A Ludwig Múzeum, a BC4LS központ (Budapest Centre for Long-Term Sustainability – Budapesti Központ a hosszú távú fenntarthatóságért) és a Padmé Alapítvány közös programsorozatában vett részt. A sorozat első alkalma volt ez az esemény. Előadása után beszélgettünk az Uffizi igazgatójával.A német művészettörténész, Eike Schmidt második mandátumát tölti a firenzei Uffizi Képtárban, a múzeum kétszázötven éves történetében ő az első nem olasz igazgató. Korábban a kaliforniai J. Paul Getty Múzeumban és a washingtoni National Gallery of Artban töltött be pozíciókat. A világ egyik legrégebbi múzeumát pár év alatt progresszív, megújulni képes intézménnyé alakította. Toszkána múltját, jelenét és jövőjét szem előtt tartva, Schmidt legújabb projektje, az Uffizi Diffusi, amelyben a múzeum hatókörét kiterjeszti az egész vidéken a kisebb galériáknak kölcsönzött műtárgyak révén. Az Uffizi Diffusi olyan műalkotásokat tesz elérhetővé, amelyeket a túlzsúfolt múzeumban lehetetlen megközelíteni. A világ figyelmét most mégis a múzeum egyik fő művének, Michelangelo táblaképének, a Tondónak NFT-változata eladásával vonta magára. Budapesti előadásában azokról az innovatív kezdeményezésekről beszélt, amelyek az elmúlt években alapjaiban változtatták meg a világhírű képtár működését. Michelangelo- és Botticelli-művek non-fungible token- (nem helyettesíthető token, azaz röviden NFT-) másolatának eladása 2020-ban döbbenetet váltott ki. Mára azonban a világ nagy múzeumai is létrehozták a saját NFT-platformjukat, amivel új trend indult.
◼Hogyan változtatja meg az NFT-technológia a műtárgyakhoz való viszonyunkat? Az NFT a művészethez való hozzáférésnek demokratikus vagy ellenkezőleg, privilegizált útja lesz?
A blokklánc-technológia csak egy eszköz, és leginkább rajtunk múlik, mit akarunk vele kezdeni, mire szeretnénk használni vagy éppenséggel mire nem. A szaksajtó is egyelőre a rekordárakról számol be, és természetesen, amikor egy munkát dollárszázezrekért vagy -milliókért adnak el, az csak egy szűk réteg számára elérhető, ilyen értelemben nem demokratikus. Leginkább azon szoktak csodálkozni a rekordárak láttán, hogy miért fizet valaki az interneten bármikor megtekinthető digitális képért ekkora összeget, de nem ez az NFT lényege.
A blokklánc-technológiát használhatjuk arra is, hogy szabad hozzáférést biztosítsunk művészeti alkotásokhoz, mint ahogy használhatjuk a művek digitális biztonságának megóvására. Alapvetően a legtöbb dolog az NFT-vel kapcsolatban a jogi szabályozástól függ, és ennek kidolgozása éppen csak elkezdődött. De fel lehet használni a technológiát műtárgyvédelemre is, nem bukkanhat fel hamisítvány, nem keletkezhet illegális másolat, nem lehet csak úgy eladni egy digitális műtárgyat, regisztrálhatók, nyilvántarthatók lesznek a művek. Az NFT-nyilvántartások ugyanúgy működhetnek, mint bármelyik közhiteles nyilvántartás, amivel az ingatlantulajdont, cégtulajdont vagy a gépjárműveket nyilvántartják. A közgyűjtemények esetében ez bővülést jelent, NFT-adatbázisokkal fognak rendelkezni. Ahhoz azonban, hogy ne csak digitális műalkotásokat, hanem fizikai műtárgyakat is védjünk egy ilyen adatbázissal, jogszabályokat kell alkotni. A blokklánc-technológia arra is jó, hogy egy adott műtárgy különböző felhasználási módjait védjük.
Nagyon sok lehetőség van, amire ezt a létező technológiát fel lehet használni, tőlünk függ, milyen irányokba indulunk el. A technológia adott, de ez még csak a kezdete egy új dolognak, sok múlik a döntéseinken. Több országban már úton vannak valamerre, de ezekről kevesebbet hallani, mindig abból lesz vezető hír, ha valami rekordárat ér el. Be lehet állítani úgy a blokkláncot, hogy az adott NFT kutatási célra legyen fölhasználható, de kizárunk egyéb felhasználási módokat. Beállíthatjuk úgy is, hogy eladásnál az eredeti jogtulajdonos, a művész vagy a galerista automatikusan hozzájusson a százalékához, minden külön igénybejelentés nélkül. Úgy kell elképzelni, hogy ezek az okos- (smart-) szerződések tartalmaznak egy kódot, egy algoritmust, amely a felhasználást szabályozza.
Azok a művészek és art dealerek, akik jelenleg NFT-vel foglalkoznak, egyelőre zárt közösséget alkotnak, még akkor is, ha a számuk egyre növekszik. Szociológiai értelemben zártak, demográfiai összetétel szerint többnyire fiatalok, és a szakmájuk erősen kötődik a számítógépek világához, informatikusok, webdesignerek, programozók. Jól körülírható, pontosan definiálható csoport a magja azoknak, akik felkapták az NFT-t, de ahhoz, hogy ennek hosszú távon jövője legyen, mindenképpen ki kell tágítani a felhasználók, érdeklődők körét. Ellenkező esetben soha nem lesz demokratikus közeg, ahogy egyébként ténylegesen most sem az, de én remélem, hogy csak egyelőre nem az.
◼Amikor az Uffizi NFT-t csinált, miért régi mesterek – Michelangelo és Botticelli – képeit használta hozzá?
A kollekciónkban szereplő műveket választottunk, hiszen ezeknek a jogai vannak nálunk, ezekhez volt törvény adta lehetőségünk, hogy használjuk őket. Magát az NFT-t nem mi készítettük, hanem egy milánói székhelyű magáncég, ötéves szerződés keretében. 2016-ban kezdődött, két évvel az első NFT megjelenése után, megkeresett minket egy magáncég és olyan ajánlatot tettek le elénk, amelyet elfogadtunk, mert érdekesnek találtuk.
A bevételt a múzeum finanszírozásához használtuk fel. Olaszországban nemcsak joga, hanem kötelessége is a múzeumnak hozzájárulni a fenntartási költségekhez. Sok országban van hasonló szabályozás, a magyar helyzetet nem ismerem. Olaszországban a múzeumok rendelkeznek a gyűjteményükben szereplő képek reprodukciói feletti jogokkal, és ezeket tudják értékesíteni – működési költségeikhez alkalmas forrás ez. A reprodukciókhoz hasonlóan az NFT-k is a működés költségeihez járultak hozzá.
◼Mi lehet a múzeumok szerepe az NFT-k terjesztésében?
Az Uffizi jelenleg nem terjeszt NFT-t, nem ösztönzi a művészeket NFT készítésére, csupán a kollekciójában lévő kép reprodukálásához járul hozzá, elsősorban merchandise okokból. A merchandise esetében pedig fő szabály, hogy bármit használnak fel a múzeum gyűjteményéből, a belőle készült terméknek méltónak kell lennie. Semmiképp sem szabad túl olcsón piacra engedni a kincseinket. Egyelőre leginkább azon a területen van szerepe az NFT-nek, amiről az előbb beszéltem, a költségeink előteremtésében. Emellett az edukációs feladatunk, a művészet népszerűsítése merül fel a célok közt, de egyik említett feladatnál sem lehet a művészet olcsó árucikk. Sose szabad elfelejteni azonban, hogy nem károsítja magát a remekművet, ha reprodukáljuk, sőt akár nagy példányszámban sokszorosítjuk. Amikor jelentős összegekért kel el egy műtárgy reprodukciója, az a társadalmi megbecsültségét is megmutatja. Az NFT-ink elért ára azt is jelentette, hogy a társadalom milyen magas értéket tulajdonít ezeknek az alkotásoknak.
Ráadásul az NFT növeli a klasszikus művészet elismertségét egy olyan társadalmi csoportban, mint az informatikusoké és a webdesignereké, akik nem feltétlenül ismerik a reneszánsz művészetet, és azon a nyelven szól hozzájuk, amit jól ismernek, az informatika és a pénz nyelvén. Megnő egy műtárgy rangja, ha a másolata is vagyonokat ér. De hangsúlyozom, az edukációs felhasználás döntő részben ingyenes, ahhoz nem kapcsolódik pénzügyi háttér. A múzeum fontos feladatai megmaradnak, a blokklánc-technológia csak kis szeletet érint, és csak akkor hoznak létre NFT-t, ha megfelelő módon lehet értékesíteni és kommunikálni. Sok olyan emberhez fog eljutni az NFT és az NFT-t tartalmazó klasszikus műkincs, aki korábban nem tudott kapcsolódni ezekhez a műtárgyakhoz.
◼Még akkor is, ha Itáliában tanult és olasz a felesége, mégiscsak Ön az első nem olasz vezetője az Uffizi Képtárnak. Megkönnyíti-e vagy nehezíti ez a tény a változások bevezetését?
Nemcsak az első nem itáliai igazgató vagyok, hanem a második, aki nem firenzei, a XVIII. században volt egy elődöm, aki nem a városban született. Egyszerre könnyíti és nehezíti a helyzetemet a tény, hogy külföldi vagyok. Egyik oldalról, ha olasz lennék, sokkal nehezebb lenne elengednem azokat a mondatokat, hogy mindig így szoktuk csinálni, semmilyen más utat nem lehet választani… Nekem mindig megvan erre az a válaszom, ha úgy tetszik kifogásom, hogy hiszen én láttam Németországban, Európában máshol, Amerikában vagy Angliában másként is működni a dolgokat, úgyhogy próbáljuk meg mi is az Uffiziben most egy újfajta módon. Ráadásul ezek nemcsak az Olaszországban megszokott módtól térnek el, hanem sok esetben hatékonyabbak, és még az is előfordul, hogy kevesebb ráfordított munkával jobb eredményeket érünk el.
Összegezve azt mondhatom, több előnnyel jár, hogy külföldi vagyok. Bármilyen szervezetet nézünk, legyen az pénzügyi, gazdasági vagy művészeti, akár egy múzeum is, nagyon fontos, hogy a benne dolgozók egy része azok közül kerüljön ki, akik egész életükben ott dolgoztak, és a belső karrierlétrán haladtak felfelé a recepciótól a felső vezetésig, ismerik a munkahelyük minden pozícióját, és ahogy mondani szokták, ők az élő emlékezete az intézménynek. De a másik oldalról ugyanilyen fontos, hogy rendszeresen legyen vérfrissítés, új emberek érkezzenek, akik friss levegőt hoznak, akik másképpen néznek a szervezetre, mert más területről érkeztek. Illetve nagyon fontos a fiatal, egyetemet nemrég végzett generáció csatlakozása is, akik már mást tanultak, más a szemléletük, és jobban látják a jövőt, mert többet néznek előre.
