Minden könyv öregszik, de a Behálózva szemlátomást olyan, mint a jó bor. Miközben egyre nagyobb a zaj körülöttünk, ez a könyv olyan egyszerű tájékozódási szempontot kínál – a hálózati gondolkodást –, amely az idők folyamán egyre inkább kulcsfontosságúvá vált – írja az Open Books kiadó gondozásában megjelent új kiadás előszavában Barabási Albert-László. A március végén a CEU-n tartott előadása nemcsak arra volt jó alkalom, hogy a húsz éve megjelent Behálózva könyvéről beszéljen: a hálózatkutatásban lezajlott forradalmi változásokat is érintette.

A New York Cityben élő, IBM-nél dolgozó fiatal tudós 1995–1996 fordulóján egy számítógépes problémákról szóló könyvben találkozott először a hálózati gondolkodással.

„1995 decemberében döntöttem el, hogy hálózatkutatással fogok foglalkozni. Ennek a gondolkodásnak az első terméke egy algoritmus volt, amiben azt szerettem volna modellezni, milyen háló jön létre a föld alatt, amikor vizet injektálunk a földbe, porózus környezetben. Fizikus vagyok, akkoriban a háló számomra a négyzetrácsot jelentette. 27 évesen készítettem el, ráadásul egyedül. Egyik legérdekesebb ebben a munkámban az, hogy senkit sem érdekelt. A bírálók sorra ezt a kérdést tették fel: kit érdekel manapság egy ilyen felvetés?

Az elmúlt 25 évben sok minden megváltozott. Negyedszázad alatt megszületett és felnőtt a hálózatkutatás. Manapság már nyilvánvaló, hogy érdemes és kell hálózatelmélettel foglalkozni."

Amikor két évtizeddel ezelőtt a Behálózva című könyv megjelent, a hálózattudomány még alig néhány tudós figyelmét keltette csak fel. Az elmúlt húsz évben azonban a könyvben bemutatott új tudomány lenyűgöző változáson ment át, és mára hálózattudomány néven az amerikai National Academy hivatalosan jegyzett diszciplínájává vált. Az érdeklődő diákok ma az Egyesült Államokban és Európában is szerezhetnek PhD-fokozatot hálózattudományból, melynek eszköztára szervesen beépült számos tudományágba: használják orvosok új gyógyszerek és diagnosztikai eszközök kifejlesztésére, szociológusok a társadalmi egyenlőtlenségek kutatásában, közgazdászok a váratlan pénzügyi összeomlások feltárásához, vagy épp a közösségi médiában dolgozó szoftverfejlesztők. Külön szervezetek jöttek létre a hálózati orvostudomány, a hálózati idegtudomány, a hálózati politológia és egyéb diszciplínák kutatására.

„Ami különösen segített abban, hogy a hálózattudomány felnőjön, az a koronavírus-járvány. A kérdés már hosszú ideje nem az volt, hogy lesz-e olyan víruskitörés, amely valamilyen módon az egész világot be fogja hálózni, hanem az, hogy mikor következik be és mekkora hatású lesz. Miközben a Behálózvában még csak arról beszéltem, hogy előbb-utóbb eszközünk lesz arra, hogy a járványokat meg tudjuk jósolni – mire a Covid jött, ezek az eszközök már rendelkezésre álltak és működtek.”

Már a könyv eredeti kiadásában, a vírusokról szóló fejezetben is találkozhatunk Alessandro Vespignani nevével, aki 2001-ben publikált tanulmányában – elsőként – megállapította, hogy a vírusok egészen másképp terjednek a valódi hálózatokban, mint ahogyan azt a tradicionális epidemiológiai modelleken keresztül megjósolni képesek a szakemberek. Vespignani nagy felfedezése az volt, hogy nagyon nehezen terjedő vírusok is képesek hatalmas közösséget elérni. Példaként húsz évvel ezelőtt az AIDS-et használta: egy nagyon nehezen terjedő vírus nagy számú egyedet fertőzött meg. Akkoriban meglehetősen elméleti jellegű munkát végzett – mára ő vált a hálózati epidemiológia vitathatatlan atyja. Kezdeti előrejelzéséből bármely kórokozó terjedésének előrejelzésére alkalmas algoritmust dolgozott ki, melyet élesben teszteltek a 2014-es Ebola-járvány elleni küzdelemben, de felhasználták a Dél-Amerikából induló Zika-vírus térhódításának előrejelzésére is. A SARS-vírus esetében sikerült megjósolnia legelőször, hogy milyen mértékben, milyen sebességgel fogja elérni a kór a világot.

„Mire a Covid megérkezett 2019 decemberében, Alessandro Vespigniani a közös intézetünkben, a bostoni Network Science Institute-ban már másról sem tudott beszélni, mint hogy ebből nagyon nagy baj lesz. Az eszköztár készen volt, ami hiányzott, az a társadalmi érzékenység és a politikai eltökéltség, hogy tegyenek valamit akkor, amikor még lehetett volna. Nem volt felelős személy, aki ezt hajlandó lett volna meghallani és lépni. A Covid ráébresztett arra, hogy mennyire össze vagyunk kapcsolódva a világ különböző részeivel, a lehetőségekkel és – például – a vírusoknak kitett védtelenséggel egyaránt.”

Mi változott meg az elmúlt húsz évben a hálózattudomány területén? A bostoni Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóközpontjának  vezetője e kérdésre elsőként a közösségi háló internetes megjelenését említi. „A közösségi média akkor még nem létezett, ez lényegében a hálózattudományból jött létre. A Facebook, az Amazon, a Google és a többi nagy technológiai cég ma már képzett hálózatkutatókat alkalmaz, többen közülük nálunk végeztek.”

Hatalmas fejlődésen ment keresztül az agykutatás is.

„Amióta Santiago Ramón Y Cajal megkapta az orvosi Nobel díjat 1906-ben, tudott, hogy az agy neurális hálóként működik. Viszont nem volt térképünk hozzá, csak egyedi neuronokat sikerült megfestenie. Csak az elmúlt tíz évben kezdetek megjelenni az első neuronalapú térképek. Hosszú távon óriási forradalom várható az agykutatásban. Az ember esetében nem tudjuk, ez mikorra várható, mivel a jelenleg használt módszer »enyhén« destruktív: az agyat ugyanis fel kell szeletelni három mikrométernyi szeletekre, mielőtt mikroszkóppal megvizsgálják. Ma még kevés önkéntes van erre a feladatra.”

Az első teljes agytérképek valószínűleg ugyanolyan áttörést hoznak majd az agykutatásban, mint amit a genetika hozott az orvostudományba annak idején.

Az orvostudomány területéről Barabási a fehérjehálót emelte ki: ezeken a hálókon keresztül értjük meg igazán, mi is az, hogy betegség. A tudós nézetei szerint a legtöbb betegség hálózattérképen keresztül értelmezhető, mivel a mutáció következtében megbomlott fehérje már nem lesz képes az addig megszokott módon kapcsolódni más fehérjékhez. A szükséges eszköztár kiépülőben van.

„Ez még csak a kezdet. A genetika megalkotta számunkra a listát, tudjuk, milyen fehérjék és gének vannak a szervezeten belül. Önmagában ez nem elég, olyan, mintha színpadra tennénk egy Tesla alkatrészeit – az még nem fog működni. Kell tudni azt is, hogyan kell összehuzalozni. Ehhez kell a hálózattudomány.”

A Barabási könyvében bemutatott törvényszerűségek a mai napig érvényesek. „Ami megváltozott, az a ráérzésünk és belátásunk, hogy mennyire fontosak a hálózatok. Amíg 1995-ben a feladatom és kihívásom az volt, hogy meggyőzzem a tudományos közösséget arról, érdemes hálózatokkal foglalkozni, manapság a csata arról szól, hogyan tudjuk mindazt a tudást, ami az elmúlt huszonöt évben megjelent, úgy beépíteni az életünkbe, hogy ezáltal jobban éljünk, pozitív irányba billentsük el a hálózatok hatását. A Covid megmutatta, hogy bár nagyon nehéz volt, de pont azért voltunk képesek túlélni, mert a hálózatok segítségével továbbra is kapcsolatban tudtunk maradni egymással, fönntartottak a krízisben is.”