Közös tárlatuk fenti gondolatát folytatva: „A festészet tárgyát jobban kifaggatni, kiforgatni megszokott helyzetéből, képeket kiállítani helytelenül vagy helyesen; végül is nézőpont kérdése, honnan jobb a látószög, hol helyezkedik el a kép hordozójának vázán, vagy hogy hová jobb pozícionálni és honnan lehet nézni a számos lehetőség közül.
A kísérlet során ezeknek a képeknek lassanként egyértelmű testei lesznek, felszínükről a képek elmozdulnak és többé már nem egynemű és azonos a kettő. A köztük lévő viszony éppúgy felborul, mint ahogyan a falhoz való lapos odasimulás sem mondható töretlennek többé. A kiterjedésből vetett árnyékok lesznek, a testeknek megsokszorozódnak a felületei, melyek mind egy újabb lehetséges felületté válnak a potenciális képmező tekintetében.”
Kaszás Konrád (Debrecen, 1993) alkotói tevékenységének középpontjában mindig is a színek egymáshoz való viszonya állt, illetve a vonallal körülhatárolt formák absztrakt lenyomatai és azok asszociatív megjelenítése, elhelyezése a meghatározó elemük. A vonalstruktúráiban megjelenő színhasználat és rajzi jegyek összehangja szinte már kalligrafikus könnyedségű mintákként jelennek meg a hordozó felületén, míg a vonalakat körbeölelő színmezők, súlytalan, térmélység nélküli képi érzete egyfajta ellentétes erőként feloldja a vonalhálóból fakadó, olykor figuratívnak is ható formai hasonlóságot.
Csekő Andrea (Szekszárd, 1996) absztrakt geometrikus képeit többnyire egyszerű formákból, négyszögekből építi fel, melyek ismétlésével és egymás mellé helyezésével egy feszes, a síkot szeletekre osztó, ugyanakkor azt rendszerbe is foglaló képmezőket hoz létre. Színes négyszögei olykor felbontják a képsíkot az erősen eltérő tónusokkal, máskor egészen monokróm hatást érnek el az egybeolvadó, elmosott szélű, szinte már azonos színértékű felületek egymásmellettiségével.
Szlávik Barbara (Budapest, 1996) festészetében a képi tartalom és a tárgyi megjelenés viszonya, illetve a kettőből fakadó egység érzete különösen fontos. Többnyire monokróm képei az analitikus festészet kérdéseivel foglalkoznak, s a nyers vászon mint légüres tér és a monokróm felületek simasága egyfajta ‘függő’ mezőt hoz létre, amelyen a megfigyelés folyamataira és annak tárgyára egyaránt koncentrálhat, anélkül, hogy elveszne az egymást alá-fölé rendelő részletekben.
Mindhárom művész 2021-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de közös műtermekben folytatják munkájukat. Jelenleg mindhárman Budapesten élnek, és az ARTUS-ban dolgoznak.
A Nézőpont (kérdése) Kaszás Konrád, Csekő Andrea, Szlávik Barbara csoportos kiállítása április 16-ig látható az Artus Stúdióban (1116 Budapest, Sztregova utca 7.).
