◼Hogy áll a kutatás Petőfi halálával kapcsolatban?

A történetírásnak két alapvető iránya van: az egyik szerint a múlt megismerhető, a másik szerint nem. Tertium non datur – harmadik lehetőség nincs. A Petőfi-rejtéllyel is így állunk. A köztudatban 1849-től az élt, hogy Petőfi hősi halált halt a Segesvár–Fehéregyháza közötti ütközetben. A cenzúra enyhültével 1860/61-ben Pákh Albert, a Vasárnapi Újság szerkesztője felhívására harminc-negyven beszámoló született a költő utolsó napjairól. A felüknek köze sem volt Petőfihez. A másik felükben akadt érték: Lengyel József székelykeresztúri orvos megírta, hogy az ütközet alatt többször is beszélt a költővel, aki az összecsapásokban mérsékelten vett részt, és Fehéregyháza felől szemlélte az eseményeket. Valószínűleg Lengyel látta utoljára élve, aki lóháton menekült Héjjasfalva felé, s visszanézve látni vélte a fehér ingben ugyanabba az irányba futó költőt. Aligha lehet biztosra venni ilyen megfigyelést. De aztán a provizórium miatt szigorodott a cenzúra, az anyag egy része már nem jelenhetett meg, ráadásul el is veszett.

◼Mikor született az az elgondolás, hogy a muszkák Petőfit magukkal vitték hadifogolynak, és Szibériában élt s halt meg?

1849-től búvópatakként fel-felbukkant, s az 1870-es években erősödött fel. Előállt egy szélhámos, mondván, ólombányában raboskodott vele, de hamar kiderült, hogy a legegyszerűbb orosz vezényszavakat sem ismeri. A legenda elterjedésének két magyarázata van. Egyrészt Bem apó azzal fenyegette az erdélyieket, ha nem harcolnak keményen, elviszi őket az orosz: Szibéria mint a száműzetés őseredeti helye már az 1830-as években megjelent a magyar köztudatban. Másrészt 1863/64-ben újabb lengyel függetlenségi háború tört ki, amelyben magyarok is harcoltak. Többük szibériai fogságba került, de a kiegyezés után a Külügyminisztérium közbenjárására hazaengedték őket – a cári Oroszország betartotta a nemzetközi megállapodásokat, nem úgy, mint a Szovjetunió vagy Putyin.

◼Mikor kezdődtek a komolyabb kutatások?

Az 1880-as évektől többször felvetődött, hogy fel kellene tárni a csatamezőt és a sírokat. Gyalókay Lajos honvéd százados ekkor jelentette meg visszaemlékezéseit, azt állítva, hogy majdnem megmentette Petőfit, mert az ütközet végén felajánlotta neki, hogy a kocsiján meneküljenek el együtt, a költő azonban azt felelte, hogy a kocsis már biztosan megszökött, ő inkább gyalog próbálkozik. Elvben Gyalókay beszélt utoljára vele – én többé-kevésbé hitelesnek tartom a beszámolóját. Nem találni rajta fogást. Teleki Sándor gróf, a barát nagy garral előadta, hogy beszélgetett vele, ám aligha volt ott a csatában.
A századvégen kibontakozott a Petőfi-kultusz, létrejött a Petőfi Társaság, kiadta a mindenféle emlékeket közlő Petőfi Múzeumot. Ekkor indult a Petőfi Könyvtár is, benne egyebek közt a Petőfi–Arany-levelezés és Ferenczi Zoltán Petőfi eltűnésének irodalma című munkája, amely összefoglalta az addigi ismereteket, de nem jutott dűlőre. Ferenczi a háromkötetes Petőfi-életrajzban, amelyhez fogható a kétezres évekig nem jelent meg, topográfiai sületlenségeket állított: épp az ellenkező irányba menekítette Petőfit, mint ahogyan történt.
Török Aurél kiváló antropológus szenvedélyes hangú cikkben szorgalmazta a mező és a sírok feltárását, amíg a mezőgazdasági tevékenység el nem tünteti a maradványokat. Nem kell megbolygatni a hősök nyugalmát, hangzott az ellenvetés, Török kénytelen volt visszakozni, és nem lett ásatás. Ekkor még talán lett volna esély azonosítani a maradványokat. A Romániához csatolás után nem lehetett feltárni a területet. Az 1930-as években Dienes András csendőrtiszt és amatőr irodalomtörténész kezdte pedzegetni a kérdést. Előkerült August von der Heydte császári őrnagy jelentése, amelyet azért írt, mert Szendrey Júlia férjhezmenetelével kapcsolatban aggodalmak vetődtek föl, vajon valóban meghalt-e Petőfi. A császári őrnagy az ütközet után bejárta a mezőt, és látni vélte Petőfi félig-meddig levetkőztetett holttestét egy szökőkút mellett, iratokkal és kitüntetésekkel. Utóbb nagyjából ugyanezt még egyszer leírta, de érdemi eltérésekkel.
Dienes Heydte, Lengyel és Gyalókay Lajos alapján próbálta rekonstruálni Petőfi halálát. Konzultált Gyalókay Jenővel, Lajos fiával, a nagyszerű hadtörténésszel, akinek ugyan nem tetszett Dienes elgondolása, de sohasem osztotta meg senkivel a sajátját. Annyit tudunk, hogy szerinte a segesvári ütközetre vonatkozó irodalom legnagyobbrészt egy teljesen mellékes körülménnyel, Petőfi halálával foglalkozik.Horthy idején még simán előfordult, hogy valakit politikai perbe fogtak, mert Petőfi-verset szavalt. Utána a kommunisták Kossuthból szentet csináltak, Petőfiből meg kommunista előfutárt, viszont nagy állami pénzekkel támogatták a kutatást. És kiváló szakemberek, a pártos Pándi Pál, a társutas Sőtér István vagy Fekete Sándor komoly eredményeket mutattak fel. Tévutak persze voltak, de azok ideológialag nem vezérelt korszakokban is megesnek. Dienes 1949-ben kiadta A Petőfi-titok című könyvét, majd embermentő létére börtönbe került. Rekonstrukcióját – mely szerint Petőfi látva az összeomlást, menekülőre fogja, találkozik Gyalókayval, fut Fehéregyháza, Héjjasfalva felé, a szökőkút környékén kerítik be az orosz vagy kozák dzsidások, ledöfik, és Heydte ott látja utoljára – újból kifejtette 1958-as Petőfi a szabadságharcban című, óriási apparátust mozgósító monográfiájában. A kortársak meggyőzőnek találták alapos érvelését. Ennek nyomán helyezték el Ispánkútnál a kútgyűrűt, megemlékezve az ifjú szívből kifolyt vérre. Dienes tévedései csak később tűntek fel.

◼A nyolcvanas évek közepén megjelent a barguzini rém…

Egy munkácsi újságíró fedezte föl az 1930-as évekbeli nyilas lapban a hírt, hogy Petőfi ténylegesen Szibériában halt meg. A sajtó ráharapott, Morvai Ferenc vállalkozó pedig mögé állt. Fegyverletételi listákat szedtek elő, amelyeken Damjanich, Vécsey neve szerepelt, de az övé nem. Aztán Morvaiék Kiszely Istvánnal kimentek Barguzinba, kiástak egy csontvázat, megállapították, hogy csak Petőfi Sándoré lehet. Levéltári forrásokkal kívánták bizonyítani, hogy Petőfit elhurcolták. Barguzinban nem ott ástak, ahol akartak volna, hanem ahol a hatóság engedte. Mit ad Isten? Ott is megtalálták. Kivonult a magyar és a szovjet akadémia, és bebizonyosodott: a csontváz egy nőé. Erre a volt besúgó Kiszelyvel az élen a részt vevő akadémikusokat és egyéb szakembereket lekommunistázták. A második kiküldött bizottságnak már magam is tagja voltam, köztörvényes bűnözők listáit adták be, de magyar név egy sem akadt köztük. Közben Morvaiék kiküldték a mintát az amerikai hadsereg laboratóriumába, s bár az is kimutatta, a csontváz női, ők mégis hallgattak az eredményről. 

◼Sok tinta folyt el a semmiért, a hazugságért…

A tudomány azért megvizsgálta, rendben van-e minden Dienes leírásával és a hadifogolykérdéssel. Kiderült, a két fél 1849. június 10-én Varsóban kölcsönös kiadatási szerződést írt alá, kimondva: ki-ki viheti haza a maga alattvalóit. Az egyezményt betartották, nincs ezzel ellentétes információ.
A 2000-es évek elején Józsa Antal történész ugyan közölt diplomáciai forrásokat arról, hogy a szabadságharc után az oroszok mégis vittek magukkal hadifoglyokat, de csak Havasalföldre, majd visszahozták őket. Moszkvai és szentpétervári kutatásai alapján Rosonczy Ildikó számolt be arról, hogy az oroszok elfogtak egy lengyel, korábbi császári tisztet, aki tartva a császári hadbíróság halálos ítéletétől, közölte, I. Miklós alattvalójaként született, majd később meggondolta magát, mondván, valójában Habsburg-alattvaló. A muszkák szentségeltek, de végül hazaengedték. Vihették volna Szibériába is. Magam egy lengyel nemes anyagát leltem föl, aki I. Miklós segédtisztjeként, viszonylag magas beosztásban részt vett az 1830/31-es felkelésben, s utána Galíciában telepedett le. Amikor a magyarok ellen bejöttek az oroszok, fülön csípték, de az osztrákok visszakérték. Ők meg eleresztették, pedig kétszázezer katonát adtak önköltségi áron. Kizárható tehát, hogy az oroszok elhurcolták volna Petőfit.
Mezősi Károly irodalomtörténész vitatta Dienes Heydtére alapozott elgondolását. Az őrnagy azt állította, Petőfinél fontos iratok voltak, de a tartalmukat rosszul idézte fel. Ráadásul Petőfi beosztás nélküli tisztként nem juthatott ilyesmihez. Heydte aligha Petőfit látta. Azonkívül a Dienes által azonosított kút nem szökőkút, hanem közönséges kút. Pap Kálmán mérnök mutatta ki, hogy egy kétkávás szökőkút volt a környéken, de túlságosan távol ahhoz, hogy Petőfi oda gyalog eljuthasson.
Az eddig kirajzolódó kép tehát részleteit tekintve nem áll meg. Nincs más verzióm. Azt tudjuk, hogy Petőfi ott volt szemlélőként az ütközetnél, a magyar összeomlásnál menekülőre fogta, és egy-két ember látta vagy látni vélte. Bauer Lajos honvéd őrnagy, aki korábbról jól ismerte, orosz fogságba esett, megszökött, de nem látta a költőt a többiek között – pedig láthatta volna. Petőfi hősi halált halt, ahogyan még négyszáznegyven másik honvéd, de csak Zeyk Domokos századosról tudunk közelebbit, mert ő hősies párbajt vívva esett el. Heydte alighanem Anton Kurz őrnagyot, Bem titkárát látta, aki szintén vagy ott, vagy hat nap múlva Nagyszebennél esett el.

◼Lehet-e eredményt várni az újabb kutatásoktól?

A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Hadtörténeti Múzeum közösen végez kutatásokat a csatatéren. Talán felbukkan a jegygyűrű, amelyet Szendrey Júlia adott Sándornak. A környék birtokosai, a Haller fivérek, Ferenc és József összevesztek azon, melyikük birtokán halt meg Petőfi. Ferenc, hogy bizonyítsa igazát, összegyűjtött mindenféle visszaemlékezést. 1916-ban, első betörésükkor a románok felgyújtották a gyűjteményét. Ám az 1970-es években még megvolt egy tanúvallomásokat tartalmazó füzetke. Erre hivatkozott Mikó Imre Petőfi Erdélyben (1972) című Dávid Gyulával közösen írt könyvben. Mikó már nem él, Dávid Gyula viszont a kötet harmadik kiadását előkészítve, megpróbált utána- járni a kéziratnak, de egyelőre nincs rá nyom. Abban a tekintetben vannak kételyeim, hogy előkerülhet-e valamilyen érdemi dokumentum ebben a kérdésben, de minden megeshet.

◼Hogyan bontakozott ki a kultusz?

Petőfi tudatosan építette az imázsát. Ha népszerűsége Vörösmartyéval nem vetekedett is, roppant hamar elkeltek a kötetei. 1848-ban a Nemzeti dal kiemelkedő szerepet vitt. Német fordításban egy-két nap múlva megjelent – ne feledjük, a városi értelmiség fele német nyelvű ekkor. 1849 nyarán fölajánlotta A honvéd című versét a kormánynak, amelyet huszonnégyezer példányban nyomtattak ki. A honvédek hetede kapott belőle. Az ötvenes évektől sorra jelentek meg kötetei – persze az Akasszátok fel a királyokat nélkül.
A kiegyezés után életműve bekerült a tankönyvekbe. A szabadságharc és a költő ünneplése egymást erősítette. Személyisége is érintetlenül megmaradt – miközben kortársai közül többen írtak Ferenc Józsefet dicsőítő költeményt. A szülőföld helyi kultuszokat is teremtett. Szülőháza lett az első irodalmi emlékház az országban.
Petőfi a nyilvánosság elé vitte a magán- és szerelmi életét. Udvarolt Kappel Emíliának, Lónyay Menyhért későbbi feleségének. Nem tűrte a korlátokat, és nem is törődött velük. Parasztgyerekként csapta a szelet nagypolgári, arisztokrata lányoknak. Szendrey Júlia részéről is mésalliance volt a házasság. Mindez alkalmassá tette Petőfit arra, hogy kultusza legyen.

◼A polgári-egyéni szabadságkövetés mintáját is adta?

Hogyne. De az is közrejátszik, hogy versnyelve nem veszít a frissességéből. Mai tizenöt évesekkel olvastatni A kőszívű ember fiait nem könnyű dolog, de a János vitéz ma is hat, ahogyan a Szeptember végén vagy a közéleti költészete is.

◼A kultuszkormányzat hogyhogy ilyen hamar beemelte a tantervbe?

A népszerűsége miatt is. De hát egy Eötvös József, egy Trefort Ágoston állt az oktatási kormányzat élén! Eötvös személyesen is ismerte, ő írta róla az egyik első kritikát. Ráadásul a hazafisága túlnyomórészt megfelelt annak, amit a kormányzat sugallni akart.

◼Shakespeare kultuszában vannak kifejezetten vallásos mozzanatok. Petőfiében vajon vannak-e?

Hogyne volnának. Kegytárgykultusz alakul ki: ezt a kokárdát adta Petőfi, ennél az asztalnál evett… Megőrizték a keresztelőmedencéjét is. A rejtélyes születés, a homályos időpont és hely mintegy rájátszik Krisztus Urunk születésére. Élete szinte megismétli a Megváltó történetét kortárs közegben.

◼Mondják, a Petőfi-féle radikalizmus ásta alá a Monarchiát, következésképpen Petőfinek nincs helye
a konzervatív kánonban.

Mindenkit a saját korához viszonyítva kell értékelnünk. Annak, hogy Magyarországon a XX. század közepén bekövetkezett a nem éppen önként vállalt kommunista fordulat, semmilyen következménye nem lehet Petőfi-értelmezésünkre nézve. Nem volt kommunista előfutár. Az 1970-es években teljesen terméketlen vitát folytatott erről Fekete Sándor és Lukácsy Sándor. Petőfinek nem volt határozott társadalomelmélete. Radikalizmusa a jogegyenlőtlenség netovábbjára, a rendies berendezkedésre válaszolt.
A „Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet” gondolata akkor semmiképpen nem volt vállalhatatlan, ahogy ma is az anyagi és szellemi egyenlőtlenséggel van a baj. Nem kommunizmust, hanem polgári jogegyenlőséget hirdetett – összhangban Kossuthtal, Batthyány Lajossal vagy Szemere Bertalannal. Mind a XIX. századi liberalizmus, mind a mai konzervativizmus szemszögéből teljesen vállalható örökség az övé. Az 1848 decemberében írott Akasszátok föl a királyokat a maga összefüggésében kell nézni. 

◼Aquinói Tamás is ezt mondta.

Meg Kálvin János is. A zsarnok hatalmát meg kell dönteni.

Nyitókép: Madarász Viktor: Petőfi halála

 

#Petőfi 200