Tanultunk-e a Covid-leckéből?

Elhúzódó hatások

2020 végétől, a Covid-19-járvány következményeként egyre többeknél mutatkozott a poszt-Covid-szindróma vagy hosszú Covid-hatás. A kezdeti tünetek részben vagy egészben újra jelentkeznek, különféle fizikai és lelki zavarokhoz vezetve. Hasonló, de egészen más alapokon nyugvó elhúzódó hatásokat észlelhetünk az oktatásban is. Ezek a már korábban is meglévő alapproblémákban gyökereznek, de a járvány miatt megerősödtek és továbbgyűrűznek. A zavarokat valamilyen hiányosság, felkészületlenség okozta, ilyen pedig bőven akad a gyorsan változó világban, különösen, ha a XXI. századi kihívásokat nem akarjuk tudomásul venni, és makacsul ragaszkodunk az ugyan megszokott, ám rossznak bizonyult működéshez.

 Az alapproblémák rendszere

A járvány alatti online tanítás rávilágított a hazai oktatás régi, neuralgikus területeire: a minősítő/számonkérő szemléletre, a különbözőségek kezelésére, a hagyományos pedagógusszerepre, a digitális és infokommunikációs kihívásokra és a stresszkezelésre. A minősítő/számonkérő szemlélet szűk normához igazítja az értékeket, és nem tud mit kezdeni a sokféleséggel. Az elavult pedagógusszerep és módszertan pedig gátolja a digitális /infokommunikációs lehetőségek használatát. A XXI. századi kívánalmak és a régi iskolai kultúra össze nem illése minden szereplőt feszültségben tart, miközben amúgy is elég stresszt gerjeszt a sok változás és rendkívüli ingergazdagság.

Minden krízis lehetőség a változtatásra. A magyar oktatás a lezárások miatti online térbe lépéssel nagy lehetőséget kapott a változtatásra, alapvetően azonban mozdulatlan maradt. Szórványosan történtek jelentős előrelépések, de az oktatás szemlélete és rendszere nem módosult. Máté evangélista írja: „Akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van” (13,12). A felkészültséggel kihasználhatók a krízisek adta lehetőségek, egyébként pedig súlyosabb veszteségekkel kell számolni.

Megnövekedtek a különbségek országok, régiók, intézmények és egyének között a járvány miatt, és természetesen ott a legerősebben, ahol korábban már nagyobb repedések képződtek. Súlyos oktatási poszt-Covid-szindrómában találtuk magunkat. A helyzet persze korántsem homogén. Számosan ki tudták használni a kényszer szülte helyzetet, és a megtapasztalt hatékony eljárásokat megtartva a krízist fejlődéssel oldották meg. A neuralgikus pontok elemzése során minden állításra jut ellenpélda.

 Minősítő/számonkérő oktatás

A hazai oktatás a bizalmatlanságra épül, a bizalmatlanság pedig a bizonytalanságból fakad. A bizalom hiánya állandó bizonyítási kényszerbe lök minden szereplőt, és akadályozza a tanulást, mert énorientált attitűdöt gerjeszt. A cél a saját megfelelés, a hibátlanság bizonyítása. A feladatorientált egyének hisznek abban, hogy a képességek változhatnak, és a feladat érdekességére, a kihívásra, tanulásra, az erőfeszítésekre összpontosítanak. Ezért a hibát barátnak merik tekinteni, mert a változtatást és tanulást segíti. Az énorientált egyének úgy vélik, hogy a képességek állandók, és a teljesítményre, az eredményre, a másokra való hivatkozásra és a személyes sikerre összpontosítanak. A hibákkal, gyengeségekkel nem akarnak szembenézni, mert az alapjaiban kérdőjelezné meg a képességeiket, sőt énjüket. Mind a kétféle megközelítésnek van alapja, és vannak helyzetek, amelyekben egyik vagy másik előnyösebb. Mégis, a tanulás szempontjából alapszemléletként a változásban való hit a hatékony. A hazai oktatás és nevelés azonban énorientációs.

Minden szereplőnek állandóan bizonyítania kell a minősítő/számonkérő szemléletben, hogy megvan az elvárt képessége, tudása, s elér teljesítményeket. A feleltetés, a dolgozatok, az osztályzatok, százalékok adott norma szerint határozzák meg az egyént. Ez a rendszer bünteti a különbözőségeket, csak szűk kör vagy elit profitálhat belőle.

Az online tanításban viccé vált a minősítés – a diákok könnyen puskáztak, az otthon írt dolgozatok is gyakran kalákában készültek. A pedagógusok nagyon rosszul viselték a kontrol elvesztését. Volt, aki arra kényszerítette a gyerekeket, hogy bekötött szemmel feleljenek.

Mindenki tudta, hogy nem lehet ugyanazt a tudást elvárni a gyerekektől, mintha megfelelő tanításban részesülnének. Kevesebb diákot buktattak meg, mint máskor, és az érettségi is igazodott a helyzethez, a mérce meg is billent. Mindenki ment tovább, mintha mi sem történt volna. A diákok felkészültségében pedig komoly hiányok alakultak ki.

Néhány pedagógus ráállt a csoportfeladatokra, a projektekre, miközben a többségük egész napra a képernyő elé ültette a gyerekeket, hogy frontálisan „leadhassa az anyagot”, és folyton ellenőrizte a jelenlétüket.

Legrosszabbul az éppen oktatási szintet váltó gyerekek jártak, mert a szükséges változás nagyobb bizonytalansági fokkal jár. Az iskolakezdők, a felső tagozatba és a középfokú oktatásba lépők és az érettségizők esetében egész életre szóló hatásról lehet szó. Bátran lehet Covid-generációról beszélni. A szociokulturális hátránnyal érkezők, a képességfejlődésben hiányokkal, zavarokkal küzdők a Covid előttihez képest is sokkal rosszabb helyzetbe kerültek.

Súlyos elmaradások vannak az online tanítási hiányosságok és a gyorsított tananyagleadás következményeképpen az olvasás-írás és számolás terén. A lassan felsőtagozatba lépő gyerekeknél nem tud kialakulni a literális készség. Nagy részük képes írni és olvasni, de nem készség szinten, vagyis jelentős mentális energiát kíván ez a tevékenység. Hasonló a helyzet a számolással. Ezért nem tudják a gyerekek a tananyagot elsajátítani, és a leghatékonyabb módszerekkel is csak a hiányosságok kezelésére futja. Ráadásul a különböző fejlesztő szakemberek és intézmények túlterheltsége miatt féléves-egyéves várakozási idő után kaphatnak a gyerekek akár csak vizsgálatra is időpontot. Ezalatt viszont éppen kikerülhetnek abból a fogékony érési időszakból, amikor a leghatékonyabb lehetne a fejlesztés. A probléma megoldása elmaradt, és tovább fog gyűrűzni a középiskolába és a felsőoktatásba.

Válságba került a Covid-időszakban középfokon tanuló és érettségiző diákok felkészületlensége miatt a felsőoktatás is: gondot okoz a matematikai tudáshiány, illetve a gyenge olvasási és írási képesség, amely nem valamilyen eltérő idegrendszeri fejlődés eredménye, csupán a hiányos és nem megfelelő oktatás okozta elmaradás. A számolás, olvasás és írás zavara is gyakoribbá vált az oktatás minden szintjén. Az elmaradt fejlesztések miatt minden korosztályban megnövekedett a zavarokkal küzdők aránya.

Most ugyanott tart a tanítás szemlélete, mint a Covid-járvány előtt, de erősen megtépázott intézményekkel és szereplőkkel, valamint súlyos hiányosságokkal küzdő gyerekekkel. A bizalmatlanság és a minősítő/számonkérő szemléletet nem rengette meg a járvány, nem sikerült a váltás a megismerő/fejlesztő szemléletre. Pedig a diákok közötti különbségek növekedésével egyre fokozódik megismerésüknek és fejlesztésüknek a fontossága.

 A sokféleség kezelésére való képtelenség

Az ingerkörnyezet gazdagodása mindenkinek előnyös lehet, de elsősorban azoknak, akik eleve képesek élni a lehetőségekkel. A mostani gyorsan bővülő ingerkörnyezetben a gyerekek közötti különbségek is felerősödtek, de ez nemcsak nyereségekkel járt, mert az ingerkörnyezetnek egyre több negatív ágense, ártó hatása is van. Sőt, a gyerekek közötti különbségeken kívül az egyénen belüli képességszerkezet is kiegyenlítetlenebbé vált. A magyar oktatás szűk elvárás-keresztmetszetén egyre kevesebb gyermek jut át, és az így kudarcossá váló gyerekek a különböző betűkkel (BTMN, SNI) jelölve sem tudnak megfelelni az elmaradott szemléletben és módszerekkel működő rendszernek. Nem jutnak a képességfejlődésüknek megfelelő ellátáshoz.

Ráadásul maga a vírus is, az idegrendszer fejlődését befolyásoló hatása révén közrejátszik a gyerekek korábbiaktól eltérő fejlődésében. A gyakoribb enyhe neuroatipikus fejlődésre az oktatásnak fel kell készülnie. Az óvoda és az alsó tagozat pedagógusainak fejlesztő szakemberré kell válniuk ahhoz, hogy a gyerekeket felkészítsék a tanulásra. A pedagógusszerep változás előtt áll.

 A pedagógusszerep

Az online tanítás során az emberi kapcsolatok a korábbiaknál sokkal nagyobb jelentőséget kaptak. Pedagógus, diák és szülő közösen igyekezett úrrá lenni a helyzeten. Az egymásrautaltság érzése számos helyen megmaradt, szorosabb kapcsolat alakult ki a szülők között és a pedagógussal is személyesebb lett a viszony, hiszen az emberek szó szerint beleláttak egymás otthonába. A szülők az oktatási intézmény munkájából többet érzékelhettek, mint korábban, és ez többféle belátáshoz vezetett a tanítással és saját gyermekükkel kapcsolatban is.

A digitális eszközök átalakítják a pedagógusszerepet. A gyerekek nem ismerik jobban a digitális eszközöket, mint a felnőttek, de könnyebben kezelnek újakat, és gyakorlottak is. Az online helyzetben a diákok sokat tudtak segíteni a tanárnak, és aki képes volt partneri kapcsolatra, megtapasztalta, hogy a diákokkal való megegyezés, együttműködés hatékonyabbá teszi a tanítást. Az önirányított tanulásban a tanár szerepe a mediálás.

2016 óta készen áll a Digitális Oktatási Stratégia, de bevezetése máig várat magára, mert az nem egyeztethető össze a mostani oktatási rendszerrel és pedagógusszereppel. Ha a magyar oktatás képes lett volna ezt befogadni, a járványnak nem lenne ilyen mérvű utóhatása.

Számos digitális infokommunikációs eszköz használata a járvány alatti online tanításból bekerült az jelenlegi oktatásba, de a pedagógusszerep és a módszertan átalakítása elmaradt, ezért az új kihívás, a mesterséges intelligencia is kevésbé lesz hasznos, mint stresszt keltő.

 Stresszkezelés

Megemelte a feszültségszintet a gyors változás és a sok inger. Emellett minden szereplő számára külön stresszt okozott a járvány és az online oktatás. A lelki fejlődés szempontjából azonban a tizenévesek néztek szembe a legnagyobb a kihívással. Az identitásfejlődés fontos szakaszában egymástól elválasztotta őket a lezárás, sőt kényszerű közelségbe kerültek a szüleikkel, akikről éppen le kellene válniuk. Ebben a fogékony időszakban sok fiatal olyan mértékben sérült, hogy még most sem tud közösségben tanulni. A gyerekek a visszatéréskor nem kaptak az iskolában segítséget, és ez legerősebben a tizenéves diákokat érintette. Az önértékelési zavar, a súlyos depresszió, az öngyilkossági kísérlet és szerhasználat jelenleg magasabb arányú, mint korábban.

Ezért sokkal nagyobb szerepet kellene kapnia a tizenéves korosztály iskolai ellátásában a mentálhigiénének. A leghatékonyabb terápiás ellátás az önsegítő csoport. A tizenévesek tanulásában az együttműködés és önirányítás nagyobb szerepe jelenthet megoldást, mert a személyes kapcsolatokon keresztül tudják egymást segíteni.

 Mérleg

Az elhúzódó Covid-hatás továbbra is jelentős megoldatlan problémákat hordoz az oktatásban, ami a minden életkort érintő súlyos készség- és tudáshiányban, a fiatalabbaknál főleg a neuroatipikus fejlődésben, tizenéveseknél az identitás- és a társas készség zavaraiban, a pedagógiai szemléleti és módszertani stagnálásban, illetve a minden szereplőt érintő súlyos stresszben látszik meg a legvilágosabban. Feltétlenül kedvező hatás azonban a pedagógusok és a szülők nagyobb együttműködése, illetve a digitális megoldások nagyobb szerepe a tanulásban.

Összességében a krízis kihasználatlan maradt, sőt, számos, hosszan elhúzódó zavart idézett elő. A bajt még lehet fokozni azzal, ha nem nézünk vele szembe, ha a pozitív gondolkodás hamis szelleme és a látszatot fenntartó pozitív propaganda kedvéért az oktatás szereplői nem akarják meglátni a következményeket, és nem vezetik be a szükséges változásokat a XXI. századi tanulási környezet, a megismerő/fejlesztő szemlélet, a tapasztalat- és problémaalapú tanulás, az infokommunikációs segédeszközök természetes jelenléte, az önirányítás és játékosítás, az óvó- és tanítók fejlesztőpedagógiai felkészültsége és a tanárok mentálhigiénés mediátor képzettsége érdekében.

A szerző klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutatóintézet munkatársa

Illusztráció: Sz. Eszteró Anett