Budapesten kívül minden bizonnyal a Balatonról készült a legtöbb képes levelezőlap Magyarországon. Több ezer változat ismert, amelybe beleértendő a tóparti települések világáról készült lapmennyiség is. Ez persze igen tág keretet szab, éppen ezért gyűjtő legyen a talpán, aki a teljesség igényére törekszik, ha a Balatont szemelte ki magának „vadászterületül”.
Őslapok a századfordulóról
A Balázs Károly-féle Képes levelezőlap lexikon kiemelten foglalkozik a balatoni lapokkal, és ebben a deltiológiai alapműben maga a kutató is megjegyzi, hogy
a tóparti fürdőéletről és a balatoni hegyvidékről már a XIX–XX. század fordulóján több ezer képes levelezőlap látott napvilágot. Ez abban az időben hatalmas számnak számított
idehaza, de világszinten is megsüvegelendő „teljesítmény” volt a hőskori körülmények között.
A régi balatoni képeslapcsodák fontosabb témái közé tartozott a tóparti fürdőzés, a szállodák, üdülők, fürdőházak, a hajózás, a halászat, a madárvilág, valamint a balatoni és a Balaton környéki helységek. A központi elem persze már akkor is maga a tó, a víz volt.
A legkorábbi balatoni múltdarabkák sorából kiemelkedik az 1896-os ezredéves kiállításra kiadott kőnyomatos képeslapsorozat Balaton vidéke – Environs et rives du lac Balaton feliratú ősképeslap (1. kép), melyen Balatonfüred, Tihany és a tó zalai partja mutatkozik meg. Mint ismeretes, a millenniumi volt az egyik legelső, litografált, kétnyelvű, a régi Nagy-Magyarország területét bemutató képeslapsorozat, amelyet harminckét példányban adtak ki.
A XIX. század végéről és a századelő tájáról fontos megemlíteni a Bruchsteiner és Fia által kiadott színes, kőnyomatos lapokat, amelyek még ma is igen moderneknek és letisztultaknak tűnnek. Ugyancsak két nyelven, magyarul és franciául tárták ország s világ elé a Balaton szépségeit, a halásztanyáktól, Badacsonyon és Szigligeten át a balatonfüredi fürdőházig. E sorozat több lapját az osztrák festőművész, Raoul Frank jegyezte, melynek fejében Bruchsteinerék valódi magyar tengeri lapot is kiadtak Fiuméről.
Három vármegye tava
Kevésbé köztudott, hogy a magyar képeslaptörténet egyik legritkább sorozata, az úgynevezett Vármegye-sorozat is tartalmaz balatoni lapokat, hiszen ahogy most, úgy régen is Zala, Veszprém és Somogy „osztozott” a Balatonon, bár Trianon előtt máshol húzódtak a tavat övező vármegyehatárok.
Második számú térképes lapunkon a régi Zala vármegye látható. Ez az a kor, amikor még szinte a teljes északi part Zalához tartozott, s amikor e nyugati vármegyénk még az ezeréves határral is érintkezett a Muraköznél és a Muravidéknél. Az előbbi térség ma Horvátországhoz, az utóbbi Szlovéniához tartozik, egy Vas vármegyétől elcsatolt résszel együtt.
Veszprém látható 3. számú lapunkon, amikor ez a vármegyénk még igen keveset birtokolt a Balatonból. A lapon a hivatalos vármegyecímer is szerepel, s a korabeli járások felsorolása mellett fel van tüntetve a terület és a lélekszám is.
A Magyar Királyság vármegyéinek színes térképeit Károlyi Gyula adta ki képes levelezőlap formájában Budapesten, még 1900 körül.
A teljes gyűjtemény hetvenhárom lapból áll (más forrás hetvenkét darabot tart nyilván), ugyanis egy fiumei térkép, továbbá nyolc horvát-szlavónországi vármegye is a kollekció szerves részét képezi egy székesfővárosi lappal egyetemben.
„Itt vagyunk a magyar tenger partján”
„A Balaton kis hazánknak olyan kulturális és történeti kincse, amely egyszerre biztosít testi és lelki regenerációt az odalátogatóknak.” Ezt a találó mondatot idén júliusban olvastam a Bélyegmúzeum közösségi oldalán, ahol a Balatonhoz kapcsolódó magyar bélyegekre és filatéliai érdekességekre hívták fel az olvasók figyelmét. Nos, ezt a testi-lelki regenerációt az ősfotográfusok is népszerűsítették a régi képeslapokon.
Amikor a 4. számú, napfürdőzőket bemutató, idilli balatoni képeslap 1917. május 29-én útjára indult Siófokról, még nemigen volt sejthető, hogy
Magyarország elveszíti tengeri kijáratát az Adriai-tengerre, s hogy a nyolcszáz éves horvát–magyar együttélés is megszakad.
Horthy Miklós épp csak néhány nappal e mozgalmas lap feladása előtt, május 15-én győzedelmeskedett a harmadik otrantói tengeri csatában. Később a Balaton lett a „magyar tenger”, ám ez a becenév mégsem az Adria-vesztés után született.
A források alapján először Pálóczi Horváth Ádám, az „utolsó kuruc” volt az, aki már a XVIII. század végén használta verseiben ezt a metaforát szép és hatalmas tavunkra, vagyis nem holmi gúnynév ez.
Hogy a „magyar tenger” szófordulatot a XX. század legelején is használták a közbeszédben, azt az 5. számú képeslap is bizonyítja, hiszen a rajta olvasható üzenet ekképpen kezdődik: „Keszthelyen, 1903. aug. 8. Kedves Ellym! Itt vagyunk a magyar tenger partján…”
Ezt az igen korai, még hosszú címzéses lapot Brassóba adta fel egy leányzó, bizonyságául annak, hogy a Balatont Erdélyből is látogatták. A címzett a brassói Förder család egyik tagja volt, s a képeslap Förder Sándornak, a brassói Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) egyik oszlopos őstagjának hagyatékából származik. (E kollekciót Józsa Judit, a neves korondi származású kerámiaművész és művészettörténész mentette meg az enyészettől egy szerencsés véletlen folytán, s az ő révén került hozzám végül e lap is többedmagával, amiért azóta is hálás vagyok neki.)
Amikor erre a majd százhúsz éves képes levelezőlapra tekintünk, ne feledjük, hogy
teljes valójában még a mi Balatonunkat sem hagyták volna meg nekünk az első világháború után az „utódállamok”.
Ha a szerbek megkaparintják Közép-Európa legnagyobb tavának déli partját, s ha nyugaton megvalósul a széles cseh–délszláv korridor, akkor szinte csak annyi maradt volna kedves tavunkból, mint amennyit az osztrákok hagytak a Fertő-tóból Magyarországnak. Keszthely is „elúszott” volna…
Ami a keszthelyi fürdőszigetet illeti, a csinos, 1864-ben létesült fürdőházat számos régi lap jeleníti meg. A békés balatoni múltra emlékeztető épületegyüttest az 1960-as években azután kikezdte a kommunizmus mindent eltörölni hivatott csáprendszere, ám
a 2000-es évek második felében végül sikerült visszaállítani a Szigetfürdő XIX. századi arculatát.
Ehhez bizonyára sok régi képeslap is segítségül szolgált. Lám, milyen (varázs)ereje lehet egy-egy régi fotográfiának…
Fürdősziget gőzhajóval
A békeidők egyik igazán szép lenyomata a 6. számú képeslap a csöndes víztükörrel. Háttérben az egykori balatonfüredi fürdőház, előtérben pedig csipkeesernyős hölgy távolodik kecses léptekkel a régi balatoni gőzöstől.
A füredi kikötő legendás hely: 1846. szeptember 21-én,
Széchenyi István ötvenötödik születésnapján innen indították útjára a Balaton első gőzhajóját,
a Kisfaludyt, amely 1872-ig egyedül közlekedett a hatalmas vízfelszínen.
A Balatonba benyúló füredi Hidegfürdő ugyancsak emblematikus helynek számított annak idején. A kilencven öltözőkabinnal és elegáns váróteremmel ellátott vízi épület 1889-ben készült el, de a második világháború végén egy szerencsétlen véletlen folytán megsemmisült. Meglétére ma már csak egy üvegtábla emlékeztet a parton, no meg ez a több mint százéves képeslap.
Műhely a parton
Szokatlan témákról is kiadtak képeslapokat a régi Magyarországon, és ez alól a Balaton környéke sem volt kivétel. Hetedik számú időutazó múltdarabkánk 1905-ben kelt útjára Balatonfüredről Pozsonyba, s amit ábrázol, az nem más, mint a híres füredi Yacht Club, pontosabban annak a műhelyrésze.
A háttérben látható a Hauszmann Alajos tervezte klubház, a korabeli arisztokrácia kedvelt helyszíne is. Napjainkban e falak között működik a Vitorlás étterem.
Színek nélkül
A húszas évek második felétől javarészt eltűntek a míves, színezett balatoni lapok. Beköszöntött a fehér keretes szépia, illetve fekete-fehér lapok korszaka. Ez a szürke időszak elsősorban a nagy fővárosi kiadók, mint például a Barasits vagy a Monostory „lelkén szárad”. A jóval komorabb lapok kialakítása is gyengébb, unalmasabb volt – nem tükrözték azt a bizonyos „balatoni érzést”.
A szakirodalom az 1945 utáni kort is feledné, ám 1948-ban a Karringer Kiadónál – közvetlenül e cég államosítása előtt – megjelent a Balatoni vitorlások, akvarellek alapján, magyar–német feliratozással készült sorozat, élénkítendő a Plattensee akkori gyér idegenforgalmát.
Az ezt követő korszak már jóval ismertebb, hiszen kinél ne akadna odahaza balatoni képeslap a hetvenes-nyolcvanas évekből. Kezdetben meglehetősen rossz minőségű lapokat ontottak a Balatonról, ám a Képzőművészeti Alap az évek múltával korrigálta jogelődje hibáit. De ez már az újkori balatoni képeslapdömping korszaka, amely képi világában hosszú ideig erősen a Kádár-kori jelenről szólt (8. kép), majd folyamatos enyhülést mutatott.
