Merthogy ma már a helyesírás-ellenőrzővel példálózunk, ő a mumus. Ha véletlenül azt mondom, hogy „ne csak beszélj, tégy es valamit érte!”, vagy hogy „égy egy szeletet!”, a helyesírás-ellenőrző elkezd villogni, sisteregni, majd zokogva összeomlik. Még a „ne vígy minket kísértésbe!” sem megy át a szűrőjén, pedig az a Miatyánkból van (sejtettem én, hogy a hívők a nyelvleírók szerint parasztok).
Mint az olvasó gondolhatja, itt rendhagyó igékről van szó, amelyekkel a bináris kódokat használó rendszerek vagy emberek nem tudnak mit kezdeni. Fel is teszik a kérdést, hogy kell-e ez nekünk, nem lenne-e jobb, ha mindent, ami elüt a szabálytól, végképp eltörölnénk, mint a múltat (vesd össze az Internacionáléval: „A múltat végképp eltörölni / Rabszolga-had, indulj velünk! / A Föld fog sarkából kidőlni, / Semmik vagyunk, s minden leszünk!”).
A nyelvészek ezeket a rendhagyó igéket sz/v-tövűeknek hívják, a felszólító mód határozatlan (alanyi) ragozású egyes szám második személyű rövid alakjainál fordul elő velük az az anomália, amelyért a lecseszést kaptam. A tesz-ből tégy/tegyél lesz, a visz-ből vígy/vigyél, a vesz-ből végy/vegyél, a lesz-ből légy/legyél, kivétel az eszik és iszik: nem létezik olyan, hogy „égy egy szelet kenyeret!”, vagy „így egy csepp vizet, ha csuklasz”. Pedig dehogynem, szüleim nagyon is használták ezeket, mint ahogy egész Kézdiszék, s csuklóból való beszélgetés közben használom én is (amíg el nem kezdek gondolkodni, hogy vajon jól mondtam-e). De mivel a kézdi székely erősen nem szereti a szó első szótagjában levő hosszú magánhangzókat, ez valójában így hangzik: „igy egy csepp vizet!”, „vigy egy lapátot”.
Na, a helyesírás-ellenőrző újra visít nekem, hogy „csuklasz” márpedig nem létezik. Kicsiapámé, hát hogy mondják azt, ha nem én csuklok, hanem te csuklasz: csukolsz? (Mifene, a csukolsz-at sem ismered? Hát hogy engedtek téged az emberek elé???) Szerencsére hamar kiderül, hogy ez nem a nyelvészek, hanem a nyelvet bináris rendszerekbe gyömöszölő nyelvleírók hibájáról van szó, a csuklasz nagyon is helyes. A csuklik ige ragozása amúgy kedvenc játékszere az internet népének, a sok-sok hozzászólásból kigyöngyözött tudomány így néz ki: én csuklom, te csuklasz, ő csuklik, mi csuklunk, ti csuklotok, ők csuklanak. Ha elegünk van abból, hogy a másik mindegyre azt mondja, hogy hukk, akkor úgy kell rászólni, hogy „ne csukolj!” (Bezzeg ezt ismered, ugye, fene a jódolgodat!)
Én nem tudom, mi van ma a helyesírás-ellenőrzővel, de eiszen megkergült. Ez a franc most a kicsiapáméba köt be. Mi nem érthető ebből? Megsértettelek, és kész! Ha ilyent hallasz, akkor fuss! Olyan ez, mint Csíkban a kicsibarátom, csak egy kicsit kacifántosabb, merthogy egész mitológia van benne. A kicsiapa (kisapa) a nagybácsit jelenti (de már inkább csak jelentette). Szokás volt régen, ha az apa meghalt a háborúban vagy esetleg egy csetepatéban a korcsomában, vagy egy medve ette meg, akkor a kisebb testvére vette el a feleségét, hogy ne nőjenek fel árván a gyermekek. S hát milyen a gyermek, ha egy másik kölyökbe bele akart kötni, akkor azt mondta neki, hogy te igazából nem is az apádé vagy, hanem a kicsiapámé (magyarán: anyád félrejárt, emiatt kurva).
Szóval javaslom a helyesírás-ellenőrzőnek, hogy fogja vissza magát egy cseppet, s ne mind bezgessen münköt, mert felidegesedünk, s lesz akkor haddelhadd!
Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán by Copilot
