Az utcán passzolgattunk, amikor egy szerencsétlen mozdulat után a labda átrepült egy kerítés fölött, annak túloldalára. Autó nem parkolt a ház előtt, így könnyen át lehetett volna mászni a játékszerért, feltételezve, hogy éppen senki sincs otthon. Viszont amint a mentőakció éppen megkezdődni látszott, abban a pillanatban egy hatalmas, fehér árnyék kezdett őrjöngve vágtázni a manővert megkezdeni készülő delikvens irányába – mondanom sem kell, aznapra, labda híján, véget ért a foci.
Ám a nyolcvanas évek óta rohamosan csökken e kutyafajta, a kuvasz magyarországi állománya, ez pedig aggodalomra ad okot a 2017-ben hungarikummá avanzsált magyar juhászkutya jövőjét illetőleg.
Szőrös történelem
Az 1982-es, Fenékpuszta környékén előbukkant honfoglalás kori leletek igazolják, hogy a kuvaszok már több mint 1100 éve kísérik a magyarságot. A régészek egy teljesen ép állapotban lévő koponya mellett megtalálták az állat végtagcsontjait is, a leletek pedig szinte teljesen megegyeznek a ma ismert kuvaszok biológiai felépítésével. Világos tehát, hogy egy ősi fajtáról beszélünk, amely viszonylag jól nyomon követhető a magyar történelem krónikáiban. Érdekesség: Mátyás király korában gyakorta előfordult, hogy a főurak kuvaszkölyköket ajándékoztak egymásnak alkalomadtán, hiszen kiemelkedő nyájőrző, értékvédelmi képességekkel rendelkező fajta, amelyet nagy becsben tartottak.
A fajtának sokáig jól ment a sora, ám a vasúthálózatok kiépülése, a mezőgazdaság gépiesedése, az egyre hatékonyabb állami vagyonőrzés a XIX. századra a kuvaszok mindinkább szükségtelenné válásához vezetett, de ezt még nem nevezhetjük kifejezett veszélyeztetettségnek. Erdélyben és a vidéki, tanyasi gazdaságok területein továbbra is első számú nyájőrző kutyaként működött a kuvasz, ezzel az állománnyal pedig sikerült új lendületet vinni a fajta tenyésztésébe.
A későbbi világháborúk alatt viszont egyik legnagyobb erénye: a bátorsága lett a veszte.
A házak portáit védelmező kuvaszok értelemszerűen akadályt jelentettek háború idején a fosztogató idegenek számára, ez pedig a legtöbb esetben a kutyák életébe került. A katonák nem kegyelmeztek, mert nem tehettek mást, ha be akartak jutni egy kuvasz területére. Ez az a pont, ahol a kuvasz egyedszáma szabadesésbe kezdett. Az 1950-es években a rohamos városiasodás kishíján az utolsó szöget is beverte a fehér óriás koporsójába: nem volt ritka, hogy a feleslegessé váló kutyáktól a gazdáik egyszerűen megszabadultak, hiszen a lakásba nem vihették magukkal a nagy területigényű kutyáikat.
Szerencsére a hazai tenyésztők nem voltak hajlandók lemondani a kuvaszról. A nyolcvanas évekre a kennelek érdemben beavatkoztak a megmaradt állomány segítségével a fajta sorsába, olyannyira, hogy az addigiakhoz képest nagyon sok, évi kétezer egyed született. Ennek a születési számnak a megtartása garantálhatta volna a fajta újjáéledését, de az emberek valamiért nem akartak kuvaszt vásárolni. Ennek hátterében több dolog is szerepet játszhatott, és játszik a mai napig.
A tény, hogy a háborúk után az állomány nagy része az elmenekült, „gyáva” kuvaszokból épült újjá, sokak szerint oda vezetett, hogy az új kuvaszok már nem voltak képesek olyan hatékonysággal fellépni az értékeinket veszélyeztető tényezők ellen, mint azt korábban megszokhattuk. Gyáva házőrző pedig senkinek sem kell. A másik oldalról pedig ott vannak a fajtával kapcsolatos rémhírek, minthogy
a kuvasz egy kezelhetetlen fenevad.
Ennek természetesen annyi valóságalapja lehet csak, mint a német juhász, a rottweiler vagy más rosszhírű kutyák esetében: ha az egész életét láncra verve, rossz körülmények tölti egy nagy mozgásigényű őrzőkutya, abból semmi jó nem következhet a hirtelenül odanyúló gyerekek, idegenek számára.
Akárhogy is, mára odáig jutottunk, hogy a nyolcvanas évekhez képest az állomány a tizedére zsugorodott. Fontos megjegyezni, hogy ha a szaporodóképes nőstények egyedszáma 500 alá kerül, akkor súlyosan veszélyeztett fajtáról beszélünk – törzskönyvezett kuvasz szukákból pedig nincs ennyi, így kijelenthető, hogy
2016-ra a bengáli tigrisnél is rosszabb helyzetben van a kuvasz. Ugyanakkor ez közel sem jelenti azt, hogy kihal majd a magyarok ősi kutyája.
Jó hír a fajta helyzetére nézve, hogy külföldön is foglalkoznak vele, így Hollandiában, Németországban, egész Skandináviában, valamint a tengerentúlon, Kanadában is.
Belföldön több kezdeményezés is indult a sorsának javítására. 2017-ben a kuvasz hungarikum lett, ez pedig számos anyagi kedvezménnyel jár a tenyésztők részére. Ehhez még hozzájön számos államilag támogatott kezdeményezés, mint például a Kuvasz Őrprogram, amely ellenőrzött körülmények között helyez ki kutyákat azokhoz a gazdaságokhoz, amelyek igényelték a programon való részvételt.
A legtöbbekről, akik foglalkoztak már a kuvasszal, általánosságban elmondható, hogy jó szívvel ajánlják ezt a fajtát minden tapasztalt kutyatartónak, aki biztonságban szeretné tudni az otthonát és a családját. A szőrös biztonságirendszer-csomaghoz ráadásul jár egy ennivaló pofa, rengeteg boldog pillanat és élethosszig tartó hűség is, mindezért cserébe pedig szinte semmit sem kér a fehér óriás. Talán csak annyit, hogy a gazdi dobja vissza a kerítés felett a labdát időben, ne várja meg, amíg a gyerekek kezdenek mentőakcióba, mert annak könnyen szívroham lehet a vége.
