Rendszerint olyan, gyermekded bájt sugárzó oltárképeket festett, melyek egyszerre képesek magasztosak és „witzesek” lenni. E gyermekded bájnak köszönheti, hogy alakjai sohasem tűnnek sutának, esetlennek, mint más hasonló gótikus alkotások. Olyan szuverén vizuális világot teremtett, amelyet talán korabeli bábfigurák, gyermekjátékok és épületmakettek inspiráltak. Másik korszakalkotó jelentősége abban rejlik, hogy olykor saját korába helyezte át a Biblia cselekményét, száz évvel megelőzve ezen a téren Caravaggiót. Betlehem témájú oltárképén a „witzesség” szinte minden eleme tökéletes formában jelentkezik. A Szent Család leírhatatlanul meghitt hangulatot árasztva valóságos zenei harmóniába olvad a jászolból kikandikáló állatokkal. Gyermek és Anya alakját Witz kivételes technikai tudása révén a jászol falára vetülő árnyékban egyesíti. Ám a festmény valódi főszereplői természetesen ezúttal is a napkeletről érkező Mágusok vagy Háromkirályok, akik valóságos „csemegék” lehettek egy olyan fantáziadús mesefestő számára, mint amilyen Konrad Witz volt. Festői szempontból a legfontosabb a tömjént hozó Menyhárt király, abban a ragyogó zöld palástban, amely tökéletes színharmóniát alkot gazdagon díszített vörös fejfedőjével és a két másik király szintén vöröses palástjával is, hiszen mi már Delacroix színelmélete óta pontosan tudjuk, hogy az egymás mellé helyezett vörösök és zöldek milyen mértékben képesek egymást támogatni. (Witz természetesen nem ismerhette Delacroix-t, ám ennek ellenére, született kolorista lévén, a vörös–zöld színkomplementer köré építette szinte összes oltárképét!) Szintén érdemes kiemelni Boldizsárt, a szerecsen királyt és szürrealista cipellőit, melyek olyanok, mint a görkorcsolyák. A királyok glóriáját különféle ékkövek ékesítik, jelezvén gazdagságukat, míg Mária glóriája „csak” aranyból készült, ám számunkra ez még inkább különleges, mivel olyan, mint valami hungaricum: mint a Mátyás király által bevezetett aranyforintok hátlapján trónoló Szűz Mária, amint felhőkön áll és lángok övezik, mint Magyarország Patrónáját, s aki az Osztrák–Magyar Monarchia végéig díszítette forgalmi pénzeinket. Konrad Witz természetesen nem ebből merített ihletet, hiszen korábban élt, mint Mátyás király. Vélhetően létezett valamiféle közismert gótikus aranyveret, amely a későbbi Madonnás Mátyás-arany számára is mintául szolgált, s amit napjaink vizuális nyelvére úgy tudnánk „witzesen” lefordítani, mintha Mária glóriája egy modern fejhallgató volna, amelyen Bach vagy Mozart miséje szól.
A: Konrad Witz: Mágusok imádása, részlet
B: Madonnás magyar aranyforint
C: Madonnás magyar aranyforint
A tömjénezés motívuma hasonló erővel és bájjal jelenik meg Witznél a Salamon és Sába királynője címet viselő oltárképen. A gótikus aranybrokát háttér előtt trónoló Salamon király alakja ezúttal is a vörös–zöld színkomplementer egymást erősítő hatását aknázza ki. A Salamon királyt „tömjénező” Sába királynő rendkívül szép és alázatos, míg Salamon király szája szélén felfedezhetünk némi witzes kajánságot. Ezt az ószövetségi epizódot sokan a Háromkirályok közvetlen bibliai előzményének tartják, ami Konrad Witz figyelmét sem kerülte el. Az általa festett betlehemi épület homlokzatán ugyanis három szobrot látunk, melyek közül könnyedén azonosítható a középen ülő Dávid király, míg balján a tömjént hozó Sába királynője, jobbján pedig Salamon király. Ezzel elérkeztünk a legérdekesebb motívumhoz az oltárképen: az épülethez. A Witz festette jászol ugyanis zsidó vagy keresztény templom részeként jelenik meg, mintha fogadót és ahhoz tartozó istállót látnánk a templomhoz kapcsolódni, ami olyan, mintha a templomba érkező zarándokok számára készült volna, s ami ebben az anakronisztikus formában mintha azt jelképezné, hogy a betlehemi jászol a zsidó hagyomány szerves folytatása és a későbbi keresztény templomok előképe. Ráadásul: Witz ezúttal nem feltétlenül saját korába helyezte át a Biblia cselekményét, mivel temploma olyan, mintha nem is valódi templom, hanem valami (játék)makett nyomán készült volna. Mintha Heródes király jeruzsálemi temploma ihlette volna, amelyet a zsidó háború során romboltak le a Titus vezette rómaiak. Különösen a templom szögletes (H alakú) homlokzata emlékeztet Heródes templomára. A szobrokkal díszített homlokzat ugyanakkor jellegzetesen keresztény építészeti megoldás, így Witz temploma egyaránt mutat zsidó és keresztény vonásokat. A betlehemi jászol jelképes transzplantálása Jeruzsálembe – Krisztus életében: a Kezdet és a Vég – szintén nem lenne idegen Witz anakronisztikus művészetétől. A hagyomány szerint Dávid király Kr. e. 1000 körül helyeztette át népének Szent Sátrát – a Szentek Szentjében őrzött Frigyládával – Jeruzsálembe. Salamon király ennek a Szent Sátornak helyén építette fel később a jeruzsálemi Szent Templomot, amely Heródes király uralkodása alatt nyerte el végső formáját és lett az ókori világ egyik legcsodálatosabb épülete. Heródes templomának négy udvara volt: egy a pogányoknak, egy a zsidó nőknek, egy a zsidó férfiaknak, egy a papoknak. A pogányok udvarán zajlottak a leghevesebb hitviták és filozófiai eszmecserék, a gyermek Jézus is itt nyűgözte le tudásával az írástudókat. Szintén itt sorakoztak a kereskedők sátrai. Krisztus később innét üldözte ki korbácsával a kufárokat. A nők, majd a férfiak udvara után a papok udvara következett, ahová csupán a papok léphettek be, itt mutatták be a Jahvénak szánt állatáldozatokat és itt állt a Szentély. A Szentélynek hatalmas, húsz méter magas aranykapuja volt, és két központi része: a Szentek Szentje ekkor már üresen állt, mivel a Frigyláda eltűnt vagy megsemmisült. Ebbe a teljesen üres terembe kizárólag a főpap léphetett be és ő is csak évente egyetlen alkalommal. A Szentek Szentjét a Szentély többi részétől – például az illatáldozati aranyoltártól és menórától – elhatároló vastag falikárpit hasadt ketté Krisztus halálakor, és rekesztette be végső áldozatként – Agnus Dei – az állatáldozati rituálét.
Nagy kérdés, hogy Konrad Witz valóban a jeruzsálemi Szent Templomot festette-e meg történelmi metszet alapján, avagy saját korának gótikus toronytemplomát, és a feltűnő hasonlóság csupán a véletlen műve – vagy inkább „csodája” – mint az aranyforint esetében? Nem ez lenne az egyetlen „transzcendens pillanat” Konrad Witztől. Ahogyan arról tavaly áprilisi cikkemben beszámoltam: Konrad Witz a Genfi-tó partjára helyezte át a Csodás halfogás történetét, ahol is a háttérben látható svájci hegyekben számos értékes őskori halkövületet tárt fel François-Jules Pictet de la Rive paleontológus 1858-ban. – Az is egy Csodás halfogás volt!
