Egy ideje óriásit futnak azok az alkotók, akiknek képregényszerű kompozícióik a naiv gyerekrajzok őszinte vidámságát vagy a mesefigurák bájos egyszerűségét idézik meg. Megy a cukiság a köbön, azonban én még mindig szkeptikus vagyok, és gyanakodva méregetem ezt a vonalat. Azt gondolom ugyanis, hogy ez a hatalmasra duzzasztott lufi néhány éven belül kipukkan, és nagyon sokan kihullanak majd belőle. Hosszú távon csak azoknak van esélyük, akik koncepciózusan építik ezeket a kompozícióikat, miközben kellően médiumreflektívek, autentikusak és a saját anyagukat is magas színvonalon ismerik és használják. Akik többet tudnak az édesded látványok puszta létrehozásánál.
Bencs Dániel némileg ebbe a vonalba illeszkedik, hiszen meseszerű, élénk színekkel megfestett világokat hoz létre a kompozícióin, azonban az ő képei nem állnak meg itt, a kedves, bájos, vidám színekkel megfestett látvány mögött ott vannak azok a gondolati rétegek, amelyek érdemessé teszik ezeket a kompozíciókat arra, hogy komolyan vegyük őket. Bármilyen játékosak is.
Minden egyes kép kiindulópontja a macskamotívum, amely egyszerre működik szimbólumként és ornamensként. Bencs öt éve, egy spanyol utazás során rajzolt le egy fekete macskát, amely a mostani kiállítás minden festményén megjelenik. Az állathoz pozitív és negatív jelentések egyaránt kapcsolódnak, ez a lunáris természetű lény az éjszaka, a titkos tudás lénye, akire olykor a napfény hozójaként (például Basztet) tekintenek, máskor pedig démonikus erőket tulajdonítanak neki. De a cicára mint kedves háziállatra vagy cuki plüssre is tekinthetünk.
Bencs képein a macskamotívum szekvenciálisan (sőt olykor mantraszerűen) ismétlődik, így tulajdonképpen ez a szimbolikusan erősen terhelt kép dekoratív motívummá lényegül át, az alkotó kvázi kiöli a tartalmat ebből a formából. A szimbolikusan terhelt forma megszelídül, többnyire elveszíti azt a rengeteg jelentést, amit hozzá társítunk. Ahogy a kiállítás leírásában is olvasható: „Egy idő után eltűnik az eredeti jelentés, és csak a szó absztrakt csengése marad meg. Az azonos hangok halmozásával telített atmoszféra jön létre, amely hipnotikus hatása révén időtlenséget sugall.”
A vásznak többségén a motívum spirálisan befelé vagy körkörösen haladó formákat ad ki, amelyek a folytonos mozgás érzetét keltik a látogatóban. A macskamotívum ritmikus ismétlődése a befogadót egyfajta meditatív állapotba emeli, így ezek a kompozíciók éppen úgy működnek, mint a mandalák, amelyek a forgások, a folyamatos ide-oda mozgások, valamint az így létrejövő önmagába visszatérés, a tér és az idő végtelenségének érzetét keltik. Ennek értelmében ezek a kompozíciók „lélekvezetők”, amelyek magasabb szférába, valóságon túli valóságba invitálják a nézőt, ahol a részek harmonikus viszonyban vannak az egésszel.
Ez a valóság Bencs számára a játszás tere. Azé a játéké, amely nem komolytalan szórakozás, hanem olyan tevékenység, amelyhez elmélyülés és reflektáltság szükséges. És akkor itt vissza is lehet kanyarodni a kiindulási ponthoz. Bencs képeit éppen ezért tartom figyelemreméltóknak, mert az alkotó számára a vászon nem az a tér, ahol céltalanul bohóckodik, hiszen amit itt látunk, az éppen a játék komolysága. A kompozíciók játékossága kétségtelen, ugyanakkor a képen belül létrejön egyfajta igazság. És ez azért lehetséges, mert Bencs az alkotás közben komolyan veszi a játékot, az alkotást, a saját szerepét és a motívumát is. Mert a néző is csak úgy tud lelkesedni a kompozíciók felhőtlenségén, ha tudja: igaz az, amit lát.
Egyébként pedig egészen lelkesítő, amit Bencs produkál ezeken a kompozíciókon. Képei nemcsak vidámak, de ötletesek, és folyton mosolygásra késztetik a nézőt. A galériatér központi falán szereplő mű még az alkotó korábbi, virágcsokrokat felmutató képeit idézik. Az absztrakció és realizmus határán oszcilláló kompozíció konkrét látványt imitál, azonban annak minden részletét a macskamotívummal írja át. A valóságból vett látvány így ornamensek sokaságára bomlik, ami az egész látványt szürreálissá teszi, miközben az egész gesztusnak humoros olvasata is van.
A másik mű, amelyet még fontos kiemelni, az a kompozíció, amelyen a macskamotívum óriásira nagyítva és duplikálva jelenik meg. A fekete és fehér forma egymás inverzeként a jin–jang motívumot idézi meg, így ennek a kompozíciónak ugyancsak van spirituális vetülete. Azonban nem is ettől válik izgalmassá, hanem attól a barokkos környezettől, amelyet Bencs mesterien alkot meg a kibomló rózsamotívum halmozásával. Ez a környezet megint csak igazolja az alkotó átgondolt komponálását. A rózsás felület ugyanis szintén visszautal a korábbi munkákra, amelyek kockás alapra kerültek és a folklór világát idézték meg. Ezek a rózsák nagyanyáink terítőit éppúgy eszünkbe juttatják, mint Abraham Mignon buja csendéleteit. És talán ezen a képen lehet leginkább tetten érni azt, hogy Bencs milyen kitűnően bánik az anyagával is.
A konklúzió tehát az, hogy lehet ezt a vidám, gyermeki vonalat jól is vinni, de ahhoz az kell, hogy ne legyen elbolondozva maga az alkotás, és hogy a kompozíció igazságáról sose mondjon le az alkotó.
Fotók: Biró Dávid
Bencs Dániel Meow Meow című kiállítása 2023. március 29-ig tekinthető meg a Horizont Galériában (1066 Budapest, Zichy Jenő utca 36.).
