Első pillantásra egymástól élesen megkülönböztethető alkotói attitűdök – valójában több gondolatkör mentén egy-egy közös metszéspontra helyezhetők. Ha alcímet adhatnék a kiállításnak, az kissé fennkölten így hangzana: Az ember maga, vagy kissé hosszabban, narratívabban: Hogyan viszonyul az ember maga? Ugyanis nyolc különböző, egymáshoz mégis közel álló példát láthatunk arra, mit is jelent a kiállítók számára az ember maga, az ember, aki önmaga, valamint az emberekhez, emberiséghez, annak múltjához, jelenéhez és jövőjéhez való viszonya.
A kiállítók a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának különböző díjait nyerték el 2020–2021-ben, így két tagozati díjazott, két Életút-díjas és négy tagozati ösztöndíjas munkásságát mutatja be a kiállítás. A 2020-as év tagozati díját Kolozsi Tibor szobrászművész és Muzsnay Ákos grafikusművész nyerte el. Az Erdélyben élő, a kolozsvári egyetemen oktató Kolozsi Tibor plasztikái az emberi test, jellemzően az arc egy-egy részletét, fragmentumát jelenítik meg bronz kisplasztikákon, melyek leegyszerűsített formanyelvű, de monumentális hatású művek. Sajátos sematizmus jellemzi őket: arcrészletei, akárcsak a kiállításon látható Inas című portrészobra nem idéz meg számunkra már látott arcokat, ismerős és hasonló alakokat, mégis van bennük valami – a maguk nemes egyszerűségében –, valami sajátos jegy, ami némileg karakterizálja, olykor kissé groteszkké teszi a formát.
Muzsnay Ákos grafikusművész pályája autodidaktaként indult. Lírai érzékenységű, alapvetően drámai feszültségekkel teli műveit olyan nagy szellemi elődök ihletik, mint Kőrösi Csoma Sándor vagy Kondor Béla, a hazai költészet olyan kiemelkedő alakjai, mint József Attila, Radnóti Miklós, Nagy László vagy Pilinszky János. Az emberi lét időtlen igazságait kutató életművének csaknem egésze a Golgota közelében formálódik, e közeliség – szimbiózis – ékes példája a kiállított négy mű (Átlépő – Andrej Tarkovszkijnak, Ikonfestő, Ítélkező, Idézet), melyek egyszerre meditatívak és valami opálos időtlenség áthatásában készteti saját idejében is megállásra, számvetésre a szemlélőt.
A nagy elődök szelleme előtt tisztelgő kormegidézők sorába szépen illeszkedik a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetét vezető Szepessy Béla grafikusművész, akinek kiállított művei szintén kilépnek a hagyományos grafikák keretéből, ugyanis a zászlókat megidéző, textilekre nyomott figurális linómetszetek háttérelemei gazdag faktúrájú rajzok, melyek tollal, tussal és digitális technikával készültek. A téma pedig hazánk történetének egyik fénykorát idézi, olyan XVII. századi erdélyi és felvidéki városokat mutatnak be a művek, melyek a történelmi Magyarország három részre szakadása idején a magyar kultúra őrzői, védőbástyái és továbbörökítői voltak – abban a korban, amikor az ország egyik harmadát a törökök, másik harmadát a Habsburgok sanyargatták.
Frissen jelen van a kiállításban az ember, az alkotó távoli kultúrákhoz való viszonya, azzal való szimbiózisa, legyen az időbeli vagy térbeli távolság. Sánta Csaba szovátai szobrászművész strukturális és organikus, cseppformákból konstruált szobrai a civilizáció hajnaláig vezetnek el bennünket. Művei az ősi termékenységkultuszt idézik fel, egyes elemei már-már egy termékenységszoborra, istenanya ábrázolásra is emlékeztetnek, így a Tündér című plasztikája is megannyi női, vagy mondhatni istennői jegyet rejt. A viaszveszejtéses bronzöntés klasszikus technikáját kitűnően művelő, professzionális mesterségbeli tudással rendelkező Sánta Csaba munkái a nemes matéria és a benne rejlő lehetőségek okán, a felületmegmunkálás vagy a patinázás módozatai révén is külön figyelmet érdemelnek.
Márkus Péter szentendrei szobrászművész, a Magyar Szobrász Társaság elnöke hosszú évek óta rabja az indiai kultúrának. Ösztöndíjas programjában a tamil kalligráfia két írásjelét, az „Ohm”-ot és a „Tanni”-t faragta efemer anyagba, és festette derűs keleti emlékei pasztellszíneivel. A tizenöt elemből álló sorozat a tamil kalligráfiából kiindulva a „Tanni”, avagy víz fogalmát vizualizálja, ami kiállítótéri installálásában nemcsak egy fürge patak szertelen folyását idézi meg, hanem hangsúlyozza a víz, mint alapvető fontosságú őselem relevanciáját. A két külön posztamensre helyezett, „Ohm” fogalom plasztikái gondolatiságukban utalnak a világszerte ismert hangra, amely megteremti az élet kapcsolatát a végtelennel.
A végtelen égi tér, és annak a mi korunkban igen jellemző tájidegen, mégis sokunk számára is lenyűgöző eleme, a repülőgép a központi eleme Szotyory László festőművész régi-új sorozatának. A témával, a repülőgép által megváltoztatott táj vizuális problematikájával jó húsz éve kezdett el foglalkozni az alkotó, de 2001 szeptemberében – az egész világot megrázó események hatására – felhagyott az akkor még csak éppen megkezdett sorozatával, ugyanis nem akart aktualizálni. 2020–2021-es ösztöndíjprogramjában azonban újra elővette a témát, a táj középpontjába helyezve ezáltal az utasszállító gépeket, legyenek azok valós élményt idéző, alkonyati parkoló gépek, vagy katonás rendben egymás mellett haladó repülőgépeket felvonultató fikciók.
A művészethez való külső viszony, művészetszervezés és szenvedélyes elhivatottság egyaránt elmondható a két Életút-díjas alkotóról, kiknek egyike, a Zentán élő Mezei Erzsébet maga is alkotóművész. Pályafutását rajztanárként kezdte, s generációkat nevelt a vizuális kultúra szeretetére hosszú évtizedeken át, egészen nyugdíjazásáig. Példamutató művészetszervező tevékenysége révén alkotótáborokban, műhelyekben ismertette meg diákjaival a magyar néphagyomány és vizuális kultúra értékeit. Műhelye az évek során nemzetközivé nőtte ki magát. Grafikával 1989 óta foglalkozik, számos kiállításon mutatkozott be az elmúlt évtizedekben, és jelentős díjakat nyert el. A kiállításon szereplő Árnyak és visszatükröződések című hidegtűsorozata elvont, súlyos erővonalak mentén fragmentálódott gondolati egységként – sajátos ritmusjátékban – tárul a szemünk elé.
Az idei, sorrendben a nyolcadik MMA tagozati díjazott kiállítás különlegessége, hogy először kap helyet a kiállítótérben elméleti díjazott. Az Életút-díjas Novotny Tihamér gazdag munkásságát négy tabló reprezentálja, egy életrajzi, két publikációs – szövegekben és képekben –, egy pedig a művészeti író gondolatait idézi az életpályája során készült fényképválogatással illusztrálva és kiegészítve. Novotny Tihamér mintegy száz kiadványt, katalógust és tanulmányt jegyez, számos művészmonográfia szerzője. Kutatási területe a kortárs és a XX. századi képzőművészet. Tevékenysége során kiemelten foglalkozott a Szentendrei Grafikai Műhellyel, a Vajda Lajos Stúdióval és a Marosvásárhelyi Műhellyel (közismert nevén a MAMŰ-vel), mely témákat több kiadványban dolgozta fel. 2010-től a Kortárs című folyóirat képszerkesztője, képzőművészeti rovatvezetője.
Összegzésképp, a Pesti Vigadó V. emeleti kiállítótermében érdemes a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díjazottjai VIII. című csoportos kiállításban egy nagy sétát tenni, ahol egy közös térben kerülhet a látogató testközelbe minden kor emberének saját létére és hagyományainak tiszteletére is érvényes kérdéseivel, illetve az azokra adott egyéni reflexiókkal, melyekkel diskurzusba helyezheti magát a szemlélő.
A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díjazottjai VIII. kiállítása 2022. november 13-ig tekinthető meg a Pesti Vigadó (1051 Budapest, Vigadó tér 2.) V. emeletén.
