A koronavírus-járvány miatti korlátozások idején az egyik legkorábbi és legjelentősebb változás – ahogyan bizonyára olvasóink is megtapasztalták – a médiafogyasztási, különösen az olvasási szokásaink átalakulása volt.
Mindannyian hajlamosak vagyunk támaszt keresni az olvasmányainkban, erőt meríteni azokból, ötleteket, megoldásokat találni gondjaink, vagy általánosabban: a gondok enyhítésére. Éppen ezért az életkörülmények hirtelen változása az olvasási gyakorlatunkon szinte azonnal megmutatkozik. Ahogyan nyilván az írási szokásokon is: írók, költők tucatjai írtak már karanténverset vagy -novellát, -regényt – jobbat-rosszabbat, ez már kevésbé számít. A szerző aktuális szeretne lenni, eredeti, és mivel a válság ugyanúgy nyomja az ő vállát is, mint bárki másét, hát azt teszi, amihez ért: megírja, hogyan éli meg – ő maga vagy másvalaki – a pandémiát. Nem először történik ilyen, számos széles körben kedvelt műfaj született jelentős társadalmi, politikai vagy gazdasági felfordulás közepette. Az első novelláskötetnek tekintett Dekameron a firenzei pestisjárvány okozta elzártságban született, a tudományos-fantasztikus regényt a fin de siècle idején a második ipari forradalom és bizonyos mértékben Darwin elméletei hívták életre, a hardboiled krimi a nagy gazdasági világválság hatásának amerikai terméke.
Beszédesek az olvasók vásárlásai és kölcsönzései: az Egyesült Államokban az utóbbi évben jelentősen megnőtt a kereslet az elszigeteltségről szóló könyvek iránt – például Sylvia Plath Az üvegbura és Gabriel García Márquez Száz év magány című regénye igen nagy példányszámban fogyott. Hogy a magyar olvasók mit vásároltak vagy kölcsönöztek, arról nem találtam adatot – viszont szívesen elárulom, hogy e sorok írója az első kijárási tilalom elején újra fellapozta a Szerelem a kolera idején című örökbecsű regényt.
Az olvasásról azt állítják, hogy kitűnő tevékenység mentális egészségünk karbantartására. Az irodalmi mű narratíváját az olvasó személy felhasználhatja saját érzései kimutatására, ezáltal szembesülhet is ezekkel, sőt a szereplők úgymond felhasználásával továbbgondolhatja a művet, annak lehetséges folytatását, elágazásait.

Emellett egy közösséghez tartozás lehetőségét, élményét kínálja fel minden olvasmány: egy csapatot fog alkotni a mű többi olvasójával, a szereplőkkel és bizonyos szinten talán a szerzővel is.

Látjuk, hogy a jelenlegi válság, a pandémia és annak visszaszorítása merőben új helyzetben zajlik. Ugyanis ez az első nagy világválság az internet publikussá tétele óta. A digitális eszközök, az interneten elérhető olvasmányok, az eleddig méltánytalanul alábecsült elektronikus könyvek ma oda is beférkőznek, ahol egy évvel ezelőtt még kígyót-békát kiáltottak rájuk. Ez történetesen jó dolog, főleg ezekben a hetekben, amikor se könyvesbolt, se könyvtár, esetleg a futár hozza házhoz a megrendelt kötetet – mennyivel egyszerűbb néhány kattintással megvásárolni egy digitális könyvet, ráadásul percek múltán már bele is vethetjük magunkat a szövegbe. A kiadók egyelőre megnyugodhatnak: az e-könyvek honi forgalma még mindig töredéke a nyomtatottakénak, bár az utóbbi hónapokban némi élénkülés figyelhető meg.
Balra tőlem könyvespolc, nemrég vettem, még nem lakták be teljesen a könyvek, de hézagosan is kellemes a szemnek. Mellettük pihen az e-könyv-olvasó. Jobbra másik polc, ott sorakoznak a folyóiratok, olvasottak és még olvasatlanok. Előttem a számítógép monitorja, ez a fura ablak a nagyvilágra – meg önmagamra, amikor nem olvasok, hanem írok. Ezen keresztül ellátok az Egyenlítőtől a sarkokig, legyenek odakintiek vagy idebentiek.
És közben szűrök, kegyetlenül. Silányságokat sosem szerettem olvasni, publikálni még annyira sem. Külön öröm, hogy szerkesztőtársaim szintúgy megkövetelik a minőséget. Hiszen táplálék az olvasnivaló.
S ahogy penészes kenyérrel, kotlóstojással nem vendégeljük felebarátainkat, úgy a kétes minőségű műveket sem lenne szabad felkínálni nekik abban a helyzetben, amikor ömlik ránk a kéretlen, bárgyú, érdektelen, olykor egyenesen káros és veszélyes tartalom. A szakmaiságból nem szabad engednünk. Nem is tervezzük.