Jézus megkísértése (Mt 4,1–7. Mk 1,12–15) az evangéliumok egyik legkülönösebb elbeszélése, amelynek nehéz megkeresni a forrását.

Az apostolok vagy evangélisták ugyanis nem mertek volna kitalálni ilyen történetet

mesterükről, akit tökéletesnek tartottak és nagyon tiszteltek. A szöveg szakértőinek egyértelmű véleménye szerint ezt a megkísértés-történetet bizonyára maga Jézus mesélte el szűkebb tanítványi körének. Ez azért is meglepő, mert

a rabbik sem Jézus korában, sem később, a gyengeségük látszatát feltáró ilyen történetet soha nem osztottak meg tanítványaikkal.

Jézus azonban mégis megteszi, hogy igazolja: mindenben hasonlóvá lett hozzánk, emberekhez a bűnt kivéve (Zsid 4,14–7,28). Ez a közlés azonban a Jézus és a tanítványai közötti kapcsolatot alapvetően megváltoztatta. Ettől kezdve a tanítványok is hordozták egymás gyengeségeit, és nem arra használták, hogy azzal egymást megzsarolják.

Krisztus megkísértése (XII. századi mozaik a velencei Szent Márk-székesegyházban, Wikipedia)

 

Innen érthető, hogy az ősegyházban a bűnbevallás nyilvános volt, a közösség előtt vallották meg a tagok bűneiket, és a közösség tagjai nem éltek vissza ezzel, hanem imádkoztak, hogy bűnös társuk le tudja győzni gyengeségét, bűnét. Tették ezt azért is, mert

nem választották szét a közösségi bűnt az egyén bűnétől,

hanem úgy gondolkodtak, hogy a közösség egy tagjának bűne az egész közösség morális tartását gyengíti. Ezen a téren is érvényesült az „egy mindenkiért, mindenki egyért” elve. Ez alkotta Jézus közösségének összetartását és lelkierejét.

Persze amint a II–III. századra az egyház mozgalmi időszaka megszűnt, és elkezdődött az intézményesülés, a nagy létszámú közösségekben már mindig akadt, aki a megvallott bűnnel zsarolni akarta a bűnöst, ezért meg kellett szüntetni a nyilvános bűnbevallást. Ez csak a szerzetesrendekben maradt meg, de ott is szabályozták; volt olyan bűn, amit csak az apátnak kellett bevallani. Majd az V. századtól az ír szerzetesek gyakorlata, az úgynevezett „fülgyónás” vált általánossá, amikor a bűnösök vétkeiket a gyóntató papoknak vallottak be, akiket teljes titoktartásra köteleztek. Az így meggyónt bűnt világi bíróság előtt sem lehetett elárulni. Nepomuki Szent János a gyónási titok áldozata:

a királynak sem volt hajlandó elmondani a királynő gyónását, ezért a Moldvába fojtották.

A Júdeai sivatag, a hagyomány szerint Jézus itt böjtölt negyven napon át (Wikipedia)

 

A mai társadalom azonban egészen másként viszonyul a bűnhöz és a bűn megvallásához. A felnőttek is kevesebben gyónnak, valahogyan a társadalom külső agressziója miatt mindenki titkolja a bűneit. Talán azért is, mert

a legtöbb gyónáshoz nem társul lelki beszélgetés, amely a bűnöst nem elítélné, hanem segítené

a gyónás utáni életében.

Ez is lehet az oka, hogy egyre többen érdeklődnek Rogers pszichológiai beszélgetős módszere iránt, amelyben a kliens és a pszichológus kapcsolata egyenrangú, és a pszichológus szerepe csak annyi, hogy vezesse a klienst életének feltárásában, mert a feltárás által maga is rájön, hogy hol vétett, vagy miben hibás a gondolkodása. Persze ha a pszichológusnak homályos fogalma van a bűnről, és visszaél a megtudott titkokkal, amit ugyan nem volna szabad, akkor az egész módszer borul, vagy rossz megoldást találnak a bűnök legyőzésére a pszichológus és a kliens.

A harmadik kísértés – Duccio di Buoninsegna: Az ördög megmutatja Jézusnak a világot (Wikipedia)

 

A felnőtt gyónás mindig a legnagyobb hőstett, hiszen a gyónónak saját magát és saját félelmeit kell legyőznie, hogy megnevezni merje a vétkét. A gyóntató papnak pedig

kellő empátiával kell rendelkezni, hogy segíteni tudjon a bűnösnek és ne bírói szerepben tetszelegjen, hanem

az irgalmas Jézust tudja képviselni.

Önkéntes bűnbevallás nélkül azonban nincs igazi gyógyulás, sőt feloldozás nélkül nincs igazi szabadulás az elkövetett bűnök nyomasztó terhétől. Az elhallgatás, a saját bűnről való elterelés a más bűnének felnagyítása által pedig csak súlyosbítja a helyzetet. Babitscsal szólva ugyanis „bűneid utánad jönnek, mint a hű kutyák”, egyre hangosabbak és lelki gyötrelmeket okoznak. Ezektől

csak Jézus tud megváltani, aki nem a bűnösök ellen, hanem a bűnösökért jött.

Bűnbevallás nélkül pedig megbocsátani sem lehet.

Nyitókép: Ivan Kramszkoj: Krisztus a pusztában (Wikipedia)