Püski Sándor vezérszerepben?

Az MSZMP 1958-as, népi írókról szóló állásfoglalása – Veres Péter kifejezésével – „vádindítványszerű” dokumentum, a diktatúrával szembenálló, egységet veszélyeztető népiek figyelmeztetése és felbomlasztása végett született, s egyúttal megelőlegezte a későbbi, 1962-es Püski-pert. A politikai nyomozó szervek bár kezdetben kevéssé ismerték Püski Sándort, fokozatosan arra jutottak, személye alkalmas lehet, hogy a népi írók vezéregyéniségeként bűnpadra ültessék. Csakhogy mi volt mindebből valójában igaz? Püski ténylegesen vezető szerepet vitt volna ebben az időszakban?

Operatív értékű születésnap

Az állásfoglalással kapcsolatos közéleti vitával egy időben kezdődött meg a titkos megfigyelési akció a népi írók csoportjának felbomlasztására. A nyomozás első szakaszának célszemélye a magánpraxist folytató orvos, dr. Tompa Kálmán, Püski Sándor és a közösséghez lazább szálakkal kapcsolódó, egykori parasztpárti politikus, Keresztury Dezső volt. A vizsgáltak köréből az utóbbit 1960 márciusában kiemelték – mondván, nem fejt ki ellenséges tevékenységet. A későbbiekben a politikai rendőrség érdeklődése Püskin és Tompán kívül kiterjedt a székely ügyvédre, Bodor Györgyre, a budapesti brit követség főkönyvtárosaként dolgozó irodalomtörténészre, Gál Istvánra, valamint Gombos Ferenc íróra – aki Simándy Pál álnéven publikált, korábban pedig Püski 1950-ben államosított kiadójának, a Magyar Élet Kiadónak lektorált, majd a Nemzeti Parasztpártban is szerepet vállalt, és nyugdíjazásáig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Szabadművelődési Ügyosztályát vezette –, a fiatal mérnökre, Nagy Endrére és a jogász-műfordító Zsigmond Gyulára, aki a Nemzeti Parasztpártban és a Petőfi Pártban is közreműködött.

Az irodalomrajongó dr. Tompa Kálmán a nagybátyja, Tompa László erdélyi költő révén számos íróval alakított ki baráti kapcsolatot, lakása rendelőként és találkozóhelyként egyaránt funkcionált. Az orvos hatvanadik születésnapjának megünneplése felkeltette a titkosrendőrség figyelmét, bár arról semmilyen előzetes információval nem rendelkezett – hiába szerepelt több ügynök is a meghívottak között –, így utólagos rekonstrukcióra kényszerült a háromnapos összejövetelt illetően. Az 1958. január 3-án kezdődő és 5-én záruló vendégjárásnak-ünneplésnek nagy jelentőséget tulajdonítottak, hiszen a meghívottak köre a magyar irodalom összetartását reprezentálta, s az ilyen találkozók mindig aggodalommal töltötték el a politikai rendőrséget. A Belügyminisztérium belsőreakció-elhárításért felelős II/5. Osztálya gyors feldolgozómunkát folytatott, mivel Tompa kiterjedt kapcsolatrendszere széles körű operatív összeköttetések kialakításával kecsegtetett.

Tompa lakásán titkos házkutatást tartottak, s olyan dokumentumokra bukkantak, amelyek Püskire terelték a figyelmet. Élettörténetéről, eszmerendszeréről kevés információ állt a belügyesek rendelkezésére, erről az 1957. március 11-én készült, vélhetően internálása ügyében készített környezettanulmány tanúskodik. Az akkori és korábbi lakhelyein kikérdezett házfelügyelők és lakóbizottsági tagok nem sok újdonsággal szolgálhattak: a könyvkereskedőként, majd keramikusként bemutatott Püskit zárkózott személyként írták le, aki a szomszédokkal bizalmas viszonyt nem ápolt. Továbbá megállapították azt is, hogy az „ellenforradalom” alatt visszafogott magatartást tanúsított, politikai irányultságára, az 1956-os forradalomról vallott nézeteire nem derült fény, és Püski Sándor korábbi, a sajtóban is megjelent, a párt ideológiáját bíráló nyilatkozatait elmulasztották figyelembe venni.

Egy a tábor

A BM II/5. Osztályán 1958. május 20-án nyitották meg a „népies” írókkal foglalkozó, úgynevezett előzetes ellenőrzési dossziét. A nyomozás célkeresztjében ekkor két személy, Tompa Kálmán és Püski Sándor állt. Halmai György rendőrhadnagy ugyanis az irodalom területén végzett elhárító munka során úgy értékelte, hogy a „népies” írók környezetében ellenséges tevékenység folyik, amelynek kivizsgálása céljából szükségesnek tartotta az ügynöki bizalmas nyomozás bevezetését. Mindezt a népiek gondolatvilágának, eszméinek az értelmiségi körökben való nagymértékű és a fennálló rendszerre veszélyes elterjedésével indokolta.

Püski Sándor 1958. július 21-én, Engelhardt János rendőrfőhadnagy javaslata alapján került az állambiztonság operatív nyilvántartásába, a róla szóló rövid megállapításai – politikai tevékenységének és kapcsolatrendszerének értékelése – a későbbi szövegek fundamentumát képezték.

A célszemély

Az 1958. szeptember 22-ére keltezett, Borók Kálmán rendőrfőhadnagy által jegyzett összefoglaló jelentés Püski Sándor életútját vázolta fel. Ebben Püski politikai tevékenységét bemutatva hangsúlyozta, hogy az a Nemzeti Parasztpárt „jobboldalához” tartozott.
A népi írók szellemi műhelyének és publikációs fórumának szánt Magyar Írás Kiadó Szövetkezet megalapításával Püskinek, mint a főhadnagy kiemelte: „az anyagi érdekeltség mellett elsősorban a kommunista könyvkiadás monopóliumának megtörése” volt a célja. Jelentésében Borók a Magyar Közösség tagjainak sorába állította Püskit, feltehetően nem a valóságnak megfelelően. Szekér Nóra történész, a téma kutatója szerint, Püskit, bár személyes kapcsolatai révén szoros összeköttetésben állt a Magyar Testvéri Közösséggel, sosem avatták annak hivatalos tagjává.

A politikai rendőrség Püski Sándor-képe lassan körvonalazódott. Az 1958. november 20-án készült operatív jelentés szerint az addig alkalmazott hálózati ellenőrzés és telefonlehallgatás folytatása mellett döntöttek, mivel a megfigyelt személy – értékelésük szerint – tudatos, ellenséges tevékenységet fejt ki, igyekszik a vele érintkező írókat szembeállítani más értelmiségi személyek és a párt politikájával. Az ellenállás „tudatos ébrentartójaként és szervezőjeként” aposztrofálták, „külföldi biztatókat” is feltételezve. A szintén Borók Kálmán rendőrfőhadnagy jegyezte, 1958. november 26-i összefoglaló jelentés Püski családi-kapcsolati hátteréről új összefüggéseket mutat be. Tanulságos kísérletet tesz ugyanis Püski népi írók irányában tanúsított magatartásának dichotóm értelmezésére, a népi mozgalom jobb- és balszárnyának mesterséges, mechanikus szétválasztására, a „jó” és a „rossz” népi írók egymástól való elkülönítésére: „Püski mint kiadótulajdonos igen jó kapcsolatot teremtett a »népi« írókkal, könyveiket kiadta, országszerte terjesztette. Jó szervezőnek, üzletembernek bizonyult, írói körökben igen nagy tekintélyre, befolyásra tett szert. A nacionalista, soviniszta, antiszemita és szovjetellenes művek kiadásával politikailag megnyerte a jobboldal bizalmát. Ezek mellett azonban igyekezett baloldali írók műveit is kiadni. Darvas József, Nagy István, Veres Péter, Szabó Pál, Asztalos István, Földeák János stb. A baloldali írók könyveinek kiadását a jobboldalnak azzal indokolta, hogy ezeket a baloldali, de becsületes tévelygő magyarokat meg kell nyerni, ki kell ragadni a zsidó befolyás alól” – jellemezte célszemélyét a jelentésíró tiszt.

Szerepének értékelésekor Borók kiemelte továbbá, hogy a rendelkezésre álló adatok tükrében Püski ellenséges beállítottságú, aki az irodalmi élet jelentős személyiségeivel való kapcsolattartás mellett saját lakásán a rendszerellenes hangoknak is fórumot biztosít. A népi ideológia mögé bújva tudatosan manipulálja az írókat, akik őt nélkülözhetetlen tanácsadónak tekintik.

A Borók rendőrfőhadnagy által 1959. október 15-én készített operatív terv „Püskyt” már mint a „Harmadikos” fedőnevű ügy egyik fő célszemélyét mutatta be. Könyvkiadói tevékenységét értékelve megjegyezte, hogy már e kezdeti időszakban is több jeles népi író munkáját kiadta, „bizalmukba férkőzött”.

Aktuális helyzetét a népiek táborában így minősítette a főhadnagy: „Megbízható adataink igazolják, hogy napjainkban is rendszeresen ellenséges tevékenységet fejt ki. Lakására ellenséges beállítottságú személyek járnak, s ott társasági formába[n] politikai megbeszéléseket tartanak. Szerepe a népi írók befolyásolásánál igen jelentős. Mint régi kiadójuk, többen lekötelezettjei, másokhoz behízelegte magát, bizalmukba férkőzött, egyesek nélkülözhetetlen tanácsadójuknak tartják. A legfontosabb eseményekről rendszeresen tájékoztatják, informálják Püskyt, s ilyen esetekben összeülnek és a helyzetértékelés után megbeszélik a teendőket.”

A politikai rendőrség dokumentumaiból az is kitűnik, hogy a titkos ellenőrzés minden módszerével éltek a nyomozás során: lehallgatták a lakását és a telefonját, úgynevezett K-ellenőrzés keretében átvizsgálták a levelezését, több esetben követték, ügynököket állítottak rá. S mindeközben megkezdték a Magyar Közösség történetének feldolgozását is, valamint Gál István és Püski kapcsolatának feltérképezését.

Kapcsolatban

A titkos információk Püski baráti körében gyakran rendszerváltást vizionáló, „szélsőséges” kijelentésekről szóltak, ezért a politikai nyomozók bizonyítva látták a direkt „rendszerellenességet”. A konstrukció újabb elemeként Püskiék 1956. november 4-e utáni nyílt ellenállását a Tamási Áron nevéhez köthető Gond és hitvallás című kiáltvány pozitív értékelésében mutatták ki, továbbá a Petőfi Párt politikájára alapozott népi írói egység fenntartásában, erősítésében jelölték meg.

A titkosszolgálat szerinti hálózat – tablókép az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából (4.1. – 954)

Püski Sándor vezérszerepét minden módon igyekeztek kidomborítani, azt állították, hogy 1959-ben, a népi írókkal folytatott egyik beszélgetés alkalmával befolyásolta az újjáalakuló Írószövetség kialakítandó állásfoglalásának szövegét, szovjetunióbéli útja előtt manipulálta Németh Lászlót, Veres Péter születésnapját a „népies egység erősítésére” használta fel, Szentiványi Kálmánon keresztül kívánt a párt és a népi írók között közvetíteni, sokszorosította s „harmadik utas nacionalista körökben” terjesztette Veres Péter Horthy-korszakról szóló visszaemlékezését.

Püski összekötő szerepe az évek előrehaladtával meglazult. Míg ő lassanként lemondott a hatalommal való kompromisszumról, a népi írók fokozatosan feladták hallgatásukat, ennek volt jele Németh László említett 1959-es szovjet tanulmányútja, valamint Illyés Gyulának 1960-ban, az Ország-Világban megjelent interjúja. A feljegyzés egyértelmű sikerként könyvelte el a népi írók szövetségének szétesését: „A párt eredményes politikája, a konszolidáció előre haladása Püskiék egységtörekvését akadályozta, s végül megbénította. (…) Püskiék befolyása egyre inkább csökken. Már november 4-e után Kodolányi Jánosnak az a véleménye: »a kormánnyal együtt kell működni«, s ő ennek érdekében eredményes lépéseket is tesz. Féja Géza is tesz lépéseket, azonban sikertelenségéért Püskiék kigúnyolják. Tamási Áron nyilatkozata, s megjelent »Szirom és Boly« c. könyve, továbbá Németh László szovjetunióbeli útja – egyre inkább azt mutatja, hogy a »féltve őrzött egység« lassan megbomlik.”

A nyomozás során nagy nyomatékot kapott (s gondolkodásában csakugyan hangsúlyosan szerepelt) a nyugati kapcsolatok mellett a határon túli magyarokkal, különösen is az erdélyi magyarokkal fennálló viszonyrendszer. A feljegyzés szerint Püskit aggasztották a Maros-Magyar Autonóm tartomány határváltozásaival együtt járó magyarellenes megnyilvánulások, amelyekkel szemben az írók fellépését sürgette.

Sándor György rendőrszázados 1961 decemberében Püski jelentőségét az addigiaknál objektívebben értékelte: „Nem pontos az a megfogalmazás Püski Sándor esetében, hogy a népi írókat ma is összefogja. Ez az ellenforradalom utáni időszakra áll. A jelentősebb népi írók közül Veres Péterrel és Szabó Pállal ma is kapcsolatot tart, a többiekkel azonban a kapcsolata lazult és befolyása meggyengült.”

Hogyan tovább?

A titkos nyomozás alatt kibontakozó konstrukció nemcsak az őrizetbevételeknek szolgáltatott alapot, de befolyással volt a perre, sőt megjelent az 1962-es ítélet szövegében is. Püski tekintélye valóban szembetűnő volt, azonban összetartó ereje idővel megtört, az 1958-as népi írókról szóló állásfoglalás és a hatalom bizonyos engedményeinek hatására szellemi-baráti körén belül megindult az olvadás.