Gyakran találkozunk restaurantokkal vendéglő vagy étterem helyett, shopokkal bolt, üzlet, kereskedés elnevezés helyett. Vajon tudják-e az üzlettulajdonosok, hogy az idegen szavak használata pénzbüntetéssel járhat? 2001-ben ugyanis olyan törvényt fogadott el a magyar országgyűlés, amely rendelkezik az üzletfeliratokról és a vásárlók tájékoztatását szolgáló szövegekről.
Hunglishen vagy magygolon szocializálódott fiataljaink többsége nem utasítja el az angol nyelvi környezetet,
az idősek nagy része azonban nem tanult angolul. Egy gondolatunkban futó filmben megelevenedhetne előttünk az idegen nyelvet nem beszélő vásárló, aki szótárral a kezében járja az üzletházat, s próbálja kifürkészni, vajon milyen terméket árulhat a Balance nevű bolt, milyen szolgáltatást tud igénybe venni egy BioHair szalonban. A gyorséttermekben a big tasty, az extra cheesy burgereket vagy a Crispy Spicy Deluxe szendvicset megszerezni az angolul nem tudónak nem kis nehézség, ha a drive-ban kíván vásárolni. (Még szerencse, gondolja az éhes vendég, hogy az érintőképernyős óriástableteken a szavak kiejtése nélkül egyszerű kattintással kérheti a terméket.) Fejtörést okozhat az is, vajon milyen termékekre számíthat egy Cherry Garden üzletben, vagy mit ígér egy Flying Tiger nevű bolt. A magyar anyanyelvűeket okkal zavarhatja az idegen nyelvi közeg.
A 2001. évi XCVI. törvény szerint az üzlet feliratán az elnevezést, valamint az üzletben és a kirakatban a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményeket magyar nyelven meg kell jeleníteni. Más nyelven is feltüntethető, tehát nem purista, kíméletlen nyelvtisztító szándékkal fogalmazták meg a rendelkezést. Szerepelhet az idegen felirat is, ha valakinek arra van igénye, de a szöveget ugyanolyan méretben magyarul is fel kell tüntetni. Amikor elfogadták a törvényt, a XXI. évszázadba lépők egy része elutasította: minek szabályozni a nyelvet, miért kell törvényesen beavatkozni a nyelvhasználatba? Mások ellenkezőleg: örvendtek a rendelkezésnek, s
azt várták, hogy „magyarosabb” nyelvi tájkép alakul ki az utcákon vagy az üzletházakban,
mert úgy érezhették, hogy a korunk lingua francája uralta nyelvi elemkészlet „szennyezheti” a nyelvhasználók anyanyelvi környezetét. A jogszabály preambulumában arra hivatkoznak a jogalkotók, hogy az információszabadság alkotmányos jog. Néhány nyelvi színtéren próbál egyfajta védekező mechanizmust életre kelteni a beszélőközösség tagjaiban, de nemcsak „nyelvvédő” magatartás ez, hanem felismerés: sérülhet a magyar állampolgár joga, ha honában idegen nyelvű feliratokkal kell találkoznia.
Pénzbírsággal sújtható a törvényben foglaltak megsértése.
Pénzbírság nyelvi vétség miatt?
Riasztónak tűnik. Talán annak az igazságnak a megerősítését akarták elérni a törvényalkotók, hogy anyanyelvünk nemzeti létezésünk megnyilatkozása, szimbóluma. Az természetes, hogy a nyelv változik. Az aktuális társadalmi, művelődéstörténeti kor mindig nyomot hagy a testén. A magyar nyelv szókészlete egyébként is tükre a magyar nép történeti útjának. Szókincsünk befogadó gondolkodásmódot tükröz: jelentős számú török szó került a nyelvünkbe, sok szláv, német, latin, újlatin nyelvi elem épült be az évszázadok során. Kinek a nyelvérzéke tiltakozna ma a latin eredetű iskola, a német nyelvből átkerült polgár vagy az alán asszony szavunk ellen?
Újabban másfajta érintkezés hatására szaporodtak el nyelvünkben az angolból eredő lexémák. Az informatikai eszközök, a világ termékeire nyitott, vásárlócentrikus piacgazdaság hatására a cégek és a termékek betelepülnek azok idegen megnevezéseivel együtt. Mi ez, ha nem nyelvi honfoglalás? Az együtt élő nemzedékek majd eldöntik, hogy változtatunk-e ezen. Hiszem, hogy erről gondolkodni, ezzel foglalkozni közérdek.
Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán (Copilot)
