Francis Fukuyama (1952) A történelem vége című 1989-es dolgozatában, illetve az abból írt, A történelem vége és az utolsó ember (1992, magyarul 1994, 2022, 2024) című könyvében azt állítja, hogy a kommunizmus bukásával nem egyszerűen a hidegháború vagy a háború utáni történelem sajátos szakasza, hanem maga a történelem érhet véget, vagyis az emberiség közpolitikai és politikai-ideológiai fejlődése jutott el végpontjához, és a nyugati liberális (értsd parlamenti) demokrácia mint az emberi kormányzás végső formája vált egyetemessé. Hegeliánus gondolatmenetével nemcsak sokak csodálatát, hanem számtalan bírálatot is kapott vélt történelmi triumfalizmusa okán. (A munka – megítélésem szerint épp ellenkezőleg – nagyon is pesszimistának is tekinthető egyúttal, hiszen az általa bemutatott utolsó ember éppenséggel már egy olyan embert takar, akinek már nincs miért küzdenie és nincsenek is értékei.) A Stanford Egyetem Nemzetközi Politikatudományi Központjának vezető kutatója számos, liberálisnak tartott agytrösztben, illetve nem kormányzati szervezetben tevékenykedik tanácsadóként, többek közt a Soros Györgyhöz köthető Action for Democracyban is. Az elmúlt években rendszeresen bírálta a liberalizmus helyett a (politikai) kereszténységet zászlajára tűző Magyarországot és (a korábbi konzervatív vezetésű) Lengyelországot, kijelentve, ezek az országok letértek a „liberális demokrácia” útjáról, az európai normakövetésről. Tavaly úgy nyilatkozott, hogy Magyarország valójában nem tartozik az EU-hoz, mert már nem demokrácia. Vajon téved-e ítéletében? Mit állít ma a liberalizmusról, annak fundamentumáról és a jelenlegi Nyugat állapotáról?

Krízisben

Induljunk ki az első állításból: Magyarország letért a „helyes útról”. A politikai filozófus eredetileg 2022-ben, magyarul A liberalizmus vesszőfutása címmel 2024-ben megjelent művében már úgy vélte, el kell ismerni azt, hogy a modern társadalmak általában mély krízisben vannak erkölcsi relativizmusuk miatt, mert az emberek növekvő sokasága gondolja, hogy minden értékrend alapvetően szubjektív. Ezenkívül – ahogy Fukuyama rámutat – a „posztmodernizmus” még ennél is messzebbre vitte a társadalmakat: egyre általánosabbá válik az a nézet is, hogy még a tényszerű megfigyelés is szubjektívvé válhat. Ha visszatekintünk a politikai filozófus korábbi munkáira, akkor látható, hogy már 1999-ben, a magyarul 2000-ben A Nagy Szétbomlás: az emberi természet és a társadalmi rend újjászervezése címmel megjelent művében helyesen, arra hívja fel a figyelmet, hogy a modern liberális demokráciák valódi problémája az, hogy immáron nem veszik adottnak kulturális alapjukat, és még hivatalos intézményeikben sem található olyan garancia, amely biztosítaná, hogy az adott társadalom a korábbi, sikerre vezető kulturális értékeket és normákat a technológiai, gazdasági és társadalmi változások közepette is megőrizze. Sőt, épp ellenkezőleg, ezek az ellentétes folyamatok inkább erősödnek napjainkban.

 

Egyéni döntések negatív externáliái

A történelem végéről 1989-ben alkotott tételét 2002-ben, a magyarul egy évvel később Poszthumán jövendőnk: A biotechnológiai forradalom következményei címmel megjelent munkájában kiegészítette a tudományos fejlődés perspektívája miatt. Azt állította, hogy a történelem mindaddig nem érhet véget, amíg a természettudományok és a technika területén folytatódik az elképesztő fejlődés, mert a tudományos-technikai forradalom változatlanul zajlik, a tudományos fejlődés révén az emberiség történelmének egyik – ha nem éppen a legjelentősebb – felívelő szakasza következhet el, méghozzá beláthatatlan perspektívákkal kecsegtetve. Különösen a biotechnológia és az emberi agy működésének jobb megértése már politikai szempontból is óriási lehetőségeket kínál, ám egyúttal súlyos kockázatokkal is járhat. Ezért Fukuyama úgy látja, hogy valójában az igazi kérdés az, vajon a jelenlegi tudományos áttörések és paradigmaváltó eredmények olyan körülményeket teremtenek-e, amelyek között a biotechnológiával kapcsolatos egyéni döntések – például a „designer babies”, azaz génmódosított gyermekek lehetősége – negatív externáliát vonhat maga után, és hosszabb távon az egész társadalom szenvedheti meg a következményeket. Ennek a félelemnek az egyik alapját az adta, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság 1992-ben a Planned Parenthood kontra Casey-ügyben hozott ítéletében az egyének kezébe helyezte az élethez (és a halálhoz) való jogról való döntést a családtervezés során. (2022-ben hatályon kívül is helyezte a bírói testület ezt a Roe kontra Wade-ügyben hozott 1973-as ítélettel együtt.)

Fukuyama szerint – mivel a negatív externáliák nem múlnak el mintegy „maguktól” – ha nem sikerül globálisan szabályozni ezeket a folyamatokat, annak komoly és kezelhetetlen kockázatai lehetnek az emberiség számára, hiszen érinti az emberi lényeget, és egyben a (liberális) demokrácia jövőjét is. Ezek a szabályok ugyanis nemcsak jogokat, hanem – ahogy Fukuyama is hangsúlyozza – kötelezettségeket is rónak a „közjó” érdekében. Ezek a kötelezettségek nem a semmiből fakadnak, és az értékek tekintetében sem lehetnek semlegesek – fogalmaz ismét a politikai filozófus –, hanem alapjuk annak elfogadása, hogy a legfontosabb dolog, ami bennünket korlátoz, az a fizikai testünk épsége, egysége és annak védelme, megbonthatatlan integritása. Hozzáteszi még azt is, hogy mindez igaz akár önmagunkkal szemben is, hiszen például az öngyilkossági kísérlet során az államnak kötelessége segítséget nyújtani az életmentés érdekében, szabályozni és kikényszeríteni a sürgősségi orvosi ellátást. (Természetesen az eutanázia és az azzal kapcsolatos vita ezt a kérdést is érinti, de – jelenlegi ismereteink szerint – általános szabályként mindenhol büntetőjogi szankciókkal sújtják a segítségnyújtás elmulasztását.)

Emberi természetünk

Ehhez A liberalizmus vesszőfutásában még azt is hozzáfűzi: „Az a fajta liberalizmus, amelyik az értékek tekintetében könyörtelenül semlegesnek akar mutatkozni, végül azért fordul önmaga ellen, mert magának a liberalizmusnak az értékét is megkérdőjelezi, és olyasmi lesz belőle, ami már nem liberális.” Tehát az értékek nélküli liberalizmus nem is lehet az elérendő állapot az emberiség fejlődése szempontjából sem – így a demokrácia szempontjából sem. Fukuyama az 1989-es alapeszméjével összhangban az emberi természetet tartja a politikai rend és a liberális demokrácia alapvető elemének, így annak megváltoztatása kritikus kérdés. Az „ember feljavításának” transzhumanista projektje tehát magát a liberális társadalom jövőjét is alapvetően fenyegeti, és ezért azt kockáztatja, hogy a történelem mintegy újraindulhat. Részben azért, mert az emberi jogok és az emberi természet közötti kapcsolat ma már nem nyilvánvaló, ahogyan egyre többen tagadják azt, hogy létezik emberi természet, és így – sokak szerint – a jóról és a rosszról alkotott felfogásunknak semmi köze ahhoz. Ahogy Fukuyama megjegyezte a Poszthumán jövendőnkben, ez azért kritikus kérdés, mert a létező, jelenlegi emberi természetünk tölti meg állandó tartalommal azt a fogalmat, amelyet önmagunkról mint fajról alkotunk.

Ezért Fukuyama számára csak egyetlen lehetséges megoldás létezik, mégpedig a biotechnológiák szigorú ellenőrzésének bevezetése – elsősorban az emberi természet védelme érdekében. Fukuyama 2003-ban írt munkájában azt is kiemelte, hogy a génmanipulációval kapcsolatos ellenérzések és aggályok legnagyobbrészt a zsidó–keresztény tradíciókat követő, vallásos emberek oldaláról fogalmazódnak meg, mert valójában a kereszténység alapvető tanításai közé tartozik az, hogy minden ember, társadalmi helyzetétől függetlenül, egyenlő méltósággal rendelkezik, s ezért egyenlő tiszteletre is jogosult. A politikai filozófus azt is hozzáteszi, hogy a vallás mellett az emberi természet lehet csak az, ami meghatározhatja a legalapvetőbb értékeinket. Ezért az emberi természetünk alakítja és határozza meg, illetve korlátozza a különféle politikai rendszereket is. Így, ha az emberi természetet a modern tudomány alapjaiban képes újraformálni, vagyis azt, hogy mik vagyunk, szintén alapvetően változtathatja meg a (liberális) demokráciát és magának a politikának a természetét.

A legveszélyesebb gondolat

Furcsa felszabadítási mozgalom alakult ki a fejlett világban, számol be Fukuyama A liberalizmus vesszőfutásában: a transzhumanizmus az emberiség biológiai határainak meghaladását tűzte ki célul. Ha – tegyük fel – a teljes emberi genetikai állomány módosítható lesz a transzneműséghez való jog érdekében, hol lesz a határ? Lehet-e olyan eset, amikor eredetileg nem emberi lénynek ugyanakkora egyenlő méltóság jár? Ez pedig egyfajta születési arisztokráciát idézhet elő, amely éppen a (módosított) természetre hivatkozva fogja az elsőséget megkövetelni. Fukuyama szerint ezért a világ legveszélyesebb gondolata a transzhumanizmus eszméje, mert az embernek a társadalom középpontjában kell állnia, nem kerülhet ki onnan, megszüntetve a humanizmus által létrehozott antropocentrikus világképet. Úgy véli, az emberi autonómia – a liberalizmus leglényegesebb „ígérete” – a legfontosabb, mert az emberek nem csupán önmaguk számára követelik meg a tiszteletet, hanem olyan, rajtuk kívül álló dolgok esetében is elvárják azt másoktól, mint például a vallási meggyőződés, a társadalmi szabályok és hagyományok, és ez még akkor is igaz, ha az egyének számára sokba kerül. Ez a vörös vonal, vagyis a tisztelet elvárása és kikövetelése emeli a középpontba az emberi autonómiát, a támadhatatlan és szabad emberi méltóság legbensőbb magját, végső soron a természettől elkülönült emberi minőséget, amelynek határán belül maradhat ember az ember. Vagyis Fukuyama gondolatmenete feltételezi az alapvető normák, például a férfi és a női nem fogalmának, illetve magának az emberi természetnek a védelmét is.

Kereszténység

Bármily meglepő is, de a humanista – és biokonzervatívnak titulált – Fukuyama, akinek történetesen chicagói kálvinista teológiai tanár volt az édesapja, itt valójában a kereszténységet emeli filozófiájának középpontjába. „Az autonómiáról, azaz a választásról a nyugati gondolkodás már régóta úgy tartja – írja A liberalizmus vesszőfutásában –, hogy ez a tulajdonság teszi az embert emberré, emiatt ez egyben az emberi méltóság alapja. Az egész történet a Teremtés könyvéig, Ádámig és Éváig nyúlik vissza: Ádám és Éva Isten parancsát megszegve eszik a jó és a rossz tudásának fájáról, és emiatt kiűzik őket az Édenkertből. Rosszul döntenek, és ez az eredendő bűn szabadítja az emberre a fájdalmat, a fáradozást és a munkát. Ugyanakkor felruházza az emberiséget az erkölcsi döntés képességével is, amellyel az eredendő ártatlanság állapotában nem rendelkeztek. Ez a választási képesség az embert köztes erkölcsi státuszba emeli. Magasabb rendű lesz, mint a teremtett természet többi része, mert az állatokkal vagy növényekkel ellentétben képes választani, és nem pusztán a természete irányítja; de alacsonyabb rendű, mint Isten, mert rosszul is választhat.” Fukuyama szerint – összhangban az 1992-ben megjelent alapművével – az emberi természet ugyanakkor a politikai rend és a liberális demokrácia győzelmének alapvető eleme, és a demokrácia nem más, mint a kereszténység szekularizált formája, ahogy Jürgen Habermas is kifejti a Time of Transitions (2006; Zeit der Übergänge, 2001) című munkájában.

Márpedig, ha Fukuyamának igaza van a történelem végéről, akkor az értékek totális egyenlőségét elvető, konzervatív jobboldali kormányzatokat bírálni ezen filozófiai talapzatról és az antropocentrikus világkép, vagyis a humanizmus alapján aligha lehet. Mi több, az emberiség történelme során talán még sosem volt akkora szükség beazonosíthatóan értékalapú, egyértelműen értelmezhető erkölcsi mércét állító és garanciális elveket biztosító, az ember autonómiáját és az emberi természetet is védelmező filozófiára, mint éppen most!

Vegyük észre tehát – akár még a szokatlannak is tűnő – szövetségeseinket az emberiesség védelmében – az emberiség és az utódaink érdekében!

 

A szerző jövőkutató, volt miniszeteri biztosm az NKE címzetes docense

Nyitókép: Amikor a technológiai szingularitás megvalósul – Heltai Ákos grafikája