Ma már többnyire csak kutatók forgatják, értékelik az egykori gimnáziumi évkönyveket, vagy a családi emlékezet őrzi egy-egy példányukat. Mert hát nagyapáink diákéveiből származó adatokat rejtenek, kikereshetjük „érdemjegyeiket” és iskoláik történetének érdekes mozzanatait is.
Érdemes azonban ezeknek az évkönyveknek azokat a lapjait is forgatni, ahol – ha jól szerkesztették – a tanári testület dolgozatait, tanulmányait adták közre. Nemcsak azért, hogy a tanárok felkészültségét dokumentálják, hanem főleg azért, hogy a szülők és az iskola kapcsolatát erősítsék.
A harmincas-negyvenes években hazánkban százhetvenhárom-százhetvenöt (nyolcosztályos) gimnázium létezett, jóval kevesebb, mint manapság. Családi könyvtárunkban található bekötött évkönyvekben – vagy olykor értesítőnek nevezett kiadványokban – lapozgatva a nevelés tudományát, illetve művészetét érintő szövegeket, Róder Pál írásait idézem.
„Az elmúlt tanév (1933–34) a magyar középiskola szempontjából életbevágó, sorsdöntő események ideje volt. A közvélemény csak a középiskolai reformjavaslattal kapcsolatos eseményekre figyelt fel, de mi az előkészületek mozzanatait is nagy érdeklődéssel figyeltük.” A múlt század utolsó évtizedeiben
mindenütt túlsúlyban volt az értelmi képzés.
Az I. világháború után Európa legtöbb államában az angolszász nevelési rendszer hódított teret, „amely aránylag kevesebb súlyt fektet az értelmi ismeretek közlésére, mint a jellemnevelésre”.
„Deweynek, a nagy amerikai pedagógusnak gondolata: A nevelésnek, mint szüntelen növekedési folyamatnak, nincs célja önmagán kívül. Célja maga a fejlődés, a növekedés.
A nevelés, mint növekedési folyamat, nem csupán előkészület az életre, és nem csak eszköze az életnek, hanem valóságos teljes értékű élet.”
A nevelésnek ez a központi gondolata Dewey pedagógiájának sarokköve. Ha Dewey elméleti tétele nyomán és annak analógiájára a gyakorlati pedagógia területén hasonló központi gondolatot keresünk, „ez a tétel így hangzanék: ne legyen az iskolának és a környezetnek fontosabb célkitűzése, mint a nevelés”.
A budapesti Madách Imre Gimnázium 1939–40. évi értesítője beszámol Róder Pál igazgató kezdeményezéséről, a Szülők Iskolája tanfolyamáról. „A Szülők Iskolájának sikeréből is arra következtethetünk, hogy a közönségben, a szülők nagy részében korántsem hiányzik a nevelési kérdések iránti érdeklődés.
A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy igen sokan vannak, akik a nevelés egész területét világosan áttekinthető szabályok és módszerek egyszerű halmazának tartják. Ők azok, akik csak akkor keresik az eligazító tanácsokat, amikor már baj van, és amikor a kisebb-nagyobb nevelési hibák kusza szövevényében, az okok és okozatok összevisszaságában alig lehet tájékozódni. Ők azok, akik ilyenkor is
kész recepteket kérnek, és azt hiszik, hogy néhány rendszabály merev alkalmazásával a nevelés terén is lehet boldogulni, sőt, a nagy hibákat is helyre lehet hozni.
Ha a nevelés ilyen egyszerű volna, akkor csakugyan könnyen elsajátítható mesterség lenne a szülők és nevelők dolga, amelyet néhány tanács megfogadásával, néhány mesterfogás begyakorlásával mindenki hamarosan elsajátíthatna.
Nem kell azonban különösebb tanultság, csak egy kis élettapasztalat annak felismerésére, hogy a dolog korántsem ilyen egyszerű. Aki valaha vette magának a fáradságot, hogy a gyermeke lelkébe jobban bepillantson, aki érdemesnek tartotta gyermeke életének, különösen a dackorszakban vagy az érés korszakában, esetleg csak annak határán való megfigyelését, annak van már sejtelme azokról a csodálatos mélységekről és sokszor egészen bonyolult rejtelmekről, amelyek a gyermeki lélek fejlődését és kibontakoztatását kísérik és jellemzik. A fejlődő lelki életnek ebbe a finom, érzékeny szövevényébe bizony csak avatott kézzel, hivatott lelkülettel szabad belenyúlni. Ezért
a Szülők Iskolája nem valami mesterség ügyeskedéseibe igyekszik a szülőket bevezetni, hanem átfogó nevelői műveltséget igyekszik terjeszteni.”
Róder Pál az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny 1941. évi 3. számában a kezdeményezés nehézségeiről is szól, az írást ismertető Udvarhelyi Károly szerint „mélyreható és körültekintő figyelemmel sorakoztatja fel” a Székesfővárosi Népművelési Bizottság rendezésében a Madách Imre Gimnáziumban indult Szülők Iskolájával kapcsolatos problémákat. A szülők nagy része nem tudatos nevelő,
„sokszor nem kívánják gyermekeik mélyreható jellemzését hallani, s megismerésükben a nevelőnek segítségére lenni nem törekszenek”.
A nevelők és szülők együttműködése nélkül a gyermek nevelése azonban komolyabb esetekben csak „tüneti kezelés”, minthogy nem is lehet más a mélyebb lelki okok közös feltárása nélkül.
A szülőknek, nevelőknek a közös felelősség, a nevelői műveltség és a nevelői köztudat terjesztése érdekében szervezkedniük kell. A szülői társadalom „emelkedettebb szellemű" része igényli az irányító, felvilágosító tanításokat, a nem igényeseket pedig a nevelők kötelessége azzá nevelni. A Szülők Iskolájának rendszeresítése e téren igen komoly eredményeket hozhatna – összegzi Udvarhelyi Károly.
Nyitókép: a Madách Imre Gimnázium épülete (Wikipédia)
