Egyelőre nem tudunk bionikus testrészekből újjáteremteni valakit. Ehhez még nem áll rendelkezésre a megfelelő technológia. Ám az új, mesterséges szem egy lépéssel közelebb hozza a robotembereket, azaz kiborgokat a valósághoz.

Ez az emberi szem szerkezetét mintázó eszköz körülbelül annyira fényérzékeny, és gyorsabb reakcióidőt produkál, mint egy valódi szemgolyó. Talán nem rendelkezik azzal a teleszkópos vagy éjjellátó képességgel, mint Steve Austin A hatmillió dolláros ember című tévéműsorban, de ez az elektronikus szem élesebben „lát”, mint az emberi szem – nyilatkozták a kutatók a Nature-ben.

„A jövőben ezt a technikát a humanoid robotikához és a látásprotézisekhez is felhasználhatjuk” – mondja Zhiyong Fan mérnök, a Hongkongi Tudományos és Technológiai Egyetem munkatársa.

Az emberi szem széles látómezejét és nagy felbontású látását a kupola alakú retinának köszönheti, amely a szemgolyó hátsó részén elhelyezkedő, fényérzékelő sejtekkel borított terület. Fan és munkatársai egy hajlított alumínium-oxid membránt használtak, amelyet nanoméretű érzékelőkkel tűzdeltek tele. Az érzékelők fényérzékeny anyagból, úgynevezett perovszkitból készültek. A szintetikus retinához csatlakozó vezetékek az ebből kiolvasott adatokat továbbítják a külső áramkörökre, feldolgozni azokat. Pontosan úgy, ahogy az idegrostok is jeleket küldenek a szemgolyóból az agyba.

A szintetikus szem gyorsabban érzékeli a fényváltozásokat, mint az emberi szem:

negyven–százötven ezredmásodperc helyett harminc–negyven ezredmásodperc alatt. A készülék a gyenge fényt is ugyanúgy látja, mint a valódi szem. Bár látómezeje százötven fok helyett csak száz fok…

A mesterséges szem elméletileg sokkal nagyobb felbontást tud érzékelni, mint a valódi, mivel az igazi retina négyzetcentiméterenként tízmillió fényérzékelő sejtet tartalmaz, a szintetikus retina négyszázhatvanmilliót. Minden egyes érzékelőtől külön leolvasásra lenne szükség, ám a jelenlegi elrendezésben a szintetikus retinához csatlakoztatott vezetékek egy milliméter vastagságúak, olyan nagyok, hogy egyszerre több érzékelőt érintenek. Csupán száz ilyen vezeték fér el a retina hátulján, százpixeles képeket létrehozva. „A technológia finomítása sebészi pontosságot igényel” – mondja Fan.
Hongrui Jiang, a Wisconsin-Madison Egyetem villamosmérnöke szerint a jelenlegi „műszem” az egyedi, egészen apró pixelek létrehozására nem éppen praktikus. „Néhány száz oké, de mit szólnak pár millióhoz? A mérnököknek sokkal hatékonyabb módszerre lenne szükségük az emberfeletti látás megteremtéséhez” – írja a Nature-ben.

Akárhogy is, a mesterséges szem azonkívül, hogy sci-fibe illő szenzáció, a tudomány jelentős lépése, az emberi képességek határainak kitolása.