Enteriőrfotó – Szolnoki Galéria, Nagy Gábor Időrétegek című kiállítása. Fotó: Simon Ferenc / Damjanich János Múzeum

 

A kétszintes épület kiállítótere ajánlott bejárási útvonalának mindössze az első művei sejtetnek kronologikus rendezőelvet, a tárlat további egységeiben a tematikai-esztétikai rendezőelv érvényesül. Tematikailag a portrék és a tájinspirációk, tájmetszetek szintézisét is adja a kiálltás. Az anyag bázisát az alkotó műterméből érkezett alkotások jelentik, de magángyűjteményekben őrzött műveket is bemutat a tárlat.

Nagy Gábor: Utazás, 2023 Fotó: Csiszár Róbert / Damjanich János Múzeum

 

Nagy Gábor bár Budapesten született és életpályája, valamint a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, majd Képzőművészeti Egyetemen oktatóként töltött évtizedei a fővároshoz kötötték, művészetének egyedi hangjára mégis vidéken talált rá. Félévszázados munkássága olyan kulcsfogalmakkal is szintetizálható, mint az alapélmények, az utazás és az átkelés, az idő és a természetközeliség. Egészen fiatal kora óta alapélmények generálják legfőbb sorozatait, a műveiben azóta is tetten érhető, meghatározó élmény Csongrád városához köti. 1970-ben, még főiskolai hallgatóként járt először a közép-alföldi mezővárosban, ahol – a művész megfogalmazását idézve – olyan képi szerkezetet kapott készen, mely ott volt a tájban, ott munkálkodott a helybéli lakosok mindennapjaiban, legyen szó a tiszagáti kompátkelések archaikus közösségformáló erejéről, vagy az egyik legelterjedtebb csongrádi (és jellemzően alföldi) közlekedési-szállítási eszközről, a bicikliről.

Kompátkelés, 1976 Fotó: Csiszár Róbert / Damjanich János Múzeum
 
 
A csongrádi determinatív alapélmény sajátos motívumrendszert teremtett Nagy Gábor művészetében, így a kerékpár, a távolodás és az átkelés valamennyi alkotói periódusában fellelhető képtémák. Csakúgy, mint az ártéri emberek, az átkelők, a kubikosok és az átkelő állatokat (jellemzően bárányokat) terelő juhászok. A művész munkásságának egészére jellemző a konkrét és az elvont határán való lavírozás, bár valamennyi képi üzenete világos: jól felismerhető a kiindulást jelentő táj, a figura, a jelenet. Az ember alakja vagy nyomhagyása is meghatározó, maga a figura, az arc, a portré pedig egészen korai munkássága óta jelen van művészetében, noha az Elfelejtett portrék sorozatát konzekvensen a 2010-es évek óta készíti. Az idő, annak emléknyomhagyó és emléktorzító jellege leginkább a portrékon figyelhető meg, ahogyan az is, hány rétege lehet az emberi életnek, de akár egy tekintetnek vagy egy formának is.
Ártéri töredék I,. 2019 Fotó a művész jóvoltából
 
 
A kiállítás alkalmából a Damjanich János Múzeum kiadásában megjelent ötvenhat oldalas, magyar–angol nyelvű tematikus kiskatalógus Elfelejtett portrék címmel Nagy Gábor utóbbi években készített portréciklusát helyezi középpontba, de a képválogatás egy-egy korábbi portrét is tartalmaz. A katalógus témájával összhangban a kiállításon is nagy hangsúlyt kapnak a portrék, így a tárlatban szereplő legkorábbi, még főiskolai évei alatt, 1968-ban készült mű, az Alvó című mintázott agyagfej, a legkésőbbi – korábban kiállításokon még nem szerepelt – alkotások a sorozat legújabb darabjai.
Elfelejtett arcok VI., 2021 Fotó a művész jóvoltából
 
 
„Az igazi élménynek formateremtő ereje van” – vallja Nagy Gábor, akinek bár művészete alapvetően figurális, az absztrakció sem áll távol tőle, még ha az elvont formák jellemzően a konkrét formákat felvonultató képmezőin azokkal egyidejűleg mutatkoznak meg. A szolnoki kiállításon is nagy hangsúlyt kapó, az életmű egyik meghatározó sorozatában, a Fűkatedrálisokban a művész ugyan kizárja a figurát, de megtartja, alapul veszi a természet adta formát – metszetek, földmetszetek, tájstruktúrák, tájrétegek formájában. Teszi mindezt külföldi alapélmények, különösen a provence-i bazalthegyekben tett utazások hatására. A végeredmény azonban itt is, mint Nagy Gábor munkásságának egészében a szintézis, a földalatti és földfelszíni részeket az égi szférákkal összekötő alföldi és hegyi tájak, struktúrák elegye, a térben és időben is tetten érhető rétegzettség.
Alvó, 1968 Fotó: Simon Ferenc / Damjanich János Múzeum

 

A Szolnoki Galéria kétszintes, de lényegében egylégterű terében a tárlat ugyanazt az átjárást kívánja megteremteni, amely a műfaji határokat nem ismerő alkotó sajátos védjegye: a különféle műfajokban született művei között erős motívumbeli és szellemi átjárások érzékelhetők.

 

Nyitókép: Tiszagáti megfigyelés IV., 2013. Fotó: Csiszár Róbert / Damjanich János Múzeum

 

Nagy Gábor Munkácsy Mihály-díjas festőművész Időrétegek című jubileumi kiállítása június 30-ig látható a Szolnoki Galériában (5000 Szolnok, Templom út 2.).