A friss Magyar Szemléből ajánljuk

Pető Zoltán tanulmánya e ritkán tárgyalt szemlélet részletes bemutatására vállalkozik, konzervatív szempontból vizsgálva a filozófus munkásságát. Joó a nemzetet nem biológiai vagy etnikai kategóriaként értelmezte, hanem olyan szellemi valóságként, amely az önreflexió, az öntudatra ébredés és a közösségi hivatástudat mentén formálódik. A nép – szemben a nemzettel – Joó szerint prepolitikai, öntudatlan közösség, amely csak akkor válik nemzetté, ha szellemi küldetést vállal.

A magyar nemzet sajátosságát Joó nem a nyugati fejlődési pályákhoz igazodva, hanem a sztyeppei civilizáció keretében értelmezte. Szerinte a magyar államalapítás nem egy új nemzet létrejöttét, hanem egy már korábban kialakult, több etnikumot egyesítő nomád politikai közösség integrációját jelentette a keresztény Európába. A magyar nemesség tudata – legalábbis a középkorban – a hun eredetmítoszra épült, s a turul nemzetség szakrális hagyománya is ezt tükrözte. Joó hangsúlyozza, hogy a nomád társadalmak – így a magyar törzsszövetség is – nem faji, hanem funkcionális és spirituális alapon szerveződtek. Az etnikai kevertség természetes volt, a soknyelvűség és kulturális sokszínűség pedig nem gyengeségként, hanem bölcsességként jelent meg. A sztyeppei népek vezetői gyakran több nyelvet beszéltek, és birodalomszemléletük nyitott volt az idegenek felé.

Joó élesen szembehelyezkedett a modern etnikai nacionalizmussal, amelyet egyfelől a francia forradalom egalitárius szemléletéhez, másfelől a 19. századi darwinista felfogáshoz kapcsolt. A fajelméleteket Joó elutasította: a nemzet nem vérségi, hanem szellemi közösség. A magyar nyelv fontosságát nem tagadta, de úgy vélte, a nyelv nem alapja, hanem eszköze a nemzeti létezésnek. A „Hungarus-tudat” – a középkori és kora újkori magyar nemesség önértelmezése – szerinte a nemzeti szellemiség hitelesebb kifejeződése, mint a későbbi nyelvi-etnikai nacionalizmus, amely a felvilágosodással és a reformkorral jelent meg, és végül a trianoni tragédiához is hozzájárult.

Pető szerint Joó a haladáseszményt és a humanizmust is kritikusan szemlélte, különösen azok modern, kiüresedett formáit. Bár a hegeli fejlődéselv hatott rá, mégis érzékeny volt a modernitás válságára. A történelmet nem pusztán anyagi tényezők, hanem eszmei folyamatok mentén értelmezte: a szellemtörténet módszertana az emberi tudat és kultúra belső mozgásait vizsgálja. Joó a történelmi protestantizmust is kritikával illette, mivel az – szerinte – hozzájárult a szekularizáció felerősödéséhez és a világ varázstalanításához.

A magyar nemzeteszme Joó olvasatában egyedülálló szintézis: keleti, sztyeppei gyökerű, de nyugati keresztény formákba illeszkedő hagyomány. Az Árpád-házi királyok, s különösen Mátyás, még ennek a szellemiségnek a képviselői voltak. A „vegyes házi királyok” alatt azonban már elkezdődött a nyugati típusú etnikai szemlélet térhódítása. A 18–19. századi nyelvcentrikus nemzetfogalom Joó szerint egyfajta „vakhit”, amely háttérbe szorította a régi birodalmi, spirituális elvet. Trianon nemcsak geopolitikai katasztrófa volt, hanem egy mélyebb szellemi bukás következménye.

A szellemtörténeti szemléletet Joó kortársai – például Hóman Bálint – élesen bírálták, elspiritualizáltsággal és historizmushiánnyal vádolva. Pető Zoltán viszont amellett érvel, hogy a szellemtörténet nem adatok tagadását, hanem azok mélyebb értelmezését jelenti. A pozitivista történelemszemlélet Pető szerint önmagában nem alkalmas a történelmi események mélyebb mozgatórugóinak feltárására. Joó módszere az anyagi világ mögött húzódó eszmei struktúrákat keresi – olyan szellemi erőket, amelyek formálják a népek és nemzetek történetét.

Pető úgy véli, Joó munkássága ma is releváns lehet: a nemzet fogalma a globalizáció és identitásválság korában új értelmet nyerhet. Egy olyan nemzeteszmére lenne szükség, amely nem fajelvű és nem soviniszta, de nem is feloldódó és relativista. A sztyeppei örökséget nem tagadni, hanem integrálni kell a keresztény-konzervatív nemzettudatba – mint ahogy ezt a középkori magyar királyság, különösen az Árpádok és Mátyás példája is mutatja. A magyar nemzet lényege Joó szerint nem biológiai, hanem spirituális: olyan szellemi közösség, amely képes önmagát hivatásként értelmezni. Ez a felfogás lehetőséget adhat arra, hogy a nemzetet ne mások ellenében, hanem saját pozitív tartalma mentén határozzuk meg.

Gül Baba utca 36, házavató Péter Andráséknál 1938. január 15-én. Balra fenn Radnóti Miklós költő, lenn Ortutay Gyula néprajzkutató, mellette kendővel Péter Andrásné. Jobb oldalon monoklival Joó Tibor irodalomtörténész. (Fortepan / Paczolay család)

A tanulmányt a Magyar Szemle 2025/1-2. számában olvashatják.