Ahhoz, hogy a felvidéki Somorján készült alkotások műhelytitkait és alkotásait felfedezzük, követnünk kell az idei művésztelep tematikus hívószavát, az imaginációt, hogy visszatérjünk gyermekkorunk traumatikus élményeihez, hogy azokat újraértelmezve képesek legyünk katartikus megélésekkel gazdagodva feloldódni bennük. Az imagináció során a kiállítás helyszínén, a somorjai Korona Udvarban felidézhetjük a Paolai Szent Ferenc alapította Legkisebb Testvérek Rendje XVII. század végén épített kolostorának múltját vagy a közelben fekvő, a művésztelep alkotói helyszínéül szolgáló Pomlé erdőcske sajátosságait. A most bemutatkozó képzőművészek közül többen reflektálnak erre, illetve a bennünket körülvevő természeti környezetre.
Miklós Hajnal (RO/HU) akvarelljeiben felfedezhetjük a Pomléban mai napig álló pavilont, amelyet az 1930-as években építettek, szolgálva vele a közösség szórakozását, helyet adva városi báloknak, mulatságoknak. Hajnal festményein a monokrómszerű kékes színek áradó, nyüzsgő vízzuhatagja, valamint az égbolt, illetve a sarki fényt idéző színek egynemű háttérré olvadnak össze, hogy belőlük markánsan kivilágoljanak a meleg fényű, kápolnára vagy otthonokra emlékeztető hajlékok, amelyek biztonságot, bensőségességet sugallnak. Az apró épületek eltörpülnek a természet elemi erői mellett, mégis vonzzák tekintetünket, hogy korábbi traumatikus élményeinkre nyújtsanak gyógyírt.
Cseke Szilárd (HU) absztraktba forduló, triptichonszerű munkáiban akár a Pomlé erdejére is asszociálhatunk. Élénk színeivel a nyár elevenségét idézi, a szakralitás felé mozduló Fehér és Fekete című munkáján feltűnő körkörös gesztusok pedig antropomorf vonásokat idéznek. Az alkotások létrejöttében a véletlenszerű és a tudatos tevékenységnek egyaránt szerepe van, amely mögé emberi arcot képzelhetünk, ezzel együtt pedig magát az alkotót, aki azokat a tudatos és véletlenszerű döntéseket és folyamatokat irányítja, amelyek létünk mozgatóiként feltűnnek.
Az emberábrázolás sajátos módját figyelhetjük meg Majoros Áron Zsolt (HU) bronzból öntött, fényesre csiszolt, tükröződő felületű metszetszobrában, amelyen keresztül önmagunkkal szembesülhetünk. A szoborban a forma válik elsődlegessé, az arcvonások és a személyiségjegyek eltűnnek, lényegtelenné válnak. Az emberszelet kiemelése felidézheti az ibseni hagymahasonlatot, hiszen egyéniségünk, lelkünk sokféle rétegből tevődik össze. Tudjuk, hogy személyiségünk komplexitása csak komoly önismereti munka vagy imagináció során tárható fel. Ennek segítségével közelebb juthatunk önmagunkhoz, hogy minél több réteget fejtsünk fel saját lényünk bonyolultságából.
Mayer Éva (SK/HU) Továbbított üzenet című műveiben az Imagináció szerepe kulcsjelentőségű, ahol a szemmel láthatatlan, ám szívből jövő kérések, fohászok kerülnek fókuszba. A munkákban kiemelt szerepet kapnak a szakralizált terek, ahol az imák talán még inkább meghallgatásra találnak. A képeken ábrázolt kút jelentősége kettős, egyszerre jelképezi az élet forrását, ugyanakkor az elengedés motívumát.
Gaál Kata (HU) balsafából és rétegelt lemezekből készített lightboxszerű installációi gyermekkori emlékeket idéznek fel. A sárga Cickafarkot szedő fiú az ifjúkor világába repít, a galambokat pedig talán a Somorjai művésztelep területén is oly gyakran látható madarak ihlették. Ősi szimbólumként a galamb hírvivőként szolgál, ami a természettel való békés összhang jelentőségét közvetíti.
Méry Bea (SK/HU) légiesen könnyed csónakokból építkező installációjában a keleti és nyugati hagyományok ötvözéséből fakadó archetípusok, ősi szimbólumok tűnnek fel, hogy ezeken keresztül önmagunkkal, saját létélményeinkkel, mulandóságunkkal szembesülhessünk. Lightboxaiban különféle technikákat ötvöz, az ősi, viasszal való batikolást és a keleties rattannádból való építkezési módot. A csónakokban feltűnő emberalakok a humánus lét jelentőségét, örök érvényűvé lényegülő fontosságát hangsúlyozzák.
Makkai-Kovács Beatrix (HU) élénk színekkel festett absztrakt akrilfestményei triptichonszerűen állnak össze. Bennük a töredékesség, a hiány jeleníti meg azt a fajta harmonikus egységet, ami a kiegészülés lehetőségét hordozza, hogy felmutassa velük az egymásra halmozott festékrétegek összességét. A színek és a formák egyvelege izgalmasan olvad össze, hogy azok gyermekkori emlékképeket, vízközeli tájakat és élményeket idézzenek fel. A szobrászati formanyelv absztrakciója felé mutatnak.
Rajcsók Attila (HU) munkái, ahol a természetből építkező íves idomok különféle rétegekből állnak össze. A háromelemű, csigaszerű formák harmonikus egységgé lesznek, azok egymásba helyezésével a szobor a végtelenség élményét nyújtja. A homorú tálakban felfedezhető félbevágott alma az egyik legősibb szimbólumunk, mely a teljességet, a tudást és a termékenységet jelképezi. Az alma megcsonkítása az emberi beavatkozás szükségszerű velejárója.
Orbán Előd (RO/HU) körkörös munkáiban az anyagok és a hordozott üzenetek ellentétei feszülnek. Bennük jelen korunk jellemző matériája, a műanyag ötvöződik a nemes carrarai márvánnyal, miközben a visszacsatolási ciklusok értelmetlenné válnak. Az örökkévalóság szimbólumai kék és sárga színekben tűnnek fel, amiről eszünkbe kell jusson napjaink traumatikus élménye, a szomszédunkban dúló értelmetlen ukrajnai háború. Az ez ellen való kiállás jelképe tehát ez a munka, amely örök érvényű humánus üzenetével bármely értelmetlen vérontás ellen szólal fel.
A 13. Dunartcom Somorjai Nemzetközi Művésztelepén most kiállító kilenc alkotó munkáit megtekintve talán mi, befogadók is egyfajta imaginációs utat, folyamatot járhatunk be, amely során gyermekkori traumáinktól jelen korunk kollektív tapasztalatához juthatunk el, hogy a művészet felszabadító erejére hagyatkozva mi magunk is fel tudjunk oldódni, és negatív élményeinkből építkezve továbblépni.
A kiállítás 2023. november 7-ig tekinthető meg Szlovákiában, Somorján, a Korona Udvarban (Hlavná u. 46.).
