Ludwig Heinrich Jungnickel
A kiállítás második része az ALBERTINA MODERN-ben február végétől lesz látható, a harmadik idekapcsolódó tárlat pedig majd kizárólag Picasso grafikai munkáit állítja ki. A január végén megnyílt, szokás szerint alapos és gyönyörűen installált kiállítás most a „régi mesterek” kiemelkedő munkáit mutatja be, olyanokét, mint Albrecht Dürer, Pieter Bruegel, Rembrandt van Rijn, és már felvillant néhányat a modernek közül is – például Henri de Toulouse-Lautrec litográfiáit és a norvég Edvard Munch forradalmi, szimbolista-expresszionista fametszeteit. Az Albertina kiállítása Marc Chagall és Joan Miró műveivel zárul, a női művészeket pedig a német Käthe Kollwitz, a nemrég elhunyt portugál Paula Rego és az osztrák Florentina Pakosta képviseli. Innen folytatódik a modern és kortárs művészet bemutatása február 24-től az Albertina Modernben, majd március 17-én nyílik a Picasso halálának ötvenedik évfordulója előtt is tisztelgő tárlat a múzeum gyűjteményében lévő nyomatokkal.
Edvard Munch: Madonna, 1895-1902
Grafika: a kezdetektől napjainkig
A nyomdászat feltalálása a késő középkor egyik legnagyobb vívmánya. A nyomtatást kezdetben csak gyors, legalábbis a kódexmásolásnál sokkal gyorsabb sokszorosítási eljárásként alkalmazták, de hamarosan a művészek is meglátták benne a lehetőséget, így a grafika fokozatosan önálló műfajjá vált, és helyet követelt magának a festészet mellett. Ebben szerepet játszott a papírgyártás fejlődése mellett a rézkarc feltalálása, ami nagyobb teret engedett a művészi kísérletezésnek és az alkotói szabadságnak, közelebb állt a rajzoláshoz, mint a többi nyomtatási technika.
A nagy mesterek alkotásai így végre tömegekhez is eljuthattak, méghozzá kiváló minőségben. Gyorsan kiderült, nemcsak vallási témákra, szigorúan vett bibliai jelenetekre van igény – Rembrandt finom rézkarcai, Dürer metszetei a polgári otthonok díszévé váltak. A képek tömeges sokszorosítása azonban csak a XIV. század végén, a papírgyártás megindulásával vált lehetővé. Gutenberg az 1400-as évek derekán a szőlőprés mintájára alkotta meg a nyomdagépet, megszületett a technológia, és hamarosan átalakult az információáramlás útja, módja, intenzitása. A képek akkoriban hírforrásként is szolgáltak. Valaki látott valamit – legyen az egy különös élőlény, egy fejlődő település, szép látvány, festői táj, úti élmény vagy politikai történés a világban –, készített róla egy sokszorosításra alkalmas képet, és máris terjedt az információ.
Marc Chagall
A nyomdatechnika fejlődése a XV. század elején indult a fa nyomódúcos nyomtatással, a század közepén megjelent a rézmetszet, majd a második felében a rézkarc. A grafika önálló művészeti műfaj lett, a XIX. század elejétől pedig a litográfia már lehetővé tette a minőségromlás nélküli, nagy példányszámú nyomtatásokat.
Az 1960-as évek a grafika újrafelfedezéséről szóltak, sorozatokban kezdtek gondolkozni a művészek, divatba jött a nagyméretű szitanyomat. Innen indul majd az Albertina Modern kiállítása, amely Andy Warholtól Damien Hirstig meghúzza a korszakhatárokat, és láttatja, mit is értünk a grafika forradalmán.
A bécsi Albertina lenyűgöző kiállítása gyökeresen megváltoztatja a sokszorosított művészetről kialakult képet, a tárlaton látható videók pedig érzékletesen mutatják be az egyes grafikai eljárásokat.
Vésés és gravírozás: a grafika kezdete a XV. században
A nyomtatás technológiája olyan tudáson alapult, mint a fametszés, amelyet korábban a művészek a vászonanyag és a bélyeg megnyomására már használtak. A nyomódúcból kifaragnak a fa síkjából egy kimagasló formát, ezt bekenik tintával és rányomják a papírra. A legrégebbi fennmaradt fametszetek az 1420-as években készültek Dél-Németországban. A fametszet azonban nem bírt sok nyomást, elkopott a dúc, viszont a rézmetszetekkel megszűnt ez a gond. Igaz, drágább volt elkészíteni a lemezt, de finomabb rajzokat lehetett létrehozni, és könnyebbé vált a nagyszámú sokszorosítás.
Az első rézmetszetek a Felső-Rajna-vidékén jelentek meg az 1430-as években, ennél a technikánál a nyomtatandó képet rézlemezekbe karcolják, majd a lemezt festékkel bekenik, és nagy nyomás alatt a tinta átkerül az enyhén megnedvesített papírra. A technika nagyon hasonló az ötvösök által használt aranymetszéshez, ez a magyarázata, hogy a legtöbb rézmetsző – köztük Albrecht Dürer – eredeti foglalkozása ötvösmester volt.
Albrecht Dürer: Rhinocerus, 1515
Albrecht Dürer: nem kell mindennek színesnek lenni
Albrecht Dürer, eredeti nevén Ajtósi Adalbert, magyar származású, Nürnbergben letelepedett aranyműves fia volt. A házaspárnak tizennyolc gyermeke született, de csak három érte meg a felnőttkort, s az egyikükből lett a későbbi világhírű művész. Hamar kiderült, hogy különleges tehetsége van a rajzoláshoz, kezdetben apja műhelyében tanult, majd tizenöt éves korában Nürnberg vezető festője, Michael Wolgemut lett első festőtanára. Ezután a szokásos vándorévek következtek a Felső-Rajna-vidéken, majd Észak-Olaszországban, Velencében csiszolta tudását.
1494-ben megházasodott, és szerencséjére hamar kiderült, hogy feleségének, Agnes Freynek született érzéke van a kereskedelemhez. Javaslatára Dürer minden nyomatát saját pecsétjével látta el, ami hamarosan a minőség védjegye lett. Ma úgy mondanánk, hogy a Dürer házaspár jól működő üzleti brandet épített ki, saját kezelésű kis nyomdájuk művészi produktumai egész Európában keresetté váltak. Később a nyomda mellett saját értékesítési hálózatot is létrehoztak. Ma több mint száz metszetet és rézkarcot, kétszázhatvan fametszetet és húsz fametszetekkel illusztrált könyvet ismerünk, amelyek Dürerék műhelyéből kerültek ki.
A kiállítás első termében Dürer híres orrszarvúja varázsolja el a látogatókat, amely kora egyik legkelendőbb fametszete volt. 1515-ben Gujarat szultánja egy szelíd orrszarvút ajándékozott I. Mánuel portugál királynak, amely meg is érkezett Lisszabon kikötőjébe. Ott átrakták egy másik hajóra, mert a király továbbajándékozta X. Leó pápának. A szerencsétlen orrszarvú azonban sosem jutott el a Vatikánba, a hajó viharba került, és elsüllyedt. A különleges, sosem látott lényről szóló ábrázolást korabeli leírásokat felhasználva készítette el a mester, és a XVIII. századig ez volt az orrszarvú egyetlen hiteles ábrázolása, lépten-nyomon készítettek róla másolatokat.
Az Orrszarvú mellett a tárlaton Dürer több világhírű grafikáját kiállították, szerencsére maga az Albertina is sokat őriz belőlük. Ott van például A Lovag, a Halál és az Ördög című alkotása, amelyet már rendkívül sokat elemeztek. Szuggesztivitása, részletgazdagsága, plasztikussága – amit a keresztvonalkázással ér el – jól mutatja Dürer szakmai kvalitásait.
Edvard Munch: Önarkép
Idősebb Pieter Bruegel: Az élet és a lélek
Ahogy a grafika népszerűsége nőtt, kiadóvállalatok sűrű hálózata jött létre Hollandiában. A kiadók felvásárolták a művészektől az eredeti műalkotásokat, rajzokat, festményeket, és ezeket professzionális gravírozók ültették át a rézlemezekre. A legfontosabb antwerpeni kiadó Hieronymus Cock nevéhez kötődik, az ő vezető művészük volt id. Pieter Bruegel, akinek ez az együttműködés állandó és jóval magasabb jövedelmet biztosított, mint az egyedi rajzok értékesítése, ráadásul széles körben népszerűvé tette. A Cock által kiadott első Bruegel-lapok – látványos hegyi tájképek, úti anzixok – az 1552 és 1554 közötti olaszországi út emlékei voltak, majd az ötvenes évek közepétől megjelentek a Hieronymus Bosch hatását mutató apokaliptikus, moralizáló képek. Az üzleti élet egyik legfontosabb centruma, a pénz és hatalom által uralt kikötőváros, Antwerpen Bruegel egyik központi témájává vált. A művész kíméletlen tükröt tartott kortársai elé, bírálta a butaságot, a pénzsóvárságot, a túlzott bujaságot, az emberi gyarlóságot.
Rembrandt: Önarckép
Rembrandt: A holland aranykor fekete-fehérben
A következő teremben már Rembrandt a sztár, aki tökélyre fejlesztette a rézkarc technikáját, élvezte, hogy a rézmetszetnél finomabb, érzékenyebb vonalakat lehet vele megjeleníteni. Életművében a grafika festészetével egyenrangú minőségű, s míg a festészetben a portrékra és a történelmi témákra összpontosított, addig rézkarcai sokkal szélesebb témaköröket öleltek fel: jeleneteket, életképeket, tájképeket, aktokat, allegóriákat és tanulmánylapokat is készített. De rézkarcain is jól látszik, hogy az egész művészetét meghatározó kérdéskör, a fény–árnyék-játék a grafikai műfajoknál is erősen foglalkoztatta. Közvetlenül a rézlemezre rajzolva, a rézkarcban Rembrandt mélyen személyes kifejezőeszközt és kísérletező terepet talált. Azt is tudta, hogyan kell beépíteni a különböző papírok és a speciális rézlemezek tulajdonságait a képek megtervezésébe.
Paula Rego
Mezzotinta: az angol módi
A mezzotinta technika különösen Angliában volt kedvelt a XVIII–XIX. század fordulóján. Londonban főleg ír származású metszők szakosodtak mezzotinta technikával készített portrékra.
Magyarul borzolásnak is hívják ezt a mélynyomású grafikai eljárást, ahol a rajz kialakítása a sűrűn telepontozott, felborzolt felületű fémlemez sötéten nyomtató felületéből a világosabbnak szánt részek lehántolásával, visszanyomásával történik. A nagy formátumú, rendkívül érzékeny felületű lemezekről történő nyomtatás azonban igényes folyamat, nem is készült belőlük, csak nyolc-tíz példány. Az Albertina külön termet szentelt ennek a technikának, a tájképek, portrék, angol grafikák mellett az elkészítés módszerét bemutató videók is láthatók.
Edouard Manet: Barrikade
Francisco de Goya és a rémálmok
Az emberi lélek korábban rejtett területeit mutatja be grafikáin Francisco de Goya, a félelmekről, szorongásokról, a háború borzalmairól és a legkülönfélébb drámai helyzetekről szólnak kiállított lapjai. Kísértetiesen otthonos az emberiség rémálmaiban. Goya persze kora borzalmaira, a napóleoni háborúkra reagált, de a mából nézve témái időtlenek, és nem is rejtette őket bibliai történetek mögé.
Henri de Toulouse-Lautrec: Moulin Rouge, 1897
Toulouse-Lautrec plakátjai: a vizuális botrány
A régi francia arisztokrata családba genetikai rendellenességgel született Henri de Toulouse-Lautrec élete és művészete önmagában skandalum. A Montmartre-on festett, egyszerű népek közt töltötte az idejét, és kuplerájokban lakott. Életmódja és közege ihlette színes litográfiái, plakátjai tökéletesen kifejezik a kort, a helyszínt, a mondanivalót.
A XIX. század második felében az ipari forradalom alapjaiban változtatta meg az addigi világot, és a modern angol tapétagépek hatottak a nyomdászokra is – létrejött az utcai plakát. A jó poszternek nem az a dolga, hogy gyönyörködtessen, hanem az, hogy feltűnő legyen, magára tudja vonni a tekintetet.
Kaethe Kollwitz
Munch: Az emlékezés pszichológiai folyamata szimbólumokon keresztül
A modernizmus kulcsszereplőjének tartják Edvard Munch norvég festőt, ő az expresszionizmus úttörője, és kiemelt szerepet játszott a hagyományos fametszet korszerűsítésében. Képei az emberi lélek univerzális titkaival vannak átitatva, különösen a Sikoly hordoz esszenciálisan mindent az emberi magányról, félelmekről, lélektani feldolgozatlanságokról. Művei saját szubjektív tapasztalatain alapulnak: „Nem azt festem, amit látok, hanem amit láttam.”
Ikonográfiája az emlékezet mindent átformáló erején és az érzések pszichológiai feldolgozásán alapul. Különös, a nézővel szembefordított frontális kompozícióival intimitást és jelenlétérzést tud teremteni. Grafikai munkái közül hétszázötven maradt fenn, körülbelül harmincezer nyomatban. Edvard Munch első nyomatai abból a felismerésből születtek, hogy a nyomatok olcsóbbak, és könnyebb őket eladni, mint a festményeket.
Joan Miro: Cím nélkül, 1974
Joan Miró: a forma követi a fikciót
A nagy grafikatörténeti tabló első része Miróval zárul az Albertinában. A katalán Joan Miró a XX. század egyik legnépszerűbb művésze volt, aki, miután Párizsban összebútorozott a dadaistákkal, végképp elhagyta a festészet akadémiai határait, és megnyitotta elméjét az álmok, a tudattalan és a véletlenek előtt. Mindenképpen bele akart vinni a festészetbe némi költészetet is. A harmincas években fordult a grafika felé, miután már egyéni stílusa kialakult. 1948-tól színes litográfiákat és linómetszeteket készített, a rá jellemző játékossággal. Szimbolikus képi elemeinek repertoárjában többek között gyermeki figurák szerepelnek, amelyek hol szörnynek, hol csillagoknak, vagy éppen napocskáknak néznek ki.
Innen folytatódik majd a nagy grafikai utazás az Albertina Modernben. Aki teheti, ne hagyja ki a régi mestereket sem, merüljön el ebben a finom, részletgazdag, a mienknél érezhetően lassúbb, szemlélődőbb világban, amikor még volt idő megfigyelni minden apró elemét a bennünket körülvevő világnak.
Dürer, Munch, Miró – A grafika nagy mesterei Albertina (Albertinaplatz 1, 1010 Wien) 2023. január 27.–május 14.
Andy Warhol – Damien Hirst – A grafika forradalma Albertina Modern (Karlsplatz 5, 1010 Wien) 2023. február 24.–július 23.
Picasso halálának ötvenedik évfordulójára (Albertinaplatz 1, 1010 Wien) 2023. március 17. –június 18.
