„Szőlőművelésem újirányú, a gyakorlatból merített tapasztalataimból ered. Nemcsak arra törekedtem, hogy bő termést érjek el, hanem arra is, hogy egyszerűsítsem a szőlőművelési eljárást, illetve munkaszakokat és ezáltal olcsóbbá́ tegyem a művelést. Ezt sikerült is elérnem annyira, hogy legalább 40% pénzmegtakarítással műveltetem szőlőmet, amely megtakarítás főleg abból áll, hogy a földmunka legnagyobb részét igával végeztetem” – írja Kostka László az 1913-ban megjelent, komoly szakmai visszhangot kiváltó Új szőlőművelési album című kötetében, melyben a saját termesztési módszerét ismerteti fotókkal illusztrálva.
Tetézi Lajos izsáki helytörténésztől tudjuk, hogy Kostka az 1890-es években költözött az alföldi településre. Nővérével és unokatestvérével vásároltak közösen homokterületet, amiből hamar virágzó gazdaságot teremtettek. A birtokon – ma Kostka-telepnek hívják – a szőlőtermesztő a saját maga által kikísérletezett művelési technológiájának és trágyázási módszerének köszönhetően bőséges terméshozamot ért el, ami mindmáig világrekordnak számít. A titok a peronoszpóra elleni rendszeres rezes védekezésben, a megfelelő sor- és tőtávolságban, a tőkefejek állandó homok alatt tartásában, a harmatgyökerek megtartásában, a sima csapon való kétszemes terhelésben, illetve a folyamatos trágyázásban rejlik. Kostka László szőlészetét 22 hold Sárfehér, 8 hold Kövidinka, 6 hold Olaszrizling és 2 hold Szlankamenka alkotta. A földbirtokos 1910-től 1918-ban bekövetkezett haláláig komoly elméleti tevékenységet végzett, előadásokat tartott, szakmai cikkeket publikált, könyveket írt. Százával zarándokoltak el az izsáki birtokára, hogy termelési módszereiről személyesen győződjenek meg. Hogy Izsákot ma a Sárfehér hazájának nevezhetik, abban Kostkának nagy szerepe volt.
Csontváry Kosztka Tivadar, „a világ legnagyobb napút festője” életművének részét képezik azok a festményei is, amelyeket madarakról, lepkékről készített. Gyógyszerész édesapja – aki igazi reneszánsz embernek számított – érdeklődése szerteágazó volt, a vadászattól a pirotechnikán át az orvostudományig sok minden foglalkoztatta, még lepkéket is gyűjtött. A festőzseni azt is elárulja róla az önéletrajzában, hogy kisszebeni házukban vadászkutyák mellett farkaskölykök, rókák, baglyok is menedéket kaptak, énekesmadarakból pedig egész seregnyi „hangversenyezett”. Tehát a gyerekek figyelme elég korán ráirányult a természet csodáira. A pályája elején lévő Csontváryra minden bizonnyal hatással volt öccse, László ornitológusi és lepkészeti tevékenysége, aminek következtében olajfestményein megjelentek a madarak és a pillangók. Ezen képei közé tartozik a Süvöltőt leterítő karvaly, a Héja hófajddal (1893) és a sajátos kompozícióban megörökített Pillangók (1893), ami olyan élethűen ábrázolja a bemutatott gyűjteményt, hogy akár rovarhatározói segédeszköz is lehetne.
„Az első lepkét az idén február hó 12-én láttam, még pedig Brephos puellát, mely itt Izsákon a nyárfák körül röpködött, igaz védett helyen. Ennek ellentéte egy Sphinx convolvuli, mely nálam múlt évi november hó végén kelt ki, pedig akkor már érzékeny hideg volt” – írja Kostka László a Rovartani Lapok 1898. márciusi számában. Ebben az újságban 1908 elejéig négy alkalommal számolt be a megfigyeléseiről. Egyébként már akkor intenzíven foglalkozott a lepkészettel, mielőtt Budapestről Izsákra költözött volna. Szoros kapcsolatban állt a kor ismert lepkészeivel, Abafi-Aigner Lajossal és Uhrik Nándorral, asztaltársaságuk a Magyar Rovartani Társaság előfutárának tekinthető. Kostka valószínűleg aktív gyűjtő volt, amit az is bizonyít, hogy néhány általa megtalált példány fellelhető a Magyar Természettudományi Múzeum sodrómolygyűjteményében.
Gilly Zsolt Pro Natura-díjas környezeti nevelő Kostka László természettudományos munkásságát kutatva megállapította, hogy rovar- és madártani megfigyeléseiről, illetve gyűjtéseiről elég kevés adat áll rendelkezésre, az viszont egyértelműsíthető, hogy tevékenységét nemcsak az izsákiak körében, hanem fővárosi tudós berkekben is nagyra értékelték. A fentebb szóba került lepkészeti szenvedélyén túl a gyógyszerész végzettségű szőlősgazda ornitológiai felfedezései is érdekesek, melyekről a Magyar Madártani Központ Aquila című folyóiratában számolt be. Az egyik 1906-os számban izgalmas esetről tudósított: „Kabasólyom (Falco subbuteo) egy időben a csirkéimet kezdte elvinni. Mikor már a harmadikat vitte, az éber kakas felrúgta, úgy hogy a földön hempergett s alig tudott fölszállni, de azért újra eljött, mig le nem lőttem. Öreg nőstény volt s a közelben fészkelt. Úgy látszik, hogy fiainak nem tudott elegendő élelmet hordani s ezért vetemedett erre a neki szokatlan, de aránylag mégis könnyebben elejthető prédára. Láthatólag ügyetlen volt a csirkék fölszedésében.”
Kostka László 1918. február 20-án távozott az élők sorából. Az izsáki alsóvárosi katolikus temetőben nyugszik, ugyanabba a kápolna alatti kriptába temették a családtagjait is. Apja halála után a fia vette át a birtokot és irányította 1949-ig, amikor is államosították, majd 1952-ben az Izsáki Állami Gazdaság tulajdonába került. A világrekorder szőlőtermesztő 1994-ben posztumusz megkapta az Izsák Díszpolgára kitüntetést, 2013-ban pedig, megjelenésének centenáriuma alkalmából az Új szőlőművelési album című kötete reprint kiadásával tisztelegtek az emléke előtt. Izsák Város Önkormányzata és partnerei 2021 nyarán emléktáblát helyeztek el a település hírességének egykori birtokán, a Kostka-telepen álló egyik épület falán. Az izsáki származású Farkas P. József újságíró, a Wojtyła Ház alapító-igazgatója fontosnak tartja, hogy Kostka László emléke ne halványuljon el, ennek érdekében szervezett már szakmai előadásokat, valamint felkérte Balanyi Károly Ferenczy-díjas grafikus- és tűzzománcművészt, hogy készítse el a szőlőtermesztő portréját, amit az emléktábla mellett nemrég ünnepélyes keretek között fel is avattak.
