Kaws, Moco Museum Barcelona
Alapvető elvárásom egy múzeummal szemben, hogy reflektáljon a kor igényeire, legyen friss és pezsgő, és mindenekelőtt adjon valódi élményt a látogatónak. Hogy a néző szórakozásnak élje meg a művészet fogyasztását, és úgy jöjjön ki a térből, hogy már a kijáratnál vágyjon visszatérni. Sajnos egyelőre nagyon kevés ilyen múzeum van, azonban a barcelonai Moco egyértelműen ilyen.
Jean-Michel Basquiat, Moco Museum Barcelona
Felfújt szív alakú lufik, cukormáz-rózsaszín design és az In art we trust szlogen már a kapuban megelőlegezi, hogy e kiállítóterekben pörgős és élettel teli művészettel találkozunk. A látogató a tereken végighaladva újra és újra meglepődik, s rácsodálkozik arra, hogy a művészet milyen színes és változatos, és hogy egyáltalán nem merül ki a sötét és borongós táblaképekben. Olyan műveket látunk itt, amelyek kimondják: a művészet hatalom, ami kérdésessé teszi a normáinkat, megdönti szilárdnak hitt igazságainkat, kinyitja az elménket, és újragondolhatóvá teszi a körülöttünk levő világot.
Banksy, Moco Museum Barcelona
A Moco zsenialitását dicséri, hogy nemcsak folytonosan meglepi a látogatót, hanem teremről teremre fokozza az izgalmát. Már maga a nyitás is igen erős, Damien Hirst The Immaculate Heart – Sacred című művével, amely szintén az élet értelmét kutatja, ahogy a művész más munkái is. A szív Krisztusnak az egész emberiség iránt érzett szeretetét szimbolizálja, ugyanakkor a természettudományhoz és a művészet világához is szorosan kapcsolódik. Ez a mű igen erős kérdést szegez a látogatónak: mai társadalmunkban. van-e helye a szentségnek? Közben pedig arra is kér, gondoljuk át, hogyan, mivel tudunk jelentést, jelentőséget adni saját életünknek.
David LaChapelle, Moco Museum Barcelona
A következő térben olyan alkotók szerepelnek, akik az idők folyamán helyi hírességekből váltak modern művészekké. Olyan alkotók ők, Salvador Dalítól kezdve Andy Warholon és Jean-Michel Basquiaton át egészen Keith Haringig, akik határozottan és minden kompromisszumot elvetve álltak ki saját művészetük mellett. Akik merték megkérdőjelezni a világot, és egy jobb jövőben reménykedtek. És akik sok más alkotót is arra inspiráltak, hogy tágítsák ki a művészet határait.
Takasi Murakami, Moco Museum Barcelona
Warhol pop-artja például igen erős hatást gyakorolt a japán kortárs művészre, Takasi Murakamira, akinek Pink River című műve szerepel a Moco kiállításán. Az alkotó a tradicionális és nyugati elemek ötvözésével egészen egyedi világot teremt, amely egyszerre édes és félelmetes, és robbanásszerűen ingerli a látogató retináját. A Pink River univerzumában változatos karakterek tűnnek fel, amelyek egyszerre emlékeztetnek a mangák kedves karaktereire és a japán kultúra bestiális teremtményeire. Egyszerre érzékeljük a tradicionális japán festészet finomságait, valamint a fogyasztói kultúra vizuális túlzásait. E mű talán éppen arra ösztönzi a látogatót, gondolkodjon el azon, hogy a gyökereit hogyan tudja átültetni a jelenbe.
Nick Thomm, Yago Hortal, Moco Museum Barcelona
Guillermo Lorca, Moco Museum Barcelona
A múzeum következő szintje a Les Fantômes installációjával nyit, amelyben változatos emberi sziluettek haladnak egy meghatározott útvonalon. Miközben ez az installáció bevezet a következő terembe, szimbolikusan az életben való előrehaladásról és az emberek egymáshoz való kapcsolódásának lehetőségéről is szól.
Banksy, Moco Museum Barcelona
Kaws és Banksy munkái igazolják, hogy a művészet lehet laza és fesztelen. Könnyű és befogadható. A művészet megnevettethet és mosolyra késztethet. Okozhat örömet, még akkor is, ha fontos társadalmi üzeneteket közvetít.
KAWS, Moco Museum Barcelona
Guillermo Lorca gigantikus macskája, angyalinak tűnő lánykái, mesebelinek látszó karakterei pedig a festészet érzéki, vadul szenzuális oldalát tárják a látogató elé. Varázslat és valóság keveredik a képeken, amelyek első látásra idillinek és bájosnak mutatják magukat, de azután észrevesszük a brutális és kegyetlen, sőt olykor undort keltő részleteket is. Szépség és horror, pompa és kegyetlenség, gyönyör és morbiditás vegyül e kompozíciókon, e kontrasztok egymás mellé helyezése pedig óriási energiákat szabadít fel.
Guillermo Lorca, Moco Museum Barcelona
És ezen a ponton a látogató azt gondolja, hogy ennél nagyobb „durranással” már nem fog találkozni, azonban itt még nincs vége a meglepetéseknek. A teamLab installációjában a növekedés és pusztulás végtelen ciklikusságában virágok bimbóznak, virágoznak, majd hullajtják a szirmaikat. A tükrökkel minden irányba megsokszorozott kép a közösség erejére, az egymáshoz való kapcsolódás fontosságára, valamint a világ szépségére emlékezteti a nézőt.
Studio Irma, Moco Museum Barcelona
A Moco kiállítása a Studio Irma Diamond Matrix installációjában csúcsosodik ki. A tükrökkel borított teremben gyémánt alakú, színesen világító tárgyak százai függőként lógnak a magasból. A tükrök végtelenítik a teret, mi pedig azt érezzük, hogy a hang ritmusa szerint megvillanó alakzatok milliárdjai között bolyongunk. Az installáció ráébreszt, hogy a nagy egész részei vagyunk mi is, éppúgy, mint a körülöttünk levők. Hogy több bennünk a közös, mint a különbözőség. Az élet zavaros és nehéz, ragyogásunk azonban elpusztíthatatlan. A ránk nehezedő teher csak erősebbé tesz bennünket, ahogy a szénből is nagy nyomás hatására válik a legkeményebb ásvány.
Nyitókép: David LaChapelle: Jesus is my Homeboy: Last Supper. Fotó: Moco Museum Barcelona.
