Pályája kezdetétől fogva nemcsak író, hanem lapszerkesztő is, emellett hamar bekapcsolódott a politikába is: 1848-ban a pesti forradalmi ifjúság egyik vezére, majd a szabadságharc főbb eseményeinek is részese volt. 1861 és 1896 között országgyűlési képviselő, később pedig a főrendiház tagja. Részt vállalt a nemzetközi békemozgalomban és az európai párbeszéd fenntartását célzó Interparlamentáris Unió munkájában is. Talán meglepő, de az írófejedelem egyértelműen a korszak hivatásos politikusai közé tartozott. A politikáért élt, de nem a politikából. Jókai a közélet „szent ügyeit” szolgáló, elhivatott politikus volt, aki magánvagyonából jelentős összegeket, idejéből pedig számtalan órát áldozott pártjára és párttársaira. Igaz, időnként maga is rászorult befolyásos politikustársai, például Tisza Kálmán miniszterelnök segítségére.

Ősi alkotmányos tudat

Jókai már 1856 táján megalkotta lapjában a Politikus Csizmadia figuráját, aki egyszerű polgárként, kvázi alkalmi politikusként hosszú évtizedeken át kisebb-nagyobb tréfás bölcselkedéseket fűzött a napi eseményekhez. Vallotta, hogy ősi alkotmányos tudatának köszönhetően a magyar politikus nép, ugyanis mindenki előszeretettel magyarázza a közélet aktuális történéseit. „Nálunk minden életregény, minden családi dráma annyira össze van nőve a nemzet közéletével (…). Kérdezzétek meg a családi szakadások okait – közélet viszályaira fognak visszavezetni. Kérdezzétek meg nagy jellemek kiemelkedését, elbukását – politikai katasztrófokat fogtok találni” – írja Politikai divatok (1862/63) című, a cenzúra beavatkozása ellenére is a szabadságharcnak emléket állító regényének előszavában.

Fajsúlyos témák

Jókai több mint harminc éven át a képviselőházban politizált, s kezdetben szintén ő (is) irányította pártja választási küzdelmeit: „…nekem ez életpályám” – írta testvérének, Károlynak 1869-ben. A három évvel későbbi kampány során pedig így fogalmazott: „Most nincs érzékem a költészethez, a csata forgatagában állok, és darabokra tépnek.” Nyolcvanhét képviselőházi beszédének témaválasztása szintén arra utal, hogy Jókai az ellenzéki Balközép, majd 1875 után a kormányt támogató Szabadelvű Párt egyik vezető politikusa volt, alapvetően elvi kérdésekben – például költségvetési viták során – hallatta hangját, és igen változatos ügyekben képviselte pártja álláspontját, nem kerülve a fajsúlyos témákat, például a nemzetiségek és a zsidóság egyenjogúságának kérdését sem. Felszólalásai többsége így vagy úgy az ország alkotmányjogi helyzetével függött össze, illetve a mindenkori kormány pénzügyi és adópolitikáját érintette, a kulturális ügyek csak ezek után következtek a sorban. Képviselői megbízatásán kívül is ezer szállal kötődött a politika világához, gondoljunk mindenekelőtt kiterjedt újságírói, lapszerkesztői tevékenységére: politikai napilapot, élclapot és népies hetilapot egyaránt működtetett.

Mentalitásformáló elképzelt világ

Természetesen az írói fantáziával átszőtt elbeszélés soha nem azonosítható teljes egészében azokkal a közéleti állapotokkal, amelyek között a szépirodalmi mű íródott, mégis úgy vélem, hogy a Jókai-regények Magyarország-képe éppúgy tekinthető a korabeli viszonyok tükröződésének és benne Jókai álláspontja kifejezésének, mint közgondolkodást befolyásoló, mentalitásformáló elképzelt világnak. Különösen igaz lehet ez az író 1860-as, 1870-es években megjelent alkotásaira.

A kapitalista átalakulás és az 1867-ben beköszöntött politikai rendszerváltás időszaka számos morális kérdést, értékválasztással összefüggő dilemmát vetett fel. A modernizálódó Magyarország közéletének eme jelenségeivel kapcsolatban több más író (Arany László, Asbóth János stb.) is papírra vetette gondolatait, ugyanakkor kétségtelen, hogy a XIX. század második felében népszerűsége okán Jókai Mór és Mikszáth Kálmán munkái formálták sokaknak a politika világáról alkotott képét, amelyekből nem hiányzott a korrupció ábrázolása sem.

Hazafiúi feladatul is szép

Jókai regényeiben például az üzletemberek, a bankárok döntően negatív szereplőkként jelennek meg, akik a pénzügyi csődökkel rendszerint elnyerik méltó büntetésüket. A javarészt idegen származású, az embereket kihasználó és azonnali haszonra törekvő tőzsdés figuráját az író több alkalommal is szembeállítja a megfontoltan gyarapodó, tisztességes mérnök, ipari (kis- és közép-) vállalkozó alakjával. Már az 1863-ban megjelent Felfordult világ egyik szereplője is így fogalmaz: „Én az iparnak és a spekulációnak nem vagyok ellene; sőt ha ésszel és becsülettel viszik a kettőt, hazafiúi feladatul is szépnek találom; de utálom a szédelgőket, ezeket a senki- és semmiembereket, akiknek semmi vállalatuk sincs, mint a szerencse, a börzei árapály, akiknek minden mesterségük a contremine [az árak esésére alapított spekuláció], akik milliomossá lesznek anélkül, hogy valami iparágat felemeltek volna; de azért elismert tekintélyek; díszpolgárok, jótékony intézetek elnökei, közhasznú társulatokban választmányi tagok, protektorok, mecénások, hercegek! S ha kérdi az ember: miért? Azt feleli rá, hja, mert ez nagy ember; de miért? Milliomai vannak! Hol vette? Nem tudja senki.”

E probléma legrészletesebb és legismertebb kifejtését az 1870-ben napvilágot látott Fekete gyémántokban, Berend Iván és Kaulman Félix magatartásának szembeállításában találhatjuk meg. Talán nem mellékes, hogy az 1860-as évek elején játszódó regény címe eredetileg a „Hogyan kell meggazdagodni?” volt. A korrupció témája mint a tisztességtelen vagyonszerzés egyik lehetséges eszköze többször föltűnik Jókai XIX. századról szóló regényeiben, például az igazságszolgáltatás lekenyerezése, a hadsereg működése (élelmezése) vagy a vasútépítések kapcsán, igaz, mindig az 1867-es kiegyezést megelőző évekre, évtizedekre visszavetítve. Bizonyára nem véletlen, hogy az író valamely kormányzati politikus korrumpálásának technikájával éppen az 1872-ben kiadott Az arany emberben ismerteti meg az olvasót. Az 1820-as évekbe helyezett regény főhőse, Timár Mihály nagykereskedő egy bécsi államhivatalnokot (minisztert) veszteget meg egy hasznot nem hajtó koronabirtok áron fölül történő kibérlésével. E nagylelkű ajánlatért cserébe a császári hatóságok beszüntetik az ellene indított igazságügyi vizsgálatot, sőt nemesi címet kap, és még kitüntetésre is javasolhat valakit (leginkább saját magát).

Barabás Miklós rajza március 15-ről, a középpontjában Jókai, a jobbján Vasvári Pál, a balján Petőfi Sándor  (forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum / Wikimedia)

 

A rajz felirata: „1848. mart. 15-én, az ébredés hajnalán a már szabad nép zajjal megrohanja a nyomdát, s szakadó esőben kapkodja szét a szabad sajtó első termékét: Petőfi »Talpra magyar«-ját. Jókai Mór a nyomdából kijövet, meglátva az esernyők tengerét, így szól a tisztelt polgártársakhoz: »Ez a vitéz forradalmár nép hogy félti egy kis esőtől kalapját, kabátját, hát még a bőrét!« Erre az ezernyi esernyők becsukódnak, és a tisztelt polgártársak nagy tömege zuhogó esőben, csukott esernyővel bőrig ázik.”

Hol háború, hol színjáték

A korrupció mellett Jókai pellengérre állítja a választási kampányok visszásságait is. Szinte teljes regényt szentel a szavazatokért folytatott hadjáratnak, hol háborúként, hol színjátékként láttatva a politikai küzdelmeket. Az 1875-ben megjelent Az élet komédiásaiban a választási kampányok során akkoriban már előszeretettel alkalmazott, az ellenfél becsületét célzó lejárató akciókról a következőket írja: „A rágalom háromheti moratóriumot kap. Ezalatt szabad és szokásos a jelöltekre s azoknak hozzátartozandóira minden kigondolható nemét a bűnnek és gonoszságnak ráfogni, s a megtámadottnak azért megharagudni nem szabad. (…) Ki ijedezne a sártól, mikor rókavadászat van?” Jókai rávilágít a modern politizálás erkölcstelen, manipulatív vonásaira (ám nem kérdőjelezve meg a parlamentarizmus értékeit), mindezt azonban gyakran a humor irodalmi eszközeivel. A felül lévők kinevetésének lehetősége fontos lélektani szükséglet, de a szarkasztikus ábrázolás az olvasót elnézőbbé, engedékenyebbé is tehette a politikai élet gyarlóságaival, „úri huncutságaival” szemben (mint ismeretes, később Mikszáth is alkalmazta ezt a technikát).

A kiegyenlítő

Fontos kiemelnünk, hogy Jókai politikusként rendszeresen fellépett a közéletet megosztó konfliktusok csillapítása, kiegyenlítése érdekében és a nemtelen támadások ellen. Ha idősebb korára valamelyest kiábrándult is a politika ádáz világából, emberi és művészi idealizmusát élete végéig nem adta fel. Csak néhány közvetítői tevékenységei közül: ellenzéki lapszerkesztő-politikusként nyílt levelet írt 1872-ben kollégájának, Törs Kálmánnak a miniszterelnök magánügyeit érintő lejárató cikkét kifogásolva; igyekezett elsimítani a párttársai között támadt viszályokat; 1880-ban az újságírás etikájának erősítése és a hírlapírókat érő támadások csökkentése érdekében újságíróegylet alapítását kezdeményezte. Felemelte szavát az antiszemita mozgalom ellen; önmérsékletre kérte az őt tüntető jelleggel ünnepelni akaró egyetemi ifjúságot; megpróbálta összebékíteni a király és a szabadsághős, Ferenc József és Kossuth Lajos tiszteletét, azaz a dinasztikus lojalitást és a nemzeti büszkeség érzését. Végül kitartóan dolgozott az osztrák–magyar megbékélés ügyén, számos igaztalan támadást is magára vonva ezzel a törekvésével. Mint ismeretes, Rudolf főherceg felkérésére Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című könyvsorozat magyar kiadásának főszerkesztője lett. A díszes kötetek bemutatják az államalakulat különböző régióit, népeit és változatos kultúráját, ezáltal erősítve az összetartozás tudatát. A nálunk igen népszerűtlen császári Gotterhalte leváltására királyt éltető verset írt, hogy a magyar nemzetnek is legyen saját királyhimnusza (s Erkel és Liszt komponált ehhez zenét ugyanezen megfontolásból). Mégis, az integráció megjelenítése szempontjából talán a legsikeresebb irodalmi vállalkozásnak A jövő század regénye című munkáját tekinthetjük. Az 1872-ben megjelent utópikus műben az orosz birodalmi ambícióknak bátran ellenálló, immár Buda központtal működő kettős Monarchia uralkodója Habsburg
Árpád, óramű pontosságával üzemelő parlamentjében pedig minden itt élő nép saját nyelvén szólalhat fel a tökéletes egyenjogúság jegyében.

 

A szerző történész, a HUN-REN BTK Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója

Nyitókép: Sz. Eszteró Anett grafikája