakot ölt, valahogy úgy, ahogy a Robert Patrick által életre keltett T-1000-es Terminátor-modell a második részben, csak persze 24 karátos színaranyból, és olyan lesz, mint egy Oscar-szobor! – Tiziano pedig bezsebelheti tőlünk az Oscart minden idők legjobb „látványképéért”.
