Most, 2023-ban a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában azokat a munkáit láthatjuk, amelyek éppen a Covid-járvány ideje alatt, 2021 és 2023 között készültek. Hogyan került kapcsolatba Makláry Kálmánnal?
Kálmánnal még Párizsban találkoztam, akkor vetődött fel az első közös kiállítás ötlete, ahogy a többi Franciaországban élő magyar művésszel is tervezett már akkor tárlatokat, amelyek azóta meg is valósultak Franciaországban és Magyarországon is. Itt, Budapesten, aKálmán Makláry Fine Arts Galériában már számos alkalommal mutattam be munkáimat.
Ennek a kiállításnak latin címe van, Hortus meus, vagyis az én kertem. Mit jelent Önnek a címadás és maga a kert?
Két dolog miatt választottam ezt a címet, egyrészt jobban hangzik számomra latinul a cím, illetve lelkileg is megérint, amikor gondolatban vissza tudok térni azokba az időkbe, amikor a latin kultúra és műveltség még fontos volt. Másrészt én egy kertben élek Franciaországban, egy olyan kertben, amelynek része egy erdő, ahol száz gyümölcsfát ültettem, egyrészt a madaraknak, másrészt magunknak. Mindez visszaidézi a Magyarországon töltött gyerekkoromat, amikor még minden nagyon ízletes és kellemes volt, persze a rendszeren kívül.
Ez a kert Père-Lachaise történelmi temetőjének közelében található, amely az 1978-ban megjelent Holtak könyve című szitaalbumához adta az inspirációt?
Nem, azóta többször költöztünk, de akkoriban abban a temetőben nagyon szép ajtókat, rácsokat, üvegablakokat, sőt az idő elenyészte portrékat fedeztem fel, amelyek a sírokat díszítették. Ezek a geometrikus alakzatok, illetve a sumér és az akkád kultúra eposzai adták az inspirációt a Műcsarnokban 2020-ban kiállított munkáimhoz is.
Miben változott azóta a szemlélete, ami az új, 2021 és 2023 között készült alkotásaiban is tetten érhető?
A Covid-járvány időszaka és az azalatt átélt hatalmas nyomás, ami Franciaországban ránk nehezedett, többféle úton is megközelíthető. Mindig is szerettem a természetet, a fizikai távolságtartást, igyekeztem tartózkodni a nagyon zsúfolt helyektől. Kezdettől készítettem olyan munkákat, amelyek amorf, organikus formákat mutatnak fel és a kerttel, a növényekkel kapcsolatosak, amiket ezek mellé a friss alkotások mellé tudnék tenni. A Covid alatt kényszerűen mindenkitől el voltunk zárva, a kertbe szorultunk vissza, amit egyébként is művelek, ezért is felértékelődött minden, amit gyermekkoromban átéltem, mikor még nem volt minden mérgezett. Most is zöldségeket, gyümölcsöket termelünk, felkészültünk a túlélésre.
A műcsarnoki tárlaton látott formavilágnál a most bemutatott friss sorozatában sokkal szabadabb, organikusabb alakzatok ismétlődnek, amelyek emlékeztetnek a fákra, virágokra, növényekre, de, amiként Keserü Katalin fogalmazott a tárlatot beharangozó szövegben, az antropomorf, tündérszerű lényekre is vonatkoztathatjuk azokat, sőt, akár Weöres Sándor 1955-ben megjelent Bóbita című verséhez is kapcsolhatók.
Bizonyára működik az akció, reakció, ellenreakció folyamata, hiszen ahelyett, hogy az ember szörnyűségeket festene, épp az ellenkezője történik. Inkább a szépség és az értelem felé fordultam. Nyitottabbak lettek a formáim, amelyek akár Weöres tündéréhez is lehetnek hasonlóak. Mondhatom, hogy a szigorúbb és oldottabb struktúrák teljes életművemben periodikusan ismétlődnek. Amikor úgy érzem, hogy mindent elmondtam egy témáról, akkor váltok. Keresgélő típus vagyok, aki folyamatosan kutat és próbálkozik, úgy, hogy tudom, annak, amit csinálok, jelentős és fontos múltja van a művészettörténetben. Sok elem a művészetemben a Mezopotámiából származó formákból, írásoktól indul ki. Minden, ami romos, múló, hatással van rám, akár a budapesti templomok megmaradt freskóira, a szecessziós, art decós épületekre gondolok, akár a régi temetőkben használt díszítőmotívumokra.
A Pécsi Művészeti Gimnáziumban töltött évek alatt tanultunk népművészetet, itt ismertem meg Malonyai Dezső könyvét és rajta keresztül a történelmi Nagy-Magyarország teljes népművészetét. Ezekből – mindből – táplálkoznak az alkotásaim. A rácsszerkezet az a fajta "írás", amikor négy csíkot húzunk vízszintesen és négyet függőlegesen, ahhoz hasonlóan például, mint amiket a Párizshoz közeli fontainebleau-i erdőben találtam. A rács jelentése maga a struktúra, de egyben a bezártságot is jelképezi, azokat a rendszereket, amelyek bezárják az embert. 1956-ban például, amikor nyolcéves voltam, a bonyhádi falusi iskolában, ameddig a tanítók egymással beszélgettek és nem figyeltek ránk, lebontottuk a kerítést, és megszöktünk az iskolából, szabadok voltunk. Apám a kultúrház igazgatója volt, anyám a moziban dolgozott, így minden rendezvényen részt vettünk, nagyon gazdag kulturális és művészeti élet folyt ott akkoriban. A zománcgyárban akkor jártam először, mikor nyolcévesen beálltam az 56-os tüntetők közé. Később visszatértem ide, számos művésztelepeken vettünk részt, sokat alkottunk itt, sőt az egyik munkám ötven éve lóg a falon, rárakódott már minden piszok, úgy, ahogyan Reigl Judit Guanó című sorozatánál látjuk.
A Makláry Fine Arts Galériában látható szabad, tépett, növényi organikus formák, a redukált alapszínek, gyakran monokróm módon jelennek meg műveiben.
Volt már egy korábbi sorozatom, amelynek darabjai a lehullott növényekre emlékeztettek, most pedig azokat az alapszíneket, a pirosat, a bordót, a lilát és a feketét használom, amelyek jelentései szimbolikusak.
Mesélne a szitanyomás technikájáról, amellyel olyan magas szinten foglalkozik, hogy a legtöbb nagy francia művész is Önt kérte fel tervei kivitelezésére?
A pochoir technikát használom, de ezt egyes képeken a festéssel is vegyítem. A szitázás során egységes, homogén felületeket tudok létrehozni, a festésnél jóval egységesebbet. A munkák készítése egyben játék is, hiszen van egy csokornyi, öt elemből álló formám, amelyekkel az utóbbi években dolgozom, s amelyeket a végtelenségig variálhatok, de persze nem szeretném a végtelenségig ezt csinálni.
Hogyan készíti ezeket a munkákat? Készülnek előtte vázlatok, festőállványon dolgozik?
Nem készítek vázlatokat, pedig kellene. Fejben megkomponálom a műveket, majd a földön dolgozom, és a kétszintes műtermemben a fenti részről szemlélem a készülő munkákat, egész nap fel-le járkálok.
A kiállításon felfedezhetünk egy kisebb, színesebb művet is, amely láthatóan eltér a nagyméretű, monokróm, letisztultabb vásznaktól.
Párhuzamosan két sorozat készült a Covid idején, az a másik, kisebb, mozgalmasabb munka annak egyik eleme. Benne a piszok, a mocsok, a törlőrongy az alapanyag, ami a Rongyok című sorozat része. Erre az alapra később rányomtatok, ahogyan Reigl Judit is tette a Guanó sorozatában, amikor az elrontott képein évekig sétált, majd rájött, hogy ez milyen jó. Nálam azok a rongyok adják az alapot, amiket anyósomtól örököltem és a sziták tisztításához használtam. Ez a tisztítási folyamat több időt tesz ki, mint maga a szitanyomás, különösen azért, mert mindent egy példányban készítek el és olajfestékkel dolgozom. Ebből a Rongy sorozatból azért került a mostani kiállításra ez a munka, mert szerepel rajta az a motívum, amely a Hortus meus sorozat elemeiben is megtalálható. Ez egyféle nyitás, indítás, amelyben kaotikus struktúra, rácsszerkezetek, lyukak láthatók, hasonlóan ahhoz a világhoz, amelyben élünk. A lyukak utalnak az 1956-os zászlóra is, de ezeket a munkákat még nem nagyon látta senki, még sehol nem voltak kiállítva. A Hortus meus sorozat hatalmas vásznaiban sokkal több a pozitívum, a letisztultság, ezekkel a redukált színvilágú vásznakkal fejezem ki magam, de a Rongyok is én vagyok.
A Hotrus meus sorozatot lezárta vagy még folytatni fogja?
Nem tudom, szívesen visszamennék a bonyhádi zománcgyárba, kedvem lenne ott alkotni, folytatnám ezeket a kiérlelt munkákat.
Mik a tervei a jövőben?
Szeretném együtt látni mindazt, amit eddig csináltam egy nagy életmű-kiállítás keretében, leginkább Magyarországon, ahova tartozom, amelyhez lelkileg legjobban kötődőm.
Bízom benne, hogy hamarosan megvalósul ez a kiállítás, sok sikert kívánok hozzá!
Major Kamill Hortus meus című kiállítása 2023. július 14-ig tekinthető meg a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 10.).
