Magyar múzeumok és kutatóhelyek együttműködésében néhány éve tudományos program indult a Seuso-kincsek keletkezéstörténetének felderítésére, feltételezett magyarországi lelőhelyének azonosítására és a páratlan művészi és anyagi értékű ezüstlelet részletes leírására és dokumentálására. A másfél évezrede elrejtett, a közvetett bizonyítékok szerint nagy valószínűséggel a Fejér megyei Kőszárhegyen előkerült, majd illegálisan külföldre csempészett, végül sok viszontagság után visszavásárolt, késő római kori páratlan műkincslelet vizsgálatában szerepet kapnak a legmodernebb műszerekkel végzett anyagvizsgálati módszerek is.
A Seuso Kutatási Projekt része az edények készítési technikájának vizsgálata, és ebből kiindulva a tárgyak készítési helyének meghatározása, illetve lehetőség szerint készítőik azonosítása. E munkához fontos adalékokkal szolgálhatnak a műtárgyak anyagösszetételének meghatározására alkalmas fizikai és kémiai elemzések, a leletet rejtő üst réz-, illetve az ezüstedények ezüstanyagának, valamint a díszítőelemek, aranyozások és az alkatrészek rögzítéséhez felhasznált forraszanyag vizsgálata.
A felhasznált ötvözetek fémösszetételének pontos ismerete segítséget nyújthat a hasonló korabeli leletek összehasonlító vizsgálatához. Egyes kisebb koncentrációban megjelenő elemek mennyisége támpontot adhat az edények készítéséhez felhasznált ezüstérc lelőhelyének lehatárolásához, és felvilágosítással szolgálhat az egykori kohászati és ötvöseljárásokról.
Az anyagvizsgálatok segítségével, az ezüstműves műhelyek jellegzetességei alapján esetleg következtetni lehet a leletek készítési helyére.
A Seuso-kincs tanulmányozása más hasonló ezüsttárgyakkal összevetve fontos adalékokat nyújthat a késő császárkori ezüstművesség kutatásához.
Két hazai kutatóhely, az Eötvös Loránd Kutatóhálózathoz tartozó Földtani és Geokémiai, valamint Anyag- és Környezetkémiai Intézet munkatársai a röntgenfluoreszcencia jelenségén alapuló műszerekkel őrzési helyükön, a Magyar Nemzeti Múzeumban vizsgálták az értékes ezüsttárgyakat. A modern műszertechnika ugyanis már olyan, nagy teljesítőképességű, ugyanakkor egy hajszárítóhoz vagy fúrógéphez hasonlítható méretű hordozható műszerekkel szolgál, amelyek lehetőséget adnak bármilyen helyszíni mérésre. Ez különösen előnyös a muzeológusok számára, hiszen így nem kell a műtárgyakat elszállítani a természettudományi laboratóriumokba.
A röntgenfluoreszcencia spektrometria (RFA), az elemanalitika egyik korszerű módszere, azt a fizikai jelenséget használja ki, hogy a röntgen-besugárzás átmenetileg megváltoztatja az egyes kémiai elemek atomjainak elektronszerkezetét, amelyek azután rájuk jellemző röntgensugárzást bocsátanak vissza. A másodlagos röntgensugárzás hullámhossza az adott elemre, intenzitása annak mennyiségére jellemző.
Az RFA-módszer nagy előnye, hogy úgy szolgáltat részletes adatokat az anyagösszetételről – alapvetően a különböző fémek jelenlétéről és mennyiségéről –, hogy semmilyen változást nem okoz a vizsgált tárgyakon. Emiatt akár értékes festmények vizsgálatára is aggálymentesen használható, és használták is. A festék kémiai összetételének ismerete alapján el lehet dönteni, hogy egy festmény valóban a feltételezett korszakban készült-e, vagyis a módszer megkönnyíti a hamisítások leleplezését. Egy vitatott Csontváry-festményről például RFA-méréssel bebizonyították, hogy csak másolat, ugyanis Csontváry idejében még nem használtak olyan összetételű festéket, amelyet az analízis kimutatott.
Magyar kutatók a Seuso-kincs archeometriai vizsgálatának legújabb eredményeit a világ egyik vezető régészeti folyóiratában, az Archaeological and Anthropological Sciencesben közölték.
A kutatók megállapították, hogy a tárgyak jó minőségű, legalább kilencvenöt százalék ezüsttartalmú ötvözetből készültek, amelyet készítőik tudatosan ötvöztek rézzel, hogy növeljék az ezüst keménységét, ellenálló képességét. Erre utal az is, hogy a nagyobb igénybevételnek kitett részek (fogófül, talp) réztartalma némileg magasabb. A bizmut és az ólom aránya jellemző az ezüst eredetére, s ennek alapján a kutatók megállapították, hogy a Seuso-kincsek készítésük alapján két csoportra oszthatók.
Bebizonyosodott az elemösszetétel alapján, hogy az egykori műhelyek kétféle forrasztási és aranyozási eljárást alkalmaztak. A vizsgálat érzékenysége kimutathatóvá tette az aranyozás nyomait a tárgyak olyan részein is, ahol az már szabad szemmel nem volt észlelhető. A felhasznált ezüst pontos eredetét egyelőre még nem sikerült meghatározni. Az azonban világossá vált, hogy ezüsttartalmú ólomércből magas hőmérsékletű kiégetéssel (kupellálás) előállított nemesfémről van szó, mivel nem mutathatók ki benne a természetben elemi formában megtalálható fémezüst könnyen illó nyomelemei, ólomtartalma viszont a kupellált ezüstre jellemző mértékű. A kutatók remélik, hogy a folyamatban lévő ólomizotópos vizsgálat akár a felhasznált ezüstérc lelőhelyének meghatározását is lehetővé teszi majd.
