Jobb nevet aligha lehetett volna találni az NKE január 1-jével – az Amerika Kutatóintézet, a Stratégiai Tanulmányok Intézete és a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet összevonásával – létrejött intézetének, hiszen a konzervatív, angolbarát történész, aki magát „reakciósnak” mondta, és a nyugati civilizációt fenyegető legnagyobb veszélynek a populizmust tartotta, osztatlan megbecsülésnek örvendett világszerte. Az intézet programigazgatója a régi motoros euroatlantista Prőhle Gergely, korábbi államtitkár és nagykövet, aki a most megszűnt Stratégiai Tanulmányok Intézetét irányította, kutatási igazgatója pedig a John McCain-díjas Mártonffy Balázs, a nemzetközi kapcsolatok és a biztonságpolitika szakértője lesz, aki a volt Amerika Kutatóintézetet vezette. A két intézet gárdája kiegészül az 1992-ben a Honvédelmi Minisztérium égisze alatt, a NATO-csatlakozás jegyében alakult Stratégiai Védelmi Kutatóintézet korábbi vezetőjével, Tálas Péterrel és munkatársaival. Minden okunk megvan remélni, hogy az egyesítés nem a felhalmozott szakértelem kioltásához, hanem növekedéséhez és megbecsüléséhez vezet. Az intézet munkatársai rendszeresen közölnek lapunkban.

 

Nyitókép: John Lukacs A két világháború és azok következményeinek magyar katasztrófája címmel tart előadást az ELTE-n 2013. május 22-én, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI