Az amely vonatkozó névmás kötőszóként a főmondatban konkrétan megnevezett tárgyra, elvont dologra vagy gyűjtőnévre utal: megérkeztek a könyvek, amelyeket vártál; a hőség, amely mindenkit elbágyaszt; az osztály, mely már négy éve együtt van. Állatokat jelentő főnevekhez is amely vonatkozó névmást kapcsolunk: a kutyák, amelyeket megmentettek. Egy találó hasonlattal élve,
az amely pontszerű utalást tesz lehetővé.
Csakhogy az amely már több mint száz éve elkezdett visszaszorulni nyelvhasználatunkban. Helyét az ami veszi át. Az ami vonatkozó névmási kötőszó a főmondatban főnévvel meg nem nevezett dologra, fogalomra utal: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Másik használati módja, amikor a főmondat egészére utal. Ilyenkor a mellékmondat gyakorlatilag mellérendelést fejez ki: foghegyről beszélt velem, ami meglehetősen rosszulesett. Ugyancsak találó hasonlattal élve az ami foltszerű utalást tesz lehetővé.
Már a 19. századtól megfigyelhető, hogy a népnyelvben és a szépirodalmi nyelvben az ami névmással főnévvel megnevezett dologra is lehet utalni.
Ilyenkor az ami az amely helyén áll. Például: a kincs, amely nincs helyett: a kincs, ami nincs; itt az ágytál, melyre vágytál helyett: itt az ágytál, mire vágytál; add meg az ezrest, amelyet (amit) kölcsönadtam. Korábban
Jókait még megrótták az ilyen lazaságért,
ma pedig már természetesebbnek tűnnek az ami-vel szerkesztett mondatok. Ez a nyelvi változás logikusnak is tűnik, mivel az amely szűkebb, konkrét fogalmi körét lefedi az ami tágabb utalási lehetősége. Fordítva azonban semmiképpen sem helyes, tehát az ami helyén nem állhat amely. Például: mindenre emlékszem, amely gyermekkoromban történt. Ilyenkor csak az ami helyes, hiszen a főmondatban nincs konkrétum. A korábban megismert hasonlattal élve: a tágabb, foltszerű utalás magában foglalhatja a szűkebb körű, pontszerű utalást; viszont fordítva nem lehetséges, a pontszerű utalás nem foglalhatja magában a foltszerűt.
Ezekkel a megszorításokkal általánosságban azt is kijelenthetjük, hogy az amely helyén mindig állhat ami, viszont az ami helyén nem állhat amely. Ha nagyon megengedőek vagyunk, azt is mondhatjuk, hogy az amely vonatkozó névmást akár el is felejthetjük, hiszen az ami mindig mondható. Tapasztalataim szerint az ifjabb korosztály már nem használja az amely-t. Csakhogy néhány példa azt mutatja, hogy nincs ez jól, s nem kellene kihajítani a nyelvi szemétdombra az amely-t.
A következő mondatokban jelentős értelmi különbség fakad a kétféle kötőszó használatából:
Pistike kipréselte a citromot, amelynek megitta a levét. Pistike kipréselte a citromot, aminek megitta a levét.
Az első mondat azt jelenti, hogy Pistike kipréselte a citromot és citromlevet ivott. A második mondat teljesen mást jelent: Pistike kipréselte a citromot, ám ezért kikapott. Az első mondatban az amely konkrétan a citromra utal, ezért véljük úgy, hogy ezután citromlevet ivott a legény. A második mondatban az ami a teljes főmondatra utal, ezáltal úgy véljük, hogy nem a citrom a lényeg, hanem az abban foglalt cselekvés, tehát Pistike olyasmit cselekedett, aminek „megitta a levét”, vagyis amiért megfeddték. Úgy tűnik, hogy az amely/ami utalási különbség bizonyos esetekben a mellékmondatra is kihat: az első mellékmondatban a szó szerinti értelmezést tartjuk helyesnek (citromlevet ivott a legény), míg a másodikban frazeológiai, azaz átvitt jelentést vélünk (megitta a levét = viseli valaminek a kellemetlen következményeit).
Hasonló különbséget vélhetünk fölfedezni a következő mondatokban is:
Nem találtam az utcát, amely vicces volt. Nem találtam az utcát, ami vicces volt.
Az első mondatban vicces utcáról van szó, a másodikban az esemény volt vicces, hogy valaki nem találja az utcát. Nem mindegy, hogy vicces utca vagy vicces esemény.
Leégett a kultúrház, amely községünk kulturális életét visszavetette. Leégett a kultúrház, ami községünk kulturális életét visszavetette.
Az első mondat arról tudósít, hogy a kultúrház az az intézmény, mely a község kulturális életét visszavette. Ha így van, talán nem is baj, hogy leégett. De valószínűleg a második mondat tükrözi a valóságot. A kultúrház leégése vetette vissza a község kulturális életét.
A tanár elénekelt egy dalt, amely komikus volt. A tanár elénekelt egy dalt, ami komikus volt.
Az első mondat szerint a tanár egy komikus (vicces) dalt énekelt. A második mondat szerint viszont a tanár éneklése volt komikus. Nem mindegy, hogy ki vagy mi komikus.
Úgy látszik, hogy bizonyos esetekben, például frazeológiai egységeknél, de máskor is
a konkrét-elvont, pontszerű-foltszerű utalás fontos jelentéskülönbséget mutat,
tehát nem lehet felelőtlenül elhagyni az amelyt. És ez arra is figyelmeztet bennünket, hogy a grammatikai elemek (mert a névmások, kötőszók grammatikai elemek) nagyon fontos jelentésbeli, használati különbségeket fejeznek ki. Talán mégsem annyira fölösleges a nyelvtan és a nyelvtanóra. Mert nem mindegy, hogy valaki citromlevet iszik, avagy éppen megfeddik, és viseli a citromfacsarás kellemetlen következményeit.
