Nagyon ígéretesen indult a pályája, a Képzőművészeti Egyetemen tanult, majd a végzésének évében Barcsay-díjjal tüntette ki a szakma. Végül mégsem Magyarországon, hanem az Amerikai Egyesült Államokban folytatódott a karrierje. Mi történt?
Igen, a Barcsay-díjnak köszönhetően Szentendrén, a régi Művésztelepi Galériában volt tárlatom. Majd a Meander Galériában is bemutatkoztam egyéni kiállítással Baksai József felkérésére, amelyet Muladi Brigitta nyitott meg. A szöveg meg is jelent az egyik művészeti magazinban. Akkortájt nyílt a lehetőség, hogy a Terplan Family Foundation jóvoltából tanulmányi ösztöndíjjal New Jersey-ben folytathattam a tanulmányaimat a Montclair State Universityn. Mindig szerettem volna külföldön tanulni, mert érdekelt, milyen fogadtatásra találhatnak egy másik közegben a munkáim.
Hogy érezte magát az amerikai campuson, miben különbözött a budapestitől?
Az amerikai egyetemek és az oktatási struktúra teljesen eltér a magyarországitól, ezért nem lehet összehasonlítani a kettőt. Például a képzőművészeti osztály nagyon kicsi volt, körülbelül húsz főből állt, míg az egyetemen tizennyolcezer diák tanult. Nem volt posztgraduális vagy PhD-szintű képzés sem. A diákok viszont megválaszthatták, milyen szakokat vesznek fel, és kik legyenek a professzoraik.
Hogy fogadták a művészetét New Jersey-ben?
A montclairi egyetemi évek után Newarkban béreltem stúdiót. A newarki művészeti élet nyitottnak bizonyult, így könnyen bele tudtam kapcsolódni az ott zajló eseményekbe. Részt vettem kiállításokon az Index Art Centerben, a Seton Hall Egyetemen, a Rutgers Egyetemen, és más nonprofit intézményekben. 2017-ben a Rutgers Egyetem újonnan induló művészeti rezidenciáján is részt vehettem, aminek eredményeként létrehozhattam egyéni kiállításomat az egyetem galériájában. Ezt a tárlatot látta a Pen and Brush galéria művészeti igazgatója, s ennek köszönhetően egy év múlva be tudtam mutatni a munkáimat a manhattani galériájukban. Bár sok a kiállítási lehetőség New Jersey-ben, de Manhattanből nem sok látogató veszi a fáradságot, hogy eljusson oda, ezért szívesebben állítok ki New Yorkban.
Az ottani képzésnek és hatásoknak köszönhetően változott a művészete?
Nem gondolom, hogy közvetlenül hatással volt rám a környezetváltás. Absztrakt képeket festek, ami a geometria révén univerzális nyelvként működik, ezért elviekben ez a képrendszer helytől függetlenül fejleszthető és érthető. A nyitottság és az érdeklődés a közönség részéről biztos pozitívan befolyásolt, és nem gátolta kísérletező szándékaimat. A newarki kiállítóterek méretei és elérhetősége például lehetővé tette, hogy digitális animációval is kísérletezzem és fény, illetve szobrászati elemeket tartalmazó, multimediális installációkat is létrehozzak.
Mik azok a témák vagy üzenetek, amiket leginkább kifejez az absztrakt univerzális nyelvén?
Az érdekel leginkább, hogyan érzékeljük a világot és azt hogyan fordítjuk le magunknak realitásként. Ezt ahányan vagyunk, annyiféleképpen tesszük meg. Ezért az univerzális nyelv, mint amilyen az absztrakció és a geometria, megkönnyítheti az érzékelést és a kommunikációt.
Világunk végtelenségét lehetetlen felfogni, ezért amit érzékelünk, mentálisan felosztjuk kisebb részekre, majd kategóriákra egyszerűsítjük le. Szétválasztjuk az egyébként összetartozó dolgokat is. A művészeten keresztül azonban be lehet fogadni a világ egységességét.
A festészeti irányok közül mindig is az absztrakció vonzott leginkább. Azt gondolom, hogy az absztrakt gondolkodás olyan közös felület, amely összekötheti a különböző kultúrákat is. Olyan egyetemes alkotásmód, amelyet mindannyian használunk. Például a számok és a nyelv is absztrakció. Ha művészeti terminológiákkal pontosabban körül akarjuk írni ezt a műfajt, akkor non objective-nek vagy non referensnek is nevezhetnénk absztrakció helyett. Vagyis egy kontextus nélküli, nem kézzelfogható és nem szemmel látható valóságból ered ez a képi világ. Szemben az absztrakcióval, ami a látható világ leegyszerűsítését jelenti, ahogyan például Mondrian létrehozott egy letisztult, vízszintes–függőleges rendszert egy almafa ágainak szerteágazó látványából.
Az agyunk egyik féltekéjében a beszédközpont, a másikban a vizuális készség és a kreativitás lakozik, de néha nehéz köztük az átjárás. Vannak olyan jelenségek, melyeket megtapasztalunk, de nyelvi eszközökkel nem tudunk pontosan kifejezni. Ilyenek például a színek és a hatásuk, ami szintén foglalkoztat, illetve hogy a dimenzionalitás hogyan fejezhető ki transzparencia és a formák segítségével, valamint ezekkel az egyszerű eszközökkel hogyan hozhatok létre izgalmas képi világot a technológia korában.
Ha már szóba került a technológia, meg kell kérdeznem, mi a véleménye a vizuális művészetekbe beszivárgó mesterséges intelligenciáról? Veszélyt jelenthet a művészek megélhetésére és érvényesülésére?
A mesterséges intelligencia átalakíthatja a mindennapi életünket. Nehéz megmondani, hogy veszélyt jelenthet-e a művészek megélhetésére. Nehéz előre látni, hogyan alakíthatja majd a jövőnket, mert ez a technológia különböző irányokba fejlődhet, és az is, ahogyan használjuk. Roy Amara törvénye szerint hajlamosak vagyunk rövid távon túlbecsülni egy új technológia hatását, hosszú távú hatásait azonban alábecsüljük.
Bizonyos szakmákat biztosan befolyásol, a filmiparban dolgozók közül sokan valószínűleg szakmát váltanak majd. A web és a grafikai tervezők, dizájnerek munkáját megkönnyítheti vagy esetleg átveheti ez a gyorsabb technológia. Ám az a fajta tartalom, amely mélyebben érint meg bennünket, csak egy emberi lényen keresztül szűrődhet be egy műalkotásba. Stílusjegyeket imitálhat egy számítógép, de olyan koherens tartalmat, ami jelentéssel bír a számunkra, nem könnyű létrehozni. Persze jelentést véletlenszerű dolgokba is beleláthatunk.
Azokat a műveket találom érdekesnek ebben a kérdéskörben, amelyek témaként választják a mesterséges intelligenciát és elgondolkoztatnak saját magunkról, vagy az ember és technológia viszonyáról. Ez tudatosabb döntéshozatalra sarkallhat bennünket a hétköznapjainkban vagy a jövőnket illetően. Ha minden digitálissá válik, a kézzel készült dolgok értéke felértékelődhet. Persze az is lehet, hogy először az ellenkezője fog történni.
Hogy látja a jövőjét, mik a tervei a közeli és a távoli jövőben?
Február közepén nyílt egy csoportos kiállítás az óbudai Vasarely Múzeumban Színek, Számok címmel az OSAS csoport szervezésében, amelyben két munkám is szerepel. A tárlat kurátorai Benedek Barna és Haász Katalin voltak. Hamarosan katalógus is készül erről a kiállításról.
Mészáros Flóra művészettörténésszel elkezdtünk dolgozni egy könyvön, amely a munkásságomat mutatja be a magyar és az amerikai közönségnek – remélhetőleg jövőre jelenik meg.
A tengerentúlon a New York-i Elza Kayal galériával állítom ki munkáimat, és Woodstockban a Byrdcliffe Artist Colony galériájában.
A távolabbi terveim között egyéni kiállítások is szerepelnek európai vagy ázsiai galériákban, ahol eddig még nem volt alkalmam bemutatkozni.
