A republikánusok méltóságteljes ünnepről, a hadsereg sikereiről és a nemzet érdekében hozott áldozatairól beszéltek, a demokraták és az őket visszhangzó hagyományos média (legacy media, ahogy a Fox nélküli mainstream vagy fősodratú médiát újabban nevezik) pedig a szovjet és az észak-koreai katonai parádékhoz hasonlították az eseményt, fasizmust vizionáltak, és sokan „Nem akarunk királyt” jelszóval tüntetéseket szerveztek. Mondhatjuk erre azt, hogy „business as usual”, de mégis mindez mit mond el az egy év múlva kétszázötvenedik születésnapját ünneplő Amerikai Egyesült Államokról?
Washington világhatalmi pozíciója kikezdhetetlen: az amerikai elnök semmilyen komoly nemzetközi kérdésben meg nem kerülhető. Az Army 250 eseményen elhangzott beszédek önbizalomról és optimizmusról tanúskodnak. Egy év alatt csaknem megkétszereződött azok száma, akik szerint az ország jó irányban halad (bár ez még mindig ötven százalék alatt van, ami legalább annyira Biden kritikája, mint Trump dicsérete). Amerika nyilvánvalóan átalakulóban van, és ez a változás nem érthető meg 2024 nélkül.
Alapjaiban változtatta meg az amerikai politikai teret a 2024-es választás.
A szokatlanul korai első vita megmutatta, hogy „meztelen a király”: Biden elnök nyilvánvalóan nincs olyan állapotban, hogy ellássa elnöki teendőit. S miközben az újraválasztásért küzdő Trump ellen két (!) merényletet is elkövettek, a republikánusok soha nem látott koalíciót hoztak létre: egy évvel ezelőtt fel sem merülhetett volna, hogy az 1968-ban, Nixon ellen demokrata színekben induló és a kampány közben meggyilkolt Robert Kennedy fia egy republikánus jelölt mellé álljon, és szerepet vállaljon a kormányában, majd ezt egy szűk republikánus többség mindkét házban meg is szavazza. Erre csak azért kerülhetett sor, mert a változás igénye minden korábbi politikai logikát felülírt, és mert a hagyományos média elveszítette a monopóliumát a hírek kiválasztása és értelmezése fölött (a közösségi média, a podcastok forradalma). Az amerikaiak többsége változást akart, és arra is hajlandó volt, hogy a kormányzást ismét arra a Donald Trumpra bízza, aki elnökként minden idők legrosszabb sajtójával „büszkélkedhet”. Sokat elmond a Demokrata Párt állapotáról, hogy nem tudott versenyképes jelöltet állítani az egyszer már leváltott elnökkel szemben, aki ellen kétszer is indítottak közjogi felelősségre vonási („impeachment”) eljárást, és akit a kampány elején első fokon elítéltek pénzügyi visszaélésekért és
a szövetségi választási törvények megsértéséért.
Az amerikai társadalom többsége vagy rajongással vagy zsigeri gyűlölettel viseltetik az elnök iránt, középút nincs. Trump meg sem próbálja a hagyományos politikai logika jegyében képviselni a nemzet egységét:
van egyfajta (folyamatosan változó) terve, és aki ezt nem támogatja, azzal nem is foglalkozik.
Prioritása a gazdaság talpra állítása és a költségvetés stabilizálása, a határok lezárása, az erőszakos illegális bevándorlók mielőbbi deportálása és a közbiztonság javítása. Az America first (’Amerika az első’) és a MAGA (Make America Great Again, ’Tegyük újra naggyá Amerikát’) jelszavak azért működnek, mert az amerikaiak ezt akarják hallani, nem pedig azt, hogy milyen rasszisták, vagy milyen korábbi történelmi bűnökért kell felelősséget vállalniuk, akár személyesen is. Megoldásra vár az orosz–ukrán háború és a közel-keleti helyzet, illetve a választások tisztaságát érintő kérdések köre. Trumpnak azért tág a mozgásköre, és azért játszhatja tét nélkül a „rossz zsarut”, mert második ciklusát tölti, így 2028-ban nem indulhat.
A Trumppal és politikájával szembeni ellenállás egyszerre hisztérikus és erőszakos.
Amikor az Elon Musk vezetése alatt álló DOGE (Department of Government Efficiency, Kormányzathatékonysági Osztály) a szövetségi kormányzat pazarlását vizsgálta, „önkéntesek” Teslákat rongáltak meg és gyújtottak fel. Az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó, nehézsúlyú bűnözők deportálását végző ICE (Immigration and Customs Enforcement, ’Bevándorlási és Vámügyi Hatóság’) munkáját a „menedékvárosok” demokrata vezetése első naptól kezdve látványosan szabotálja, Los Angelesben pedig „spontán”, erőszakos zavargások törtek ki, amelyek ellen az elnök bevetette a nemzeti gárdát, mert a helyi vezetők nem léptek fel a rendbontókkal szemben. A felgyújtott autó tetején álló félmeztelen, maszkos és mexikói zászlót lengető „békés tüntető” sokkal inkább tűnik a kartell emberének, mint demokrata aktivistának. Ezért a Demokrata Párt komoly árat fizethet a 2026-os kongresszusi választásokon, ahol az a tét, hogy Trump kap-e még két évre szabad kezet elnökként. Ellenzéki oldalon érdemes volna a 2026-os választásra készülni megfelelő jelöltekkel és témákkal, és olyan alkotmányos eszközökkel élni továbbra is, mint az elnöki utasítások „elkaszálása” a bírói kar „baráti” tagjai által.
És hogy mit mond mindez 2026-ról? Azt biztosan, hogy az amerikaiak joggal érzik úgy, hogy túlzottan is „érdekes” időket élnek, és hogy szeretnének békében, biztonságban és jólétben ünnepelni. Ugyanakkor a nagy évfordulókon a republikánusoknak szokott gondja lenni. 1826-ban a jacksoni demokraták – az akkori populisták – átvették a többséget a Képviselőházban, bár ekkor a mai Republikánus Párt még nem is létezett. 1876-ban elnököt sem tudtak választani, s végül a Kongresszus döntött a republikánus jelölt mellett. 1926-ban Coolidge a Republikánus Pártot alapjaiban megrengető, a Teapot Dome-ról elnevezett megvesztegetési botrányt igyekezett elcsitítani, majd 1928-ban el sem indult. 1976-ban az a Ford veszített Jimmy Carter ellen, aki elnöki kegyelmet adott a Watergate-botrányba belebukott Nixonnak – egy évvel azután, hogy az USA elveszítette a vietnámi háborút, és borultak a „dominók” Indokínában (ekkor vették át a hatalmat a kommunisták Laoszban és Kambodzsában). 2025-ben a belpolitikai és világhatalmi válság jelei egyértelműek, ahogy az is, hogy a Trump-kormányzat keresi a megoldásokat. Az orosz–ukrán és az izraeli–iráni háború fölerősítette az atomháborús aggodalmakat. Az amerikaiak egyik fele szerint csak Trump alkalmas a válsághelyzet kezelésére, a másik fele szerint a regnáló elnök jelenti a legnagyobb veszélyt az amerikai demokrácia számára.
A „legnagyszerűbb nemzet” úgy készül kétszázötvenedik születésnapjára, hogy tudja, ennél súlyosabb válságot is sikerrel kezelt korábban.
Unatkozni 2026-ban sem fogunk. Business as usual?
A szerző történész, a Debreceni Egyetem oktatója, az NKE John Lukacs Intézetének munkatársa
Nyitókép: Donald Trump az ovális irodában. A térképen az ő elnevezésével az Amerikai-öböl (forrás: The White House/Wikimedia)
