A címválasztás tudatos és szándékosan provokatív. Felvidéki magyarokról szoktunk írni, ám Kossuth előtt nem beszéltünk Felvidékről: volt Felföld, volt „Dunán innen”. Párkány sosem volt Felvidék, az, hogy Szlovenszkóban van, nem teszi a Felvidék részévé, ahogy Csallóközt és Mátyusföldet sem. A szlovák nemzet köztudata nem szereti a „Felvidék” szót,
a Szlovenszkó ellenben nem idegen a magyar nyelvtől sem, amint ezt az első bécsi döntés után is már hangoztatták.
Maga Mindszenty a hivatalos Csehszlovákia szót használta latin és angol nyelvű levelezésében, mert azt akarta, hogy külföldön is megértsék őt.
Mindszenty József Magyarország hercegprímása volt, saját értelmezése szerint Nagy-Magyarországé, amelyre van egy szlovák szó: „Uhorsko” (az „Ungarn”) mintájára, bár ezt a szót lehet, hogy ő nem is ismerte. Az Apostoli Szentszék azonban a hercegprímás illetékességét a mindenkori országterületre értette, ezért nem osztotta az esztergomi érsek álláspontját. Azt mondhatjuk, nem Mindszenty került Szlovenszkóba, hanem Dél-Szlovákia került az esztergomi érsek joghatósága alá. Előbb via facti, majd de iure.
Ebből fakadt az első konfliktus, amikor 1945. január 20-a táján a szovjet csapatok bevonultak az első bécsi döntés (1939. november) után Magyarországhoz visszacsatolt területekre, így például Komáromba, ha tetszik Komárnóba, ha tetszik Révkomáromba. Egyelőre
még nem volt békeszerződés, amely a határokat megvonta volna, de a csehszlovák hatóságok, csakúgy, mint 1919–1920-ban, már átvették a közigazgatást
és intézkedtek is, ezért az így keletkezett államalakulatra veszélyesnek ítélt magyarokat, így a papok közül is sokakat kiutasítottak államterületükről.
Az Esztergomi Főegyházmegye térképe 1939–1945 október között
A dél-szlovákiai területek egyházi elcsatolása
A csehszlovák hatóságok kívánságára az Apostoli Szentszék e területek igazgatását elvette az esztergomi érsektől, nevezetesen az ő helynökétől, Hanzlik János szlovák tudatú, de magyarul is kiválóan beszélő tornóci (Trnovec nad Váhom) plébánostól, amint erről 1945. október 22-én a főpásztorhoz írt levelében Hanzlik beszámolt. Az történt ugyanis, hogy – apostoli nuncius még nem lévén – a Vatikáni Államtitkárság felhatalmazására a prágai nunciatúra ügyvivője értesítette Pavol Jantausch püspököt, nagyszombati (trnavai) apostoli kormányzót, hogy 1945. október 19-vel visszakapja a joghatóságot e területeken.
Mindszenty, akinek hivatalos beiktatása október 7-én történt Esztergomban, első feladatai között örökölte ezt a kérdést. Október 23-án kelt levelében arra kérte Őszentsége XII. Piusz pápát, hogy
legalább a békekötésig, amely 1947. február 10-én lett hatályos, ne történjék változás.
A hivatalos választ csak azt követően kapta meg, hogy december 10-én személyesen is eljárt a Vatikáni Államtitkárságon, , és itt részletesen kifejtette álláspontját. Ekkor a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkára, Domenico Tardini a felelősséget beosztottjára hárította, mert nem értesítette kellő módon az illetékes főpásztort erről a lényeges változásról, de mentségére felhozta, hogy Budapesten nem volt nuncius és a kapcsolattartás igencsak akadozott Róma és Esztergom között. Végül 1946. január 27-én kelt az írásos válasz, amely „az idő sürgetésére” hivatkozva indokolja az intézkedést, ugyanakkor azzal nyugtatja az esztergomi főpásztort, hogy „az egyházmegye-határok semmiképpen sem változnak. Ezért nem történt sem diszmembráció, sem aggregáció, amely a korábbi egyházmegyei határokat csökkentené vagy növelné.”
Az Esztergomi Főegyházmegye területei az 1993-es átrendezés előtt
Ezt követően Mindszenty még többször XII. Piusz pápához fordult. 1946. április 11-én kelt levelében amellett érvelt, hogy ne szakítsák szét az egyházmegyéket, és
saját nyelvükön gondozzák a szomszéd államokban élő magyar híveket.
1947. április 24-i soraiban azt kérte, hogy az Esztergomi Főegyházmegye dél-szlovákiai része ne legyen önálló egyházmegye. Ezt követően, 1947. június 12-én írt levelében részesedést kért a csehszlovákiai birtokok jövedelméből. S miután egyik levelére sem kapott választ, 1947. augusztus 27-én bejelentette lemondását. November 5-én ismét Tardini aláírásával érkezett a válasz, amely helytállásra buzdította.
A szlovenszkói magyarok kálváriája
A magyarokat a Csehszlovák Köztársaság ki akarta utasítani az ország területéről. Erre két irány adódott. Az egyik a déli volt, lakosságcserének nevezték és a Dunától délre eső területekre telepítették ki az őslakos magyarságot. Ez ellen Mindszenty, mint illetékes főpásztor és mint Magyarország hercegprímása ismét fölemelte szavát. Erről bőségesen szól a hazai szakirodalom, ezért inkább azokkal a leveleivel foglalkozom, amelyeket
a Csehországba deportált dél-szlovákiai magyarság érdekében írt XII. Piusz pápának.
A magyarok helyzetével kapcsolatban már 1945. november 8-án, majd latin nyelvű nyomtatott körlevélben, november 15-én tájékoztatta a Vatikáni Államtitkárságot és a szövetséges hatalmak vezetőit.
XII. Pius pápa
Tardini a Vatikánban december 15-én Mindszenty tiltakozásából értesült arról, milyen embertelenül járnak el a csehszlovák hatóságok a dél-szlovákiai magyarokkal.
1946–1948 között további leveleivel és küldeményeivel ostromolta a pápát. 1947. január 9-én
a zsidók deportálásához hasonlította a magyarok erőszakos elhurcolását
„ősi ezeréves földjükről az ún. Szudéta-vidékre”, 1948-ban hét levelében vette védelmébe a szlovákiai magyarságot. E témában XII. Piusz pápának címzett huszonkilenc levelét tárta fel idáig a kutatás.
1977: Trnavai érsekség
A nagyszombati apostoli kormányzóságot VI. Pál pápa 1977. december 30-án Qui divino consilio kezdetű bullájával emelte érsekségi rangra. Kérdés, hogy a Vatikán miért várt olyan sokáig. Feltételezhető, hogy azért (is), mert
figyelemmel volt a korábbi főpásztor, Mindszenty érzékenységére,
ezzel kapcsolatos hat levelére, amelyeket a budapesti amerikai nagykövetségről továbbított, valamint a Bécsből küldött újabb két levelére, melyekben újra meg újra azt kérte, hogy ne változtassanak. Miután Mindszenty 1975-ben elhalálozott, személye immár nem jelenthetett akadályt a nagyszombati székhely érsekség rangjára emelésének.
Újabban terjedő nézetek szerint Mindszenty nem ismerte volna el Szlovákia határait. A nézetek terjesztője azonban nem alapos.
Ő az egyházmegyehatárokért küzdött,
saját tisztségét: „Magyarország prímása” Nagy-Magyarország területére értette, lelki hatóságként.
Az Esztergomi Főegyházmegye térképe napjainkban
Ugyancsak újabban terjedő nézetek szerint Mindszenty vissza akarta volna állítani a lengyel–magyar határt, s ezzel fölszámolni Szlovákia államiságát. A nézetek terjesztője azonban nem alapos: 1939-ben, Kárpátalja visszafoglalásakor a kor úgy ünnepelte ezt a tényt, mint az ezeréves lengyel–magyar határ visszaállítását. A hercegprímás erre utalhatott, annak azonban
nincs jele, hogy bármikor is a lengyel–magyar határ teljes vonalára utalt volna.
Mindszenty érvelése logikus, tiszta, támadhatatlan, a nemzetközi szerződések betartását kérte, nem állam-, hanem egyházmegyehatárokban gondolkodott. Amikor a megváltozott lelkipásztori igényekre alapozva az egyházmegyehatárokat illető tervezetet küldött a Vatikánba, csak az 1947. február 10-e utáni, tehát a mai országterületen javasolt változtatásokat, de
nem tett javaslatot az aktuális országterületre átnyúló szlovákiai és más szomszédos ország egyházmegyéjének területeire.
Ez csak – mint tudjuk – hazánk esetében 1993-ban történt meg. Mindszenty álláspontja az volt: míg a kommunizmus tart:
NIHIL INNOVETUR.
