„Nem a való hát: annak égi mássa”
Arany János: Vojtina Ars poeticája – részlet

 

Szokatlan égi jelenségeket; napfogyatkozásokat, csillagok együttállását vagy üstökösök feltűnését – az állandóan összefüggéseket kereső elme – gyakran társítja sorsfordító történelmi eseményekkel. A közelmúlt, szomorú, sokak szerint korszakot lezáró történésekor, II. Erzsébet királynő halálakor kettős szivárvány és a koronás fejét formázó felhő tűnt fel Londonban, a Buckingham Palota felett. Az ilyen és hasonló égi eseményeket kétféleképpen észlelhetjük, egyrészt, befogadhatjuk a tudományosan igazolható tényeket, másrészt, felfigyelhetünk a mitikus, spekulatív tartalmakra. Véletlen egybeesésnek is tekinthetjük a jelenségeket és a hozzágondolt jelentéseket, ám, ha hiszünk bennük, a konnotatív tartalmak megelevenednek, valósággá válnak. Sinkó István Jelenségek című kiállításának munkái is tünékeny, természeti vagy mesterséges fenoménekből indulnak ki. A Műcsarnok #Box három kiállítótermében most látható tárlat fotóalapú festményei izgalmas többletetjelentéseket kaphatnak. A valóság szerint tapasztalható jelenségek– miként Kondor-Szilágyi Mária, a tárlat kurátora fogalmaz – Sinkó István munkáiban megismétlődnek.

Sinkó legújabb sorozatával 2019-ben, a paksi művésztelepen kezdett foglalkozni, azok most láthatóak először együtt. A fényképekből építkező festmények - korábbi munkáival szemben - az absztrakt és a figurativitás mezsdjén egyensúlyoznak. A sorozat legtöbbjének nincs külön címe, azok egységesen azonosak a tárlat összegző elnevezésével. Ez nem követi a korábbiakban tapasztaltakat, ahol Sinkó a látogató kezébe mankót adva, konkrétumokkal definiálta festményeit.  Korábbi akrilképeinek témái főként hangszerekből, lépcsőkből építkező tornyok, viharosan kavargó vizek, valamint az álom és valóság között feltűnő világ képeinek szimbolikus, esszenciális bemutatásáról vagy szakrális témákról szóltak. A polihisztor művész nemcsak ír, zenél és oktat, hanem a Műcsarnokhoz is sok szállal kötődik. 1996-ban kollégáival megalapították, majd tíz esztendőn át működtették azt a műcsarnoki múzeumpedagógiai műhelyt, amely egyfajta szellemi kiindulópontja az intézményben azóta is sikeresen működő programnak.
A Műcsarnok #Box falain most látható, nyomtatott vásznak készítési módjukban, technikájukban, illetve tematikájukban is újdonságot hoznak. Bennük az elkapott pillanatok, fenomének sajátosan egyedi, digitális és kézi manipulációit látjuk. Sinkó művészi szeme az érdekesnek látott égi fények, árnyékok, mozgóképek felett nem siklik el, azokat telefonjával rögzíti, komponálja, majd A/4-es méretben nyomtatja. A felnagyított munkákat végül olyan festői gesztusokkal látja el, amelyek azok festmény jellegét megkérdőjelezhetetlenné teszik. A hibajavító tollal, sprayvel vagy pasztellkrétával hagyott végső motívumok új értelemmel, többlettartalommal gazdagítják az ellesett pillanatokat. A redukciós eljárásokkal absztrakttá alakított festmények átértelmezik a látott jelenségeket.
A művész és a tárlat kurátora a képek készülésének folyamatát is bemutatják, így ezt a sajátos munkamódszert a kiállításon is végikövethetjük. Nem csupán részletes leírást olvashatunk erről, hanem a művésszel késztett tartalmas interjúban meg is hallgathatjuk, hogyan készültek a sorozat elemei. A munkák A/4-es méretűvé nagyított vázlatai, a sorozat előzményeiként is megtekinthetőek, így azok a kiállítás szerves részeivé válnak. A kettő – a vázlatok és a véglegesített művek – minőségben nem, legfeljebb méretükben különböznek. Különös, hogy éppen az első fázisok keretezettek, míg a festői gesztusokat hordozó, kész, ráma nélküli vásznak, grafikai csipeszekkel rögzítve jelennek meg. A festett nyomatok így külsőségükben is magukban hordozzák a klasszikus festményektől való különbözőségeiket. A sorozat 11 festménye és annak 11 ’vázlata’ a képzőművészet és alkalmazott műfajok között feszülő különbségeket is hangsúlyozzák. Kérdés, hol kezdődik az egyik, és hol ér véget a másik, milyen határokat húzhatunk közöttük. A műfaji átjárások lehetőségeire ad tehát izgalmas példát a most bemutatott anyag, ahol a különféle digitális és manuális rétegű fázisok egy munkán belül is együtt szerepelnek.
A konkrétumoktól mentes, egyetemes fenoménok bemutatása a képek egységes harmóniáját teremti meg. Az áttűnő emberi alakok, hétköznapi tárgyak, visszatükröződő fények a végső nyomként hagyott festői motívumok hangsúlyozásával nyernek új értelmet. Akár az eget átszelő üstökös csóvája, különös felhők képe bontakozik ki, vagy ad támpontot a továbbgondolásra. Ha nyitottak vagyunk, zenei mintákat, tovaszálló gondolatokat fedezhetünk fel bennük. A felsejlő motívumokhoz akár a művész megélte pillanatokat is kapcsolhatjuk, saját élményeinkként átértelmezve azokat. A munkák olyan üzeneteket hordoznak, amelyek megfejtését a művész a befogadókra bízza, szinte teljes szabadságot adva, továbbgondolásra sarkallva őket. Az ábrázolt jelenségek és azok szándékoltan geometrikussá alakított struktúrái az egyénben megszülető ideákat tükrözik. Az absztakciók során létrejött új rétegeket a transzcendencia felé mutató jelentésmezőket hoznak létre. A legbelsőbb (kiállító)térben bemutatott Japánkert árnyai című triptichon képei vörös és a fekete fényeikkel érzékeltetett keleties hangulatból jutnak el az átlényegített belső-lelki tartalmakig. A metafizikai síkon is definiálható munkák erős kulturális hagyományrendszerrel ágyazódnak be a keleti és nyugati kultúrákat összekötő ősi tradíciókba.
A kiállítás képei olyan elkapott pillanatokat hoznak közelebb, amely a világban tapasztalható jelenségeket egyéni módon képesek átértelmezni. A festmények újfajta jelentéseket és rétegek teremtenek a bensőnkben megszülető gondolatok által.

Képek a Műcsarnok jóvoltából.

A Jelenségek című kiállítás a Műcsarnok #Box (Budapest, Hősök tere) kiállítóterében, 2022. október 16-ig tekinthető meg.