2. Rekonstrukciós modell: Leonardo da Vinci: Tank
3. Leonardo da Vinci: Tank, rajz, 1487
Nem sokkal azután, hogy a Mesterséges Intelligencia (MI/AI) „befejezte” Beethoven X. Szimfóniáját, újabb érdekes megrendelést kapott: ezúttal arra kérték, fessen reneszánsz űrhajókat és űrlényeket Piero della Francesca stílusában. Az AI által „festett” képen itt-ott valóban felismerhető a jámborságáról ismert reneszánsz géniusz sajátos formanyelve, ugyanakkor a kép mosolyra fakasztó reneszánsz űrhajója nem is annyira anakronisztikus, mint amilyennek első látásra tűnik, gondoljunk csak Leonardo olyan tervrajzaira, mint a tank vagy a repülőgép! Csakhogy Leonardo titokban tartotta tudományát. Pedig az elveszett Anghiari csata (1503) helyett akár egy második világháborús ütközetet is megfesthetett volna robogó tankokkal, füstölgő lövegekkel, és olyan repülőgépekkel, melyekből bombák hullanak alá és ejtőernyősök ugranak ki!
Leonardo tudása úgy áradt, akár a víz, míg festészete olyan volt, akár az olaj: a kettő sehogy sem keveredett. Míg Michelangelo azért végzett illegális boncolásokat, hogy minél tökéletesebb aktokat alkothasson, addig Leonardo képein hiába is keresnénk szteroid szupersztárokra emlékeztető reneszánsz atlétákat. Ő tudós volt, a legelső anatómus, akit jobban érdekelt a festészetnél az anya méhében fejlődő szedercsíra, így minden rajztudását az anatómia szolgálatába állította, Michelangelo viszont „csak” azért boncolt (undorral), hogy még jobban rajzolhasson. E rendkívül gazdag és szerteágazó tudományos hátteret mindig oda kell képzelni Leonardo képei mögé, mint olyan egyedülálló szellemi perspektívát, amely csak számára adatott meg.
Bár Leonardónak sok műve elveszett, a Sziklás Madonna című kép két változatban is fennmaradt, a korábbit a Louvre-ban őrzik, a későbbit, ami segédek bevonásával készült, Londonban. Az első vászon jelentősen elszennyeződött az idők során, így Leonardo színhasználatáról csak homályos képet alkothatunk, de talán nem túlzás kijelenteni, hogy Leonardo inkább „optikus” volt, mint vérbeli kolorista. Lényegében az egész képet egy optikus szemével látjuk: a félhomályos barlangot éppúgy, mint a háttérben húzódó hegyek finoman elmosott sfumátóját. A cselekmény meglehetősen konvencionális: a pöttöm Jézuska megáldja a kicsiny Jánoskát, miközben Mária bő köpenye mindkettőjüket átöleli. A negyedik szereplő Uriel angyal, olyan szépséges arccal, amilyenre csak Leonardo lehetett képes. Az angyal hosszú és csontos ujja Jánoska felé mutat, ami minden bizonnyal a donátor kérése volt, mert a londoni változaton már nem szerepel. Az Utolsó Vacsorát leszámítva Leonardo nem tudott olyan jellegzetes mozdulatokat kitalálni, mint Michelangelo vagy Raffaello.
A szereplőket övező háttér – e kiterjedt barlangrendszer – viszont elképesztően eredeti, és valószínűleg a képzelet szüleménye, amit valós geológiai formák, illetve az ekkortájt már egyre népszerűbb mesterséges barlangszentélyek, az úgynevezett „grották” inspiráltak. A grották igazi virágkorukat később, a XVII–XVIII. században élték, mint a különféle szabadkőműves rendek legfőbb beavatási szentélyei. A szabadkőművesek okkult tudása részben az ókori Egyiptomból eredt. Úgy képzelték, hogy rejtett szentélyek lapulnak a piramisok mélyén, amelyeket folyosók kötnek össze. Ezeket a földalatti barlangszentélyeket és kavernákat modellezték a szabadkőművesek által épített mesterséges grották, melyekben obeliszkeket és Ízisz-szobrokat helyeztek el. Csakhogy mivel a valóságban ilyen egyiptomi piramisszentélyek nem léteztek, ki kellett találni őket. Itt jött a képbe a reneszánsz kertépítészet és főként a Sziklás Madonnán látható geológiai szentély, tehát Leonardo. A szabadkőművesek vélhetőleg Leonardo eme közismert művéből vonták le a grottaépítés általános szabályait, amelyek röviden az alábbiak voltak:
1. A grotta mindig zegzugos, kanyargós, félhomályos, ami a Titkokhoz való hozzáférés nehézségeit szimbolizálja. – Leonardo barlangja pontosan ilyen.
2. Minden grottában található mesterséges vízesés, forrás vagy csobogó, ami a tudás szomjúhozását jelképezi. – Leonardo „lagúnájának” szintén meghatározó eleme a víz, különösen a londoni képen, amely ebben a kontextusban utalás a megkeresztelkedésre is.
3. A grottában kanyargó folyosók vagy csigalépcsők mindig a Fény Csarnokába vezetnek, ahol a beavatás történik. Per Aspera ad Astra (Göröngyös úton a csillagokig): Az éjszakából a Fény Szakába! – így hangzott jelmondatuk. – Leonardo barlangja az anyaméh rejtett metaforája is lehet.
János és Jézus gyermekkori találkozása – egy apokrif evangélium szerint – az egyiptomi menekülés során történt, talán éppen erre utal a képen látható jellegzetes piramis alakú kompozíció a két kisdeddel, valamint – a kompozíció közepén – az őket átölelő Máriával. Mindennek fényében érdemes újra szemügyre venni Leonardo háttereit. A Mona Lisa mögött elterülő táj kanyargós útjait és meredek kaptatóit és a mindent belátó mosolyt Mona Lisa arcán: „A tudomány kegyetlen szerető”…
