Eredő
Jánosi Anna lelkesen rajzol gyerekkora óta. A ceruza és a papír olyan dimenziókat tud megnyitni számára, ahol új valóságokat teremhet. Színes világainak megalkotásakor hatnak rá az animációk képi világai, és erősen támaszkodik alkalmazott grafikusi tanulmányaira is. Ám ha ilyen jellegű megbízást kap, inkább mást ajánl maga helyett, mert a kötöttségek, a rendszabályok megbéklyózzák. Rajztanárként is dolgozott, majd inkább a festészethez szükséges szabadság megteremtéséhez igazította egész életét.
Alkotómódszerét feszesnek tartja, éppen ezért festészeti stílusában lazaságra törekszik. Mindezzel együtt kettősséget jelent, hogy gyakran hoz létre képi szabályokat saját magának: tükröz, sokszoroz, strukturál. Persze, ha a művész saját magát regulázza, az más, mintha külső erőkhöz kellene igazodni. Az a fajta rendesség, amit önmaga számára megkritizál, mégis megtartó erővel hat, lehet rá támaszkodni, és biztos alapot ad. Ezt a rendbe tett közeget aztán úgyis széthasítja, megrepeszti és egymáshoz szövevényesen csatlakozó formákkal népesíti be.
Partszakaszok
Alkalmazott grafikai tanulmányok után az illusztrációkészítés is vonzotta. De mások történeteinek megrajzolása helyett saját belső világa érdekelte igazán. Inspirációi tág képi világokból tevődnek össze. Ezért kezdett el festeni, egy felnőtteknek szóló képkönyv megalkotása azonban szerepel jövőbeli tervei között.
„Az absztrakt művészettől kezdve a szürrealizmuson, az illusztrációk világán át mindenféle művészetet imádok. Szeretem az op-art művek játékos térbeliségét. De a régi plakátok komplementereken alapuló színvibrálásait is izgalmasnak látom. Ezeket gyakran alkalmazom a saját festményeimen is.
Egyáltalán nem találom ki előre, hogy mit fogok festeni. Egy kép nálam mindig úgy indul, mint egy asszociáció, ami aztán tartalmilag felépül. Általában nincs előre kitervelt ötletem, ezért úgy szoktam elkezdeni a festést, hogy húzok például egy kék vonalat. Ránézek, teszek róla egy megállapítást és ösztönösen folytatom, közben pedig már ki is alakul a története. Nincs a kompozíciónak végső célja, csak hagyom, hogy vigyen a kép.”
Ha megpróbáljuk meghatározni, hogy merre is visznek Jánosi Anna festményei, akkor a szürrealizmus iránya is felvetődik. Ő maga is sokszor találja bizarrnak, nyomasztónak vagy egyenesen ijesztőnek a képeit. Ezekkel a nem egyértelműsíthető részletekkel ragadja meg a nézőket. Bár elmondása szerint tudatosan nem foglalkozik önismerettel, az a tény tagadhatatlan, hogy minden, ami a műveken kivetül, az tőle, belülről jön.
Csábos csápok
Mik is pontosan ezek a furcsa képzetek? Festményeinek terei nyílásokon keresztül mosódnak össze. Gyakran jelennek meg bennük fúrószárak és más masszív energiát hordozó szerszámok, amelyek átütik a réseket. Leginkább ebből ered egyfajta szexuális nézőpont is, ami egy következő értelmezési szintet nyit meg. A buja atmoszféra nem direkt utalás, sokkal inkább ösztönös, tudatalatti érzelmi mozgások törnek fel a képeken.
„Sokszor magam is megdöbbenek, hogy valójában mit is festettem. Régebben szörnyszerű lényeket fedeztem fel egyes képrészleteimben, amiket szintén nem tudatosan raktam fel a képre. Ezek a csápszerű képződmények meg akarják személyesíteni a vásznat. Lendületükkel mozgásba hozzák a teret, ami miatt megteremtődik a képek izgalmas dinamikája.”
Torkollás
Fiatal képzőművészekkel beszélgetve a személyes motiváció megfogalmazása mindig izgalmas irányt vesz. Jánosi Anna kihívásként az életmódbeli helyzetet fogalmazta meg, azt, hogy nyugdíjas korában is a festés határozhassa meg a mindennapjait. Szakmai célja pedig saját, valóban laza festészeti módszerének megtalálása.
„A rajzaimat sokkal spontánabbul és könnyedebben hozom össze. A festményeimen minden részletet kidolgozok, ezért sokáig nem tudtam a papírról a vászonra átvinni azt a fajta oldottságot, ami egyébként a témákból árad.”
Jánosi Anna következő kiállítását: Delta perspektíva címmel január 26-án, a Szerkesztőségben láthatjuk.
