Szőke kísérletező alkat, s a figuratív ábrázolás mellett már korán próbálkozni kezdett a color field (színes mezők) rothkoi, nolani felfogásában készült művekkel. Ugyanakkor a geometria is vonzotta, színes négyzetek, hasábok jelennek meg számos korai képén. Ezek nem a szigorú geometrikus absztrakt vonulatát, a konkrét festészetet idézik, sokkal inkább a száraz absztrakt festészet ironikus feldolgozására való törekvés fedezhető fel a vásznakon, kartonokon.
A 2006–2010 közötti időben egyszerre foglalkoztatta a geometrikus és az organikus megjelenítés. Gyakran egy képen belül tűnik fel e kétféle absztrakciós felfogás. A visszafogott, pasztelles színhasználat mellett a konturált és harsányabb foltok is csatát vívnak a vásznakon.
2010 után tért vissza a fegyelmezettebb, geometriát hangsúlyozó képépítéshez. Ám ezeken a képeken, képsorozatokon a vonalzó melletti festést vagy a kitakarásos technikát még nem használja – a korai absztrakt képekhez hasonlóan. Itt is könnyedén kerülnek egymás mellé op-art reminiszcenciák, a síkból térbe fordító színkontrasztokat alkalmazó játékos formamegoldások. Nem hagyományos értelemben vett képsorozatok ezek, inkább egy témasor feldolgozásai, gyakran egymásra rímelő képpárok csoportja.
A 2016-ban, azaz az öt éve elkezdett új képalkotói metódus során Szőke kilép a térbe. „A képi struktúrák fokozatosan geometrizálódtak, majd térbeli elemeket és síkidomokat kezdtem a képeim felületére helyezni. Ezek a téri helyzetek síkká váltak, majd ezután majdnem minden alkalommal mintázattá. Attól kezdve azonban, hogy felismertem, a mintafestés az egyik legtisztább festészeti nyelv, a térábrázolást, ha ideiglenesen is, de elvetettem. Az egyetemes festészettörténet állandóan jelen lévő képi eleme a minta” – írja képépítési szempontjairól Szőke.
A pattern, a minta használata az 1980-as évektől szívesen használt elem az absztrakt festészetben, egyfajta mozgalom is létrejött ebben a műfajban (például Claude Viallat, Joyce Kozloff, Valerie Jaudon, Robert Kushner vagy Miriam Schapiro munkáival), habár gyökereit tekintve Henri Matisse-ig nyúlnak vissza a pattern-képépítés kezdetei.
Szőke előbb a síkban festett, maga által kitalált, növényi vagy épp virágszirmokat is idéző formákat (családja kertészetének le nem tagadható vizuális élményeit is felhasználva).
Az évek során az élek egyre fegyelmezettebbek, a formakivágások pontosabbak lettek, a képek színhangja a tört színek, a másodlagos kevert színek egymással harmonizáló egységében jelentkezett. Az elmúlt két esztendőben az addig használt formai elemek a képfelületen találkoznak egymással, a geometrikus és organikus elem immár a térbe is kiemelkedik. Síkplasztikaként rétegelt lemezre, talált formák kerülnek egymás alá-fölé a vásznon, vagy a lemezen. Ezek a színtanilag is végiggondolt, a színkontrasztok figyelembevételével épített képek – rétegek – azután első jelentősebb önálló kiállításán a Karinthy Szalonban 2020-ban jelentek meg a tárlatlátogatók előtt. Ez a kiállítás egyszerre volt összegzése az előző évek festészeti törekvéseinek, s egyben új, a korábbi alkotói gondolkodás tanulságaiból leszűrt technikai és formai megújulásnak is. „Az absztrakt festészet, amely elhagyja a figurális ábrázolást, eldöntötte, hogy a festészet zsigereihez, azaz a szín és a forma kapcsolatához nyúl vissza” – mondja Szőke, jelezve, hogy számára az absztrakció a kifejezés alapvető eszközévé vált, talán véglegesen.
A festő, művésztanár Szőke Gáspár ugyanakkor az experimentális rap egyik elismert képviselője is. A Gazsi Rap Show videói, koncertfilmjei, a zenékhez készített játékos és szellemes számítógépes animációk, a szövegek nyers, de sosem bántó, szókimondóan intellektuális tartalmai egy másik, a festészetét kedvelők mellé felsorakozó fiatal generációhoz szólnak. A zenei világ sajátos szegmensében mint rapper olyan közegeket is megszólít, akik a képzőművészettel nagyon ritkán, vagy esetleg egyáltalán nem találkoznak mindennapjaikban. Szőke képei és zenéje nem találkozik, nem érintik egymást, talán csak a korai művek könnyed hangvételű munkái idézik a raphoz közelálló graffitis világot. A mostanra fegyelmezetté váló pattern és geometrikus absztrakt keveréke, a főleg pasztellszínekben megoldott munkák éles ellentétet mutatnak a kedvesen reszelős hangú, a zenei alap monotóniáját a hangmagasságokkal, a szöveg derűjével oldó hangzással.
