Az Ukrajna elleni orosz háborún megalapozottan háborodott föl a nemzetközi közösség. Annál is megdöbbentőbb volt, hogy 1956 országa jórészt példátlan ellenszenvvel fogadta az ukránok önvédelmi harcát, és kádárista 56-ellenes érveket vett elő: a szabadságküzdelem veszélyezteti a szomszéd népek békéjét, és azt csakis az Egyesült Államok önös – a fegyverlobbi – érdekei szítják.

Ebben a közegben az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya konferenciát rendezett még 2022 májusában. A tavaly ősszel kötetben is megjelent eszmecsere címe, Jöhet háborúból üdv? Vergilius Aeneisének közmondássá lett fordulatára megy vissza: „Nulla salus bello” („Harcban nincs üdv”). A költőóriás szavaira is gyakran hivatkozó fenntartás nélküli pacifizmus a tömegháborúk borzalmából és abból a felvilágosult-kantiánus felfogásból is táplálkozik, hogy a demokrácia kiiktatja a háborút, hiszen nép nép ellen nem fog fegyvert. Ez az eszmeiség hatja át a világháborúk utáni nemzetközi rendet is, amely tiltja a háborút. De már a kötetet bevezető irodalomtörténész, Dávidházi Péter is figyelmeztet: a „harcban nincs üdv” mondás nem Vergilius üzenetét summázza, és továbbmegy, két szabadságharcunk nagy eredményét, a kiegyezést és a rendszerváltozást említi, mint amely a fenntartás nélküli „nulla salus bello” elvét kétségbe vonja.

Két szabadságharcunknak is orosz haderő vetett véget. Az orosz birodalomépítés, mint a történetét áttekintő Mitrovits Miklós írja, e nemzeti történelem immanens, az önkényre épülő politikai berendezkedéssel összekapcsolódó része, ahogy a magyar közgondolkodás Zrínyi óta tartja, és Aranyt idézve S. Varga Pál is említi a kötet zárótanulmányában.

A Nyugattal elhitette az orosz irodalom, vetette fel emlékezetesen Okszana Zabuzsko ukrán írónő, hogy a „gonosszal szembeni tétlensége, gyermeteg érzéketlensége valójában erény”. Hetényi Zsuzsa kitűnő szövegelemzésével cáfolja ezt, fölmenti Tolsztojt a vád alól, és joggal állapítja meg, hogy az ideológiai visszaélésben „semmi felelőssége az irodalomnak”, bár nekem Zabuzsko indulata továbbra is válaszért kiált.

Kertész András Noam Chomskynak a generatív grammatikáért indított „nyelvészeti háborúját” mutatja be lebilincselően. Végül nem foglal állást, vajon jöhet-e üdv ilyen, gyakran alantas szellemi hadviselésből, de napnál világosabb, hogy a hátterét képezi az Amerikában is dúló hideg polgárháború.

Konzervatív érzékenységnek külön gyönyörűség, amikor tudós filológus a múltat faggatja a jelenkor felől. Adorjáni Zsolt a politikai propaganda és a valóság keveredését elemzi Kallimachos remekműveiben. Ács Pál pedig Arany egy megjegyzéséből kiindulva Tinódi Szondi Györgyről szóló históriás énekét porolja le, és eltűnődik, hogy ha van hősiesség, a közösségért vállalt halál, az szintén meggondolkodtatón kétségbe vonja a „háborúból nem származhat üdv” elvét.

Az ukrán szabadság megítélésének nincs köze a liberális–konzervatív szembenálláshoz, de ennek belátásához alkalmas szabadságfogalom is kell. Talán éppen e megfontolásból Pléh Csaba – aki a felkérés szerint a háború pszichológiájáról értekezett volna – a szabadság lélektanát vázolta fel. Döntő már a kiindulása is: a variációkiválasztásra hivatkozva kiiktatja a biológiai determinizmust, de nem söpri félre a biológiai meghatározottságot, és fejlődés helyett változásról szól. Az önálló döntésre képes szabad embert társas lénynek feltételezi, a szabad változat és gondolat pedig a közösség ellen-
őrzése (tanulás) alatt együttműködésben születik, míg az autokrácia kihasználja a gyerekkorban gyökerező hajlandóságunkat az önkény elfogadására. „Nem azonosíthatjuk – írja – a filozófiai vagy politikai szabadsággal a változatosságot kedvelő személyi liberális stílust. A rendszerelvű szabadsághoz a bezárkózás szabadsága is hozzátartozik.” És „kettősségtűrést” kíván meg. A politikai ideológiákon üdvös módon túlmutató írás mindannyiunk számára megfogalmazza, mi a tét Ukrajnában.

Kissé mégis hiányolom a kötetből az igazságos háború kortárs elméleteinek meglátásait és a tudós katona hangját, hiszen ha a tanulság az, hogy a háború a feltételezettnél állandóbb vonása az emberi természetnek, mi más készíthetne fel minket avatottabban a gyülekező viharra. Ettől azonban a kiváló írások csakis ajánlható eligazítást nyújtanak napjaink gyötrő kérdésében.