A rendkívül izgalmas eszmecseréről mindenekelőtt azt a tényt kell kiemelnünk, hogy a konferencia az Oxfordi Egyetem Teológiai Kara Ian Ramsey Tudomány és Vallás Központjának nagyszabású projektjéhez kapcsolódik, amely alapvetően a teológia és az evolúcióelmélet, a pszichológia és a vallási tapasztalat, a vallásszociológia és a vallásfenomenológia összefüggéseiben gondolkodik a tudományok és a vallás összekapcsolásának lehetőségeiről. Az előzmények között talán arra is érdemes a figyelmet felhívni, hogy a konferenciaszervező Mezei Balázs társszerkesztőként jegyzi az Oxfordi Egyetemi Kiadónál 2021-ben megjelent, Az Isteni kinyilatkoztatás kézikönyve című, a tudományterület jelen állását bemutató munkát. Hogyan is kell mindezt értelmeznünk? A konferencia elsődleges célja a program tanúsága szerint az volt, hogy a diszciplináris különbségeket szintézisre emelje egymással a kinyilatkoztatás kérdésére irányuló reflexióban, és rámutasson arra, ahogyan az egyes tudományok mélyrétegeiben az isteni kinyilatkoztatás ténye jelenvalóvá válik. A konferencia-előadásokon keresztül betekintést nyerhettünk abba a megközelítésbe, hogy bárminemű tudományos munka mélyebb értelmében a transzcendensre irányuló reflexió mintegy magától értetődő módon adódik, függetlenül attól, hogy a későbbiek során ez a tapasztalat tudatosul vagy sem. Mindez a tudatosulás azonban egyetlenegy feltétellel lehetséges: amennyiben az ezt kutató nyitott a transzcendens felismerésére és leginkább a befogadására.

Mindenképpen joggal merül fel az a gondolat, hogy minden tudományos kutatás végső soron beleütközik a transzcendensre irányuló kérdésfeltevésbe, ugyanakkor a kinyilatkoztatás és a tudományok összefüggésére irányuló tudakozódásnak a maga nem előfeltételezett módján, a tudomány által hordozva, azaz tudományos keretek között kell kifejezésre jutnia. Nem véletlen, hogy a fiatal Heidegger 1922-es korai írásában, az egyszerűen Natorp-Berichtként (’Natorp-jelentés’-ként) emlegetett, első igazán hermeneutikai megnyilatkozásában óva inti a filozófiai gondolkodást az Isten kivoltára irányuló kérdésfeltevéstől. Anélkül, hogy részletesen belemennénk ennek a szövegnek a keletkezés- és hatástörténeti elemzésébe, kiemelendő belőle egyetlen apró lábjegyzet, amely nem egyszerűen Heidegger keresztény hittől való fokozatos eltávolodására ad magyarázatot, hanem sokkal inkább arra mutat rá, hogy miért kell a kinyilatkoztatás és a tudományok összefüggésének vizsgálatával nagyon óvatosan bánnunk. Ebben a rövid, egyébként az arisztotelészi Metafizikát taglaló írásában Heidegger az Istenre irányuló filozófiai kérdésfelvetést „Handaufhebung gegen Gott ist”-nek (’Istenre való kezet emelés’-nek) mondja, mert az emberi gondolkodás képtelen a Mindenható kivoltának és mibenlétének átfogó és egyetemes megragadására. Néhány évvel később, a Filozófia és teológia című előadásában Heidegger a keresztény filozófia mibenlétét nemes egyszerűséggel „fából vaskariká”-nak titulálta, mondván, a teológia, amelynek tárgya a krisztusi létmód, kiindulópontja pedig Krisztus személye, módszertanát tekintve egészen másként működik, mint a filozófia, amely a megértése tárgyát önmagán kívülre helyezve reflektál a kérdésre, miért van lét a nemlét helyett.

A hit tárgya és a lét megértése közötti
heideggeri különbségtétel azonban
nem állja meg a helyét teljes egészében.

A két dolog nem válik el gyökeresen egymástól. Ráadásul éppen a törékeny szétválaszthatóságukban ragadható meg leginkább a kinyilatkoztatás és a tudományok összefüggése, amely a XX. századi filozófiai és teológiai gondolkodást próbára tette.

A kinyilatkoztatás és a tudományok, az istenhit és a megértés kérdésfeltevése a modern neoskolasztikus filozófiai törekvésekre, XIII. Leó pápa 1879-es Aeterni patris kezdetű enciklikájára megy vissza. Ehhez csatlakozott Szent II. János Pál pápa 1998-as Fides et ratio kezdetű enciklikája is, amely a keresztény filozófiai gondolkodás kiépítését szorgalmazva rámutat azokra a XX. századi vallásfilozófiai kezdeményezésekre (Étienne Gilson, Jacques Maritain, Dietrich von Hildebrand, Edith Stein), amelyek Aquinói Szent Tamás filozófiai és teológiai műveihez visszanyúlva mutatnak rá a keresztény filozófiai gondolkodás jelentőségére. Mert mi is a keresztény filozófia? A keresztény filozófia Szent Edith Stein szerint nem más, mint a középkori filozófiai hagyományhoz csatlakozó, a kinyilatkoztatás tanait is befogadó megértési aktus. Ennélfogva az európai gondolkodást meghatározó sajátossága, hogy a hit aktusát megértési aktusnak tekinti, és az igazság magasabb szintjének, a transzcendens igazságnak a megértésére törekszik.

A szűkebben vett keresztény filozófiai gondolkodás tehát hagyományosan összekapcsolódik azzal az európai kulturális sajátossággal, amely hit és tudás eltérő megértési aktusainak összetartozása mellett érvel. Mind a Fides et ratio, mind Stein maga Aquinói Szent Tamás Summa contra gentiles című, olykor Filozófiai summának is nevezett munkájára támaszkodva mutat rá a hitnek a megértés aktusában betöltött szerepére, és érvel a keresztény filozófiai gondolkodás lényegi mivolta mellett: a filozófia a hit megértési aktusként való elfogadásával nem csupán részigazságok feltárására, racionális argumentumok belátására, hanem a legfőbb igazság befogadására törekszik. Ugyanakkor a keresztény filozófiai gondolkodásnak számot kell vetnie mindennek természetes történeti és időbeli korlátaival, a kinyilatkoztatás tartalmának hermeneutikai horizontjával. Ezt az irányvonalat követi XVI. Benedek pápa Der Gott des Glaubens und der Gott der Philosophen (’A hit istene és a filozófusok istene’, 2020) című háromkötetes munkája is, amely az európaiság, az európai értékek, a globalizáció és az istenhit összefüggésében vizsgálja a teremtéstan időben kibontakozó és tudományosan bizonyítható összefüggéseit.

A konferencia kérdésfeltevése, miként minden valamirevaló tudományos és vallási kérdésfeltevés, olyan hitből táplálkozik, amely a kinyilatkoztatás és a tudományok közötti összefüggést feltételezi, egészen pontosan reméli ennek a viszonynak a meglétét. A konferencián Josef Seifert hivatkozott Canterburyi Szent Anzelm belátására: fides quaerens intellectum, vagyis a hit megértést keres. Ebben az értelemben mondja Aquinói Szent Tamás: „a hit sötét fény”, mely az értelmi belátás magasabb szintjéhez vezet, de aki ezt kutatja, annak nyitottnak kell lennie a hit aktusán keresztül nyert igazság befogadására. Valójában éppen a hit aktusa tárja fel a megértés lehetőségét: egyfelől nélküle nem is lehetne megértés, másfelől képessé tesz az értelmi belátásra. E tekintetben a kinyilatkoztatás és a tudományok közötti és kötőszó nem csupán azt jelenti, hogy a hit megértési aktusára a tudományok felől ténylegesen igény van, hanem azt is, hogy amiként a hitbeli meggyőződés, úgy a megértés is teológiailag megkívánja a legfőbb szeretet, az agapé törekvését, amely a feltétel nélküli odaadásban, nem csupán az érzelmi elragadtatásban, hanem akarati aktuson alapuló, reflektált odafordulásban mutatkozik meg. „Az igazság az a fény, amely értelmet és értéket ad a szeretetnek”, írja XVI. Benedek Caritas in veritate kezdetű, 2009-es enciklikájában. Ennek az igazságnak a felismerésében ragyog fel a legfőbb – a mindenkor dialogikus – szeretet. A kinyilatkoztatás és a tudományok összefüggése ennek értelmében olyan meglévő, eredendően fennálló összefüggés, amely ugyan az értelmi reflexió elismerésére vár, de nem előfeltétele annak.

 

A szerző filozófus