Feszült világpolitikai helyzetben, komoly politikai felhanggal kezdődött az űrképességek fejlesztésének versenye a múlt század közepén. Ferencz Orsolya kiemelkedő pillanatnak nevezte az Apollo-programot és a Holdra szállást, de valójában ez csak a kezdete volt annak, aminek a végét a mai napig sem látjuk pontosan. A főleg a nagyhatalmak között zajló versengés közben szerencsére egyre fejlettebb képességekre tett szert az egész emberiség. Másrészt már 1975-ben, amikor javában zajlott a hidegháború,  a világűrben a Szojuz–Apollo-program keretében a két nagyhatalom fantasztikus együttműködést valósított meg.

Ferenc Orsolya (Facebook)

 

A nagyhatalmi játszmák árnyékában feltehető a kérdés: egy Magyarország méretű ország mit is akarhat a világűrtől? A magyarok nagyon sok tudós munkájával járultak hozzá az űrtevékenységhez, és ma már az űrtechnológia olyan mélységig jelen van a mindennapjainkban, hogy minden országnak van hozzá valamilyen viszonyulása. Nekünk is, akik valaha az elején ott voltunk – és

a hetedik nemzetként léptünk ki a világűrbe az Interkozmosz-program

keretében – ezekre a kérdésekre választ kell adni. Ezért fogadott el a kormány 2021-ben új űrstratégiát, amelyben a realitásokat követve a nemzetközi kapcsolatok építésére került a hangsúly. Magyarországnak érthető okokból sosem lesz teljesen önálló űrprogramja, de szívesen együttműködik más országokkal, segít és bedolgozik, és ettől kezdve érintettje az űrversenynek is.

A Nemzetközi Űrállomás a hozzá kapcsolódó Endeavour űrsiklóval (középen felül) (képek a Wikipediáról)

 

Nemcsak politikai szempontú versengés folyt a hidegháború idején, hanem óriási tudományos küzdelem előzte meg az első Szputnyik világűrbe juttatását – idézte fel a kezdeteket Farkas Bertalan.

Rengeteg elméleti kutatás kellett ahhoz, hogy a földi gravitációt képes legyen legyőzni egy nyolcvan kilogramm tömegű kis szerkezet.

Aztán a versengés hihetetlen nagy méreteket öltött, majd pedig megfogalmazódott, hogy embereket kellene a világűrbe küldeni. Ennek előkészítése során a szovjetek kutyákkal, az amerikaiak majmokkal kísérleteztek, mert az orvosoknak be kellett bizonyítaniuk, hogy az élő szervezet képes kibírni a súlytalanságot.

Végül 1961. április 12-én Gagarin sikeres űrutazásával a Szovjetunió gyakorlatilag legyőzte Amerikát. Számtalanszor megkérdezték, hogy Gagarin repülése megtörtént-e, sőt a rendszerváltás után

Farkas Bertalant a parlamentben egy rendezvényen többen bizalmasan kapacitálták: most már bevallhatja, hogy nem is járt a világűrben.

Akkoriban a nemzetek között nem volt olyan értelemben versengés, hogy ki hányadikként küldhet valakit a világűrbe, viszont a kiképzés során Magyari Bélával egészséges konkurenciaharc volt köztük. Mindamellett széles körben elismerten jó páros voltak és mindenben segítették egymást.

Űrsétán a Nemzetközi Űrállomás legénysége Új-Zéland fölött

 

1965-ben a szovjeteknek sikerült az első „űrsétát” végrehajtaniuk, ami végül egy szerencsésen záródó, de hihetetlenül bonyolult, fizikailag és pszichésen is megterhelő esemény lett. Leonov altábornagy majdnem kint maradt a világűrben, mert

a felfújt szkafander nem fért vissza az ajtón az űrhajóba.

Ekkor önhatalmúlag eltért a fedélzeti napló utasításaitól és leengedte a szkafanderben lévő légnyomást, ami önmagában is életveszélyes művelet volt, de csak így remélhette, hogy életben tud maradni. Végül visszajutott a biztonságos űrhajóba és az átmeneti légnyomásvesztés sem okozott bajt. Akárhányszor felidézte azt a napot, mindig látszott rajta, hogy élénken újraéli a kritikus pillanatokat.

Farkas Bertalan dandártábornok, a magyar űrhajós

 

Hozzá kapcsolódik az a történet, amikor a Csillagvárosban egyszer Farkas Bertalanhoz lépve váratlanul gratulált, aki megkérdezte, hogy mihez?

– Hát legyőztetek bennünket.

– Mégis miben győztük le mi magyarok a nagy Szovjetuniót?

– Mi kutyákkal kísérletezünk, ti egyből Farkast küldtök a világűrbe – mondta Leonov nevetve.

Az amerikaiak később megelégelték, hogy az űrkutatás terén mindenben a szovjetek győzedelmeskednek, ezért John F. Kennedy elnök úgy döntött, hogy

az első embernek, aki az emberiség nagyköveteként a Hold felszínére lép, amerikainak kell lennie.

Ez végül sikerült is nekik, de a program hatalmas költségeket emésztett fel.

A szovjet Mir űrállomás

 

Abban az időszakban a két fő versenytárs nagy állami űrprogramot hajtott végre, óhatatlanul kiderült azonban, hogy az űrkutatás hatalmas üzleti lehetőségeket is rejt – tárta fel a motivációk lassú átalakulását a miniszteri biztos asszony. Kína űrprogramjáról mostanában sokat hallunk, de mai eredményeiket sok évtizedes munka alapozta meg.

India a napokban Csandraján-3 programja miatt került be az iparági hírekbe, amelynek eredményeként sikeres Holdra szállást hajtottak végre.

S mostanra felzárkóztak az arab országok, a törökök és Izraelnek is saját űrprogramja van. A verseny egyre inkább többszereplőssé válik.

 A japán Kounotori 4 teherszállító űrhajó

 

Talán észre sem vesszük, de a fejünk fölött mesterséges holdak ezrei keringenek, és mindennapi életünket, a világgazdaságot átszövi a műholdas technológia. Ezen a vonalon pedig beléptek magánszereplők és cégek is az űrtechnológiába. Mindeközben nagyon sokrétűvé is vált az űrkutatás, amely olyan, mint a nyíl hegye: a látványos akciók mögött olyan űrtevékenységek tárháza áll, amelyek talán nem olyan izgalmasak, viszont annál fontosabbak. Sőt, az űrtevékenység alá is kiépült egy harmadik réteg, az űripar, mert a szükséges csúcstechnológiát képviselő eszközöket már sorozatgyártásban kell előállítani.

Az Atlantis űrsikló a Mir űrállomáshoz kapcsolódik

 

Ebben viszont nagyon sok országnak lehet szerepe! Van, aki stabil fedélzeti elektronikát vagy rádiót épít, más nagyon jól tudja a sugárzásvédelmet biztosítani vagy kifinomult szenzorokat, optikai érzékelőket készíteni stb. Magyarországnak az a feladata – és a stratégiában meghatározott fejlődési iránya –, hogy amiben jók vagyunk, abban ott tudjunk maradni a világ élmezőnyében, vagy előrébb tudjunk lépni a piacon, amiben pedig van reális felzárkózási esélyünk, ott javítsunk a helyzetünkön.

Ezt csak nagy nemzetközi programok kínálta együttműködésekben tudjuk elérni.

Pontosan annyi keresnivalónk van e téren, mint amennyi a génsebészetben vagy a védőoltások fejlesztésében.

A szívós munkát senki sem tudja megúszni, a ma kézzel foghatóvá váló eredményekért tudósgenerációk vállvetve dolgoztak évszázadokon át. Ezt a fajta alázatot a ma emberének újra meg kell tanulnia, mert a verseny dacára elkényelmesedtünk, nagyon megszoktuk, hogy mindent készen kapunk.