Méltatlanul merült feledésbe Hortobágyi Endre művészete, aki a Zuglói Kör szellemi műhelyében a nyugat-európai festészetet megismerve alakította ki saját látásmódját és festői karakterét. A Resident Art Galéria kiállítása újra felfedezteti a magyar absztrakt festészeti vonulat e hiányzó láncszemét.
Belső táj, 1965. Fotó: Lukács Gabi
Miért volt mellőzött életében, és tűnt el munkássága mintegy negyedszázadra? A festészetet autodidakta módon elsajátító Hortobágyi Endre nem tudott beilleszkedni abba a rendszerbe, ahova a frissen végzett, diplomát szerzett alkotók kerültek. Szinte egész életében állandó szélmalomharcot kellett vívnia, hogy egyáltalán kiállíthasson, a kritika felfigyeljen művészetére. Megismerkedése Molnár Sándor Kossuth-díjas festővel hozta el számára a lehetőséget, hogy művészi látásmódját kibontakoztassa, amikor 1962-ben csatlakozott a Molnár szervezőmunkájaként megalakult Zuglói Körhöz, amelynek tagja volt többek között Bak Imre, Deim Pál és Nádler István is. A nyugati művészeti irányzatokkal, eszmékkel, elsősorban a francia lírai absztrakcióval ebben a körben találkozhatott.
Invenció FR103, Invenció FR105, 1990. Fotó: Lukács Gabi
A Zuglói Kör felbomlásával (1968) légüres térbe került, a nyolcvanas évek közepéig egyetlen kiállításon sem szerepelt. Az Egy hiányzó láncszem című tárlat létrejötte éppen ezért hiánypótló, hiszen utoljára 1998-ban Barna szólamok címmel állították ki munkáit a Szinyei Szalonban.
A Resident Art Galéria kiállítása a pályainduló hatvanas (Belső táj, 1965) és a kései, kilencvenes évek (Invenció FR103, Invenció FR105, 1990) alkotásaiból egyaránt válogat. Az olajjal, akvarellel, temperával készült képeken jól nyomon követhető Hortobágyi Endre stílusának folyamatos alakulása. A kiállítás jelentősebb része kalligrafikus tusrajzait mutatja be, amelyek szervesen járultak hozzá festői felfogásának kialakításához.
Fotó: Lukács Gabi
A kiállítóhelyiség két termének méretéből adódóan a mester számos alkotása nem kaphatott itt helyet, ám ezeket abban az információkban gazdag és tudományos igénnyel készített albumban csodálhatjuk meg, amelyet a kötet szerkesztői, a kortárs művészeti ügynökségként is működő Resident Art alapítói: Bánki Ákos festőművész, kurátor és Schneller János művészettörténész, kurátor a laikusok számára is élvezhetően fogalmazott meg.
De kanyarodjunk vissza az alkotásokhoz! A kiállítótérben szinte azonnal magával ragad Hortobágyi lendületes, kontrasztos színvilágú formáinak forgataga. A hatvanas évek képeinek vastagon húzott, expresszív vonalú, statikus formái a francia eredetű motívumrejtő absztrakció jegyében születtek, bár nála mindig felfedezhető a természetből történő kiindulás. Belső táj (1965) című olajvásznát a földszínek uralják, sík alakzatai térképszerű kompozíciót alkotnak. A Belső tájat szemlélve akár egy domboldal vagy ugaron hagyott szántóföld képe is kibontakozhat előttünk, olyan helyszínek, amelyek tájszerűek, mégis szürreális terek.
A statikus formák Hortobágyi Endre későbbi művein egyre oldottabbak lesznek, képeinek motívumai a francia lírai absztrakció és Jean René Bazaine festői látásmódjába illeszkednek. Ennek nagyszerű példái a tárlatot kísérő kötet olyan képein érhetők tetten, mint a Levezetés (1965) a Zugliget (1965) vagy az Áramlás (1965), amelyek keszekusza folthalmaza, gesztusai szűnni nem akarón mozgolódnak, hogy a kompozícióban lassan „testet öltsön” a természet.
Cím nélkül 1990-es évek.
1968-tól Hortobágyi egyre magányosabbá vált, a Zuglói Kör után más művészeti csoportosulásokhoz már nem is csatlakozott. A hetvenes években szinte remeteként elvonulva alkotott, nyilvánosságot – egyetlen csoportos kiállítástól eltekintve – nem kapott. Az ebben a periódusban született munkáin a színeket szinte teljesen hanyagolta, látásmódja az organikus formaképzés irányába mozdult el (Barna kompozíció 1970-es évek, Nagy barna kompozíció, 1970-es évek).
Fotó: Lukács Gabi
A nyolcvanas évek első felének munkásságáról alig tudunk valamit. Az 1985-től készített Invenciók sorozat olajpasztell rajzai forma és vonal nélküliek, színek és egyfajta derengő fény egymásba olvadásai. A Zuglói Körben kialakított stílusa teljesen megváltozott, a kilencvenes években visszatért a pályája elején készített diófapác és tusrajzok stílusához, amelyből azután megszületnek utolsó éveinek megnövelt formátumú olajképei. A vastag, fekete vonalak a kalligráfia tudományán kívül a gesztusfestészet eszközeit használják fel. Erősen érezhető egyfajta zenei hatás, a vastag ecsettel húzott határozott formák rendkívül ritmikusak, szinte mozogni látszanak.
Fotó: Lukács Gabi
A „záróképeken” Hortobágyi Endre mintha megtalálta volna azt a végleges formát, amelybe beépítette alapmotívumait, és amelyeken a lírai absztrakció és a kalligrafikus gesztus teljesen új, sajátos festői minőségben jelenik meg. Olyan színvonalon, hogy egészen megdöbbentő, miként hiányozhatott eddig a magyar absztrakt festészeti kánonból. A revelációként ható kiállítás képei és a vaskos kiadvány jóvoltából jogosan gondolhatjuk úgy: helyére került ez a jelentős életmű.
Hortobágyi Endre Egy hiányzó láncszem című kiállítása 2022. június 30-ig tekinthető meg a Resident Art Galériában (1085 Budapest, Horánszky utca 5.)
