Az emlékezet őrzi vagy képkeret –
a múltba veszett rég, nem szűnik mégsem,
hogy délután elfogy a fény, és gyors szelek
vágtatnak az aszály marta vidéken,
hogy az évtizedek füstje vakít,
vagy a naponta támadó porvihar,
hogy otthon találunk-e még valakit
éjszaka megnövő démonaival,
vagy leomlott házfalat, kifosztott ólat
az elvadult tájnak végleg visszaadtak,
és szilánkokként arcukba csapódnak
az évek, mint viharban kivágódó ablak –
